6. rész

Síron túli -örök- szerelem, anya nélküli évek

Egy emlékezetes kép, olykor még álmaimban is visszatér.

Apám, anyám sírjánál állt, kezében fehér rózsa csokorral. Szótlanul nyelte a könnyeit, éppen úgy, ahogy életében tette ...

Mindig sejtettük, bár soha nem vallotta be, hogy részéről ez szerelem síron túli -örök- volt.

*

Anyámról az utolsó látogatásunk emlékképei jelennek meg.

Kikísért bennünket, ahogyan szokta. Állt a kapuban, a szemében végtelen szomorúság ült, szótlanul nézte, amint az utolsó csomagot is elnyelte a kocsi belső tere. Nem panaszkodott komolyabban.

Fiatal kora óta epepanaszokkal küszködött, de az évek előre haladásával ezek is ritkábban jelentkeztek.

Pár hónap múlva lett volna hatvan. Kerek évforduló. Molett testalkata ellenére, rendkívül hajlékony volt, azon a tavaszon még cigánykereket hány az udvaron, unokái örömére…

Integettünk ameddig láttuk egymást.

A hazafelé tartó úton elmerengtem a múlton. Gyönyörű hangját egy pillanatra hallani véltem. Nem értettem a helyzetet. A lelkemre emléksúly nehezedett.

Az utóbbi években minden iskolai szünidőt nála töltöttük.  Azóta volt ez így, amióta az élettársa, a gaz csábító meghalt…  

Tizen-éveimben jártam, mikor egy őszi napon elhagyott bennünket. Két kisebb testvéremmel együtt apánkkal maradtunk. Egy pillanat alatt a gyermeki lélek cserepekre hullott, ripityára tört.

Nehéz idők jártak ránk akkoriban. Anyámmal pár évig, alig találkoztunk. Nagyanyám volt az egyetlen, akire apám számíthatott.

A ház, amiben éltünk több lakásból állt, lakóikkal együtt vettük meg, csak annyi pénzük volt, hogy ilyenre tellett. Fele-fele tulajdoni hányaddal lett házastársi közös vagyon.

 Az egyik lakó kiköltözése után, az új emberrel anyám beköltözött, elfoglalva tulajdonilap szerinti „jogos tulajdonát”.

Egy bejárat, osztatlan közös tulajdon. A második lakó kiköltözése után az ő lakrészüket bővítették, korszerűsítették, mivel négyzetméter szerinti osztozáshoz ragaszkodtak. Mi négyen laktuk, ők ketten a „négyzetméter szerinti” lakrészt. Napi szinten való találkozásunk, egyre nagyobb lánggal lobogó gyűlöletet szított a betolakodóval szemben. Előttünk jártak el.

Nem tudtunk igazán örülni anyánk társas visszatérésének.

Apánk éjt nappallá téve dolgozott, hogy semmiben se szenvedjünk hiányt.

Teltek az évek, siettünk elhagyni a nyugodtnak nem mondható, feldúlt családi fészket.

Végül hárman maradtak a nagy házban.

A betolakodó az utolsó lakó kiköltözése után a lakás kiürítésén szorgoskodott, amikor egy nehéz tárgy emelése közben összeesett és meghalt.

Temetésére apámtól kért kölcsönt az anyám.

Látszólag nagy lábon éltek, senki nem gondolta, hogy a nagy dínom-dánomban mindent feléltek, nem rendelkeztek tartalékkal.

A régi házat lebontották, amikor a húgomék a telken társasház építésbe kezdtek. A telekáron osztozkodtak.

Apám és anyám belvárosi bérlakásba költözött, alig pár száz méterre egymástól. Mindig csodáltam, hogy volt képes az apám a történtek után segíteni anyánkat egészen a haláláig.

Apám kiegyensúlyozott, gyermektelen házasságban élt, mikor megismerte a fiatal, intelligens, csinos fiatal lányt. Anyámnak is tetszett a jómódú, jó megjelenésű, gáláns férfi. Egyre gyakrabban keresték egymás társaságát. A két évtizedet is meghaladó korkülönbség sem volt akadálya, hogy szerelembe essenek.

A gyermektelen házasságot felégette az új szerelem lángja. Békésen váltak el, volt felesége gyermektelenségükért, önmagát -betegségét- hibáztatta.

Hiába tiltakoztak anyám szülei, -nagyapámmal majdnem egyidős volt az apám-.

