2012.09.01. 07:36, Miner
Egyszer régen az a mendemonda járta az orszában, hogy valami változás lesz. De mi? kérdezték az éberebbek. - Miféle változásról beszélnek a jósok, de azok csak annyit feleltek, hogy egyelőre várni kell, mert amig nem kezdenek a varjak tömegesen a városokba költözni, a változás nem kezdődik el. Na, ha mondták, hát igazuk is lett. Egyik napról a másikra a varjak ellepték a várost. Volt ott abban az időben egy egyszerű székely is. Ő vette észre elsőnek a fekete madársereget. Akkor eszébe jutott nyomban, hogy miket mondogatnak mások. Szaladt elsőnek a jósokhoz, és követetelte, hogy azonnal árulják el neki, milyen változás lett, mert ő volt az első aki észrevette a varjakat.
- Hát éppen ez a baj - mondta a jósok legöregebbike, - mivelhogy te vetted észre legelsőnek, mindenképpen el kell hagynod a várost.
- Azt már nem! - mondta a góbé és a fejét rázta. - Nem vagyok hajlandó útrakelni, keressetek erre valaki mást.
- Jó, de ha nem mész el, minden baj okozója te leszel, - figyelmeztették a jósok és sajnálkozva elhallgattak.
A székely megijedt és elgondolkodott: "Vajon mi lehet az, amit mindenhogyan elhallgatnak előlem? Mi lehet az?"
Alkudozni kezdett a jósokkal, hogyha megmondják neki, akkor hajlandó lesz elindulni.
- Addig nem, míg te a városban vagy, addig egy szót nem mondunk. Vagy elindulsz vagy pedig eredj haza, és többé ne mutatkozz a környéken.
Mit volt mit tennie, ment szegény góbé, és meg sem állt, míg ki nem ment a városból. Akkor visszanézett és elcsodálkozott, mert a varjak el kezdték követni és repültek mögötte, mint egy nagy fekete felhő. Mikor elfáradt, akkor a varjak lejöttek, voltak vagy tízezren. Csőrükkel megragadták a góbé kezét-lábát, felemelték a levegőbe és vitték egyenesen a varjak királya elé. Ott ledobták és akkorát puffant, hogy majdnem nyakát törte. Nem is hagyta szó nélkül, elkezdte őket jó góbésan korholni:
- Hogy a fene a csőrötöket, hát így kell engem leejteni, hogy végem legyen? Na megálljatok, ti fekete mihasznák!
- Elég legyen! - szólt rá a varjak királya. - Miket beszélsz ember? Felfogtad hogy, a király előtt állsz?
- Én ehhez nem értek - válaszolt a góbé, honnan tudjam, hogy közületek ki a király? Honnan tudjam?
- Borulj le előttem és akkor megtudod. - felelte a varjak királya és dühösen károgni kezdett.
- Bocsásson meg király uram, - kapott észbe a góbé és leborult.
Ekkor megnyiltak szemei, és azonnal felismerte a varjak közt a királyt.
Ezalatt a városban híre ment, hogy a varjak eltüntek, és mindenki megnyugodott. Csak a jósok nem, azt mondták éppen ez a baj, hogy a nép azt hiszi megmenekült, pedig a változás éppen most fog eljönni, de úgy, hogy senki nem hiszi el.
- Á, csak rémísztgetik az embereket, elegünk van a jósokból, mondták az emberek és a jósok elhallgattak.
Eközben a góbé vendégeskedett továbbra is a varjak királyánál és várta, hogy mondjon már valami értelmes dolgot neki. Egyik nap a király így szólt hozzá:
- Tudom, hogy te góbé vagy, abból a városból a legegyszerűbb ember.
- De hiszen én nem is odavalósi vagyok.
- Ez is igaz, de most éppen ott találtak téged a varjaim.
- Tehát közülük való vagy, ne is tagadd, vagy talán megijedtél?
- Én, már mért ijednék meg, király uram?
- Nos akkor jól figyelj, hegyezd a füled, mert nem mondom kétszer. Légy nagyon szemfüles és találd ki, hány katonát adjak.
- Minek nekem katona? - lepődött meg a góbé. - Minek nekem az?
- Majd megtudod, de ne siesd el, előbb várj, hogy elmondjam mi a feladat.
- Várok király uram, már hogyne várnék. Várom parancsát türelmesen.
- Ez a beszéd! – bólintott a király. - Végy magad mellé ahány katonát akarsz és indulj vissza a városba, ott majd megtudod, miről van szó.
- Ennyi? - nézett körül a góbé. - De király uram, legalább annyit tudjak, hogy mi a dolgom?
- Ott majd megtudod – válaszolta újra a varjúkirály. - Ne kérdezősködj tovább, indulj a városba, vigyél magaddal katonákat is.
- Honnan tudjam, hogy hány katonát vigyek, ha nem tudom mire kell a katona? - csodálkozott, de nem mondta el senki, mi is a dolga, így nem volt mit tennie.
Kiválasztott vagy kétszáz katonát, sorba állította őket és elindultak.