A válás után összeházasodtak. Jómódban élték a minden napjaikat, míg a történelem közbe nem szólt. A jól menő hentesüzletet és a házat államosították. Mire megszülettem, semmink sem maradt csak az a bélyeg, amit a „burzsujgyerekekre” nyomtak.

A szerelmüket kikezdte a hirtelen jött szegénység, A munkás-paraszt hatalom ellenségként kezelte őket, nem kapott munkát. Éjszaka vagont pakolt, volt kőművesnél culáger, műkövesnél segédmunkás, és hajtott lovakat a BELSPED-nél. Vágott nádat télen a tsz taván.

Ott kötöttek életre szóló barátságot a volt katonatiszttel és a pappal, aki nem felelt meg a „békepapi” követelményeknek, politikailag megbízhatatlanná nyilvánítva eltiltották a papi tevékenységtól. Megnyirbált tekintélye ellenére azért volt annyi befolyása, hogy évek múlva apámat, az ő közbenjárására felvették a vágóhídra. Nyugdíjazásáig ott dolgozott.

Emlékeim szerint anyám talán pár évet dolgozott a házasságuk alatt. Kereskedelmi érettségije volt, de a hatalom ellenségként kezelte a családunkat, így csak segédmunkát kapott volna, ahova az apám nem engedte.

Imádta az anyámat, kímélte, ahogyan tudta. Mosni nagyanyám járt hozzánk, takarítani pedig egy asszony, akit megfizettek.

Nem voltunk gazdagok, de erre mindig jutott.

A válásuk után minden megváltozott. Anyám az új kapcsolatában hamar elhelyezkedett, kellett a pénz, mert új párja három elhagyott gyermek után fizetett tartásdíjat. Raktári könyvelőként dolgozott a nyugdíjba vonulásáig.

Élettársa halála gyökerestől megváltoztatta.

Jóvá szerette volna tenni, az ellenünk elkövetett hibáját. Mindent megtett volna, hogy visszafordíthassa a sors kerekét. Késő volt. Elfogadtuk a vezeklését, meg is bocsájtottunk, de, az anya nélküli évtizedeket, nem tudtunk felejteni.

Talán ott a kapuban utolsó látogatásunk alkalmával, éreztem valami gyermeki ragaszkodást ismét

Készültünk a nyári szünetre, az együtt töltött hetekre. Júniusi napon jött a telefon. Az intenzív osztályon fekszik. Minden sérelem hamuvá égett az életéért imádkoztam. Az osztályom főorvosához siettem, kértem segítsen! Telefonon felvette a kapcsolatot a másik város intenzív osztály főorvosával.

Reménytelennek tűnik a gyógyulása az eredmények birtokában…  - közölte a főorvos úr. Intenzíves gyakorlatból tudtam, az agyammal felfogtam, de a szívemmel nem hittem el, hogy most ér véget az élete, amikor ismét egymásra találtunk.

Sok mindent be kellett volna még pótolnunk.

A hosszú úton, a kisgyermekkor kockái pörögtek előttem, minden más kitörlődött.

Anyámat gép lélegeztette, beszélni nem tudott. Papírra írta le kívánságát.

Elülső-, és hátsó fali egymást követő infarktus következményeként, billentyűje leszakadt, keringése összeomlott. Teltek a napok, fogyott a remény. El tudtunk tőle búcsúzni. Alig, hogy hazaértem a húgom telefonált, hogy visszatért teremtőjéhez.

Apám hat évvel élte túl. Sokat emlegette, soha nem mondott róla egy rossz szót sem. Nem őt, a történelmet, és a több mint húsz év korkülönbséget hibáztatta... Kijárt hozzá a temetőbe.

Így ismerhettem meg azt a kristálytiszta szerelmet, ami nem holtig, hanem anyám holta után is tartott.

A temetői sírkertben a ravatalozó két oldalán egymás közelében alusszák örök álmunkat, egyforma síremléket csináltattak még életükben.

Apám elsőfelesége Piroska vallásos, végtelenül jó szívű teremtés volt. Zöldséges standja volt a piacon. Sokszor meglátogattuk, bérma keresztanyám lett, harmadik nevemet -Piroskát- tőle kaptam. Amikor beteg lett, apám gondoskodott róla. Halálakor apám a saját síremlékébe temettette, így ismét együtt alusszák örök álmukat. Anyám és volt párja szintén együtt pihennek.

Lélekkolostoromban értük is imádkozom minden nap, amikor szeretteim egészségéért, biztonságáért könyörögve kérem a Teremtőt, vigyázzon az élőkre, az eltávozottak pedig, az örök világosság fényében nyugodjanak békében!