Elől ment a góbé kivont karddal, utána masíroztak a katonák. Így vonultak bé a városba. Mikor a városiak meglátták őket, mind elbújtak, egyik sem mutatkozott. Hiába állt meg a góbé az ismerősei ablakai alatt, hiába fütyült nekik, bármilyen hangosan kiabált, akkor sem jöttek elő. Nagyon elnémultak. „Most mi legyen? „ - kérdezte magában. - „Nem értek az egészből semmit, csak jövök ide a varjúkirály katonáival és nem látok semmit.”- így mérgelődött, tépelődött magában. Akkor gondolt egy nagyot.
- Csapat állj! – vezényelte merészen. – Balra át, a kocsmába futólépésben indulj! - mondta nekik és vigyorgott, mert azt gondolta magában, - „Legalább jól leiszom magam, aztán lesz, ami lesz, majd csak rájövök, mi ez az egész.
Igen ám, de a katonák nem itták meg a pálinkát, mert ők varjakból lettek katonák, mégpedig úgy, hogy a fejükön bucskáztak át.
- Mi van, ti nem isztok? - nézett rájuk nagy szemekkel. - Igyatok, ne nézzétek – biztatta őket, de egynek sem ízlett az itóka.
- Ökör iszik magában – mondta sértődötten és odavágta a teli poharat. – Akkor én sem iszom. Gyerünk kifelé – kiabált a katonákra, mire a korcsmáros azt mondta neki:
- Ökröt a szarván, embert a szaván lehet megfogni.
- Mi van kocsmáros? Miket beszél itt nekem zöldségeket?
- Én csak azt, hogy látom megijedtél.
- Meg? Azt mondod, és ugyan kitől ijedtem volna meg?
- Kitől hát, miért, te valóban nem tudsz semmit?
- Mondd már ki, ha te tudsz valamit – felelt vissza neki. – Nézze meg az ember, itt mindenki titkolódzik, csak én nem tudom, hogy miért?
- Na, majd megtudod, te góbé, ha kilépsz az utcára- dünnyögte a kocsmáros, és akkor kilépett a székely.
Hát, uram teremtőm az utca tele volt bagolyfejű katonával, keresték a varjakat, és biztosan valaki elárulta nekik, hogy a góbéval isznak a korcsmában. Jöttek is nagy csattogással, Villogtak a kardok a kezükben, mert ember formájuk volt ám, de a fejük, mint a bagolyé.
„Kellett nekem kapitánykodás, most megkaptam” - gondolta, de azért nem akart megfutamodni mégsem, hanem kirántotta a kardját és gyerünk, neki a bagolyfejűeknek. Igen, de azok értelmes eszű lények voltak, nem nyúltak a kardjuk után, hanem elkezdtek barátságot színlelni.
- Béke, békesség. - mondták. - Nincsen szándékunkban varjakra támadni.
- Na, halljátok? - fordult meg a góbé. – Halljátok mit mondanak? Ezek nem akarnak harcolni ellenetek, de akkor meg miért jöttek a városba? Várjatok, én megkérdezem, ti addig ne csináljatok semmit. Jövök mindjárt és megmondom mi legyen velük – visszatette a kardját és megállt velük egyezkedni.
De meg is bánta hamar, mert mikor a bagolyfejűek látták, hogy a varjak visszatették a hüvelybe kardjukat, akkor hamar elkezdték a fejüket venni. Úgy, hogy mire a góbénak sikerült velük szóba állni, a varjak seregének felét lefejezték és mire visszatért már csak egy katonája volt életben.
- Ezt meghagytuk neked – mondták nevetve. - Eredj, te, pojáca kapitány, szaladj vissza a királyhoz és kérjél még katonát, mert ez a fél fogunkra sem volt elég. - gúnyolódtak volna még, de a góbé, nem hiába góbé így nyelvelt vissza:
- Azt már nem, lehettek tízezren is, akkor sem hátrálok. Közlegény, kardot ránts és kövess a csatába!
Több se kellett, a varjúkatona úgy elkezdte vágni egyes egyedül a bagolyfejűeket, hogy azt ember el nem tudná képzelni. Egymagában többet levágott, mint azok a varjúkatonákból. Nem tudtak egyebet csinálni, menekülésre kényszerítette őket ez a látvány.
- Hű, - vakarta fejét a székely - bezzeg, ha nem megyek az ellenséggel alkudozni, most nem fájna a fejem, de így mit mondok majd a varjú királynak, hol vannak a jó katonák, jaj mit mondok neki?
- Ne keseregj kapitány, mert a varjak nem hallnak meg, - mondta neki a katona. – Nem halnak meg, csak visszaváltoznak varjúvá.
- Akkor mégis visszamegyünk és most már te is iszol, megértetted? - üvöltötte.
Mit volt mit tenni, bizony visszamentek és neki a söntésnek, ittak mint a gödények.
- Tessék – mondták az emberek, - ezekre vagyunk bízva. Ilyen katonáktól őrizzen az isten. Persze a góbé ellenkezett, és kiabálta mindenkinek, hogy győztünk, ám közben elitta az eszét is.
Úgy, hogy másnap miután kijózanodott, már nem voltak se varjak, se bagolyfejűek, ő pedig elindult hazafelé.
Amint ment azon töprengett, hogy miért történt ez vele? Tán még ma is megy, ha meg nem halt.
Illusztráció: Szlth.internetről
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Örülök, ha teszett, kedves Vica, és Gizus, üdvözletem küldöm, Miki.