10. rész

Alig ment el, már is hiányzik

A végállomáson átrendeződnek a fontossági sorrendek. A sok „mi lett volna, ha …” itt már nem kap figyelmet, mert a múlt megszépül. Elfogadjuk a tegnapot olyannak és úgy, ahogyan megadatott nekünk. A megválaszoltalan kérdések sem foglalkoztatnak.

Egymásban keressük a jót, minden csoportos karmában érvényesül az a szabály, az egy lélek-csoportbéliek vonzzák egymást. Lehet más világnézetük, de alapjában véve hasonló értékrenddel élnek. Így alakulnak ki jó szomszédi viszonyok, barátságok születnek.

Amikor ide költöztem pár emberben felismertem, mi már találkoztunk valaha, valamelyik életünkben. Egyre többször kerestük egymás társaságát. Kalákában főztünk, vásároltunk. Megismertük egymás ízvilágát.  Itt a jobboldalon, soha nem volt vita, pletyka, mindahányan egymásra figyelve, egymást segítve éljük a napjainkat.

-Holnap hozom az ebédet, amit szeretsz, -mondta tegnap.

 Elfogyasztotta nálam a magával hozott koffeinmenetes kávéját az automatából. Ez már mindennapi programmá vált.

Fizikailag nagy teherbírásának köszönhetően, kiskertjében matatott, sajátköltségén etette a madarakat és rendet tartott a keresztnél. Beteg férjével költöztek be sok éve, talán 3 éve árvult el. Nem szeretem az özvegyülés szó használatát. Ibolya barátnőmtől tanultam meg így nevezni magunkat.

Kijárt Veszprémbe a csarnokba, boltokba, hátitáskával, húzóskocsival, kezében szatyrokkal érkezett haza. Mint egy karácsonyfa, úgy fel volt pakolva. Fáradhatatlan volt. Így volt ez tegnapelőtt is, intézte az ügyeit.

Igazi Kos volt, erős önértékelési-, és akaratérvényesítési személyiséggel, de áldott jó szívvel megáldva. Mindenét megosztotta volna.

Sokat tanultam tőle, benne megvolt, mindaz, ami belőlem hiányzott.

Délután a kertből jövet még emlékeztetett a mai paprikáskrumplira. Este nem találkoztunk, nem köszöntünk el. Szemben velem, alig féltucatnyi méterre van az ajtója. Nem hallottam semmi mozgást éjszaka, pedig a lifttel szemben lakom. Amikor „fülemet” kiveszem, megszűnik a külvilág zaja.

Kedves lakótársam kopogott be kora reggel, szeme könnyeivel küszködve, alig tudta elmondani, meghalt, már elvitték, lakásán a zárat cseréltek.

Többször beszélgettünk az elmúlásról, tudta, hogy részemről mindent elrendeztem, szeretteimnek egy szál fehér rózsával kell lejönni a Fogadalmi templom Szent Gellért urnatermébe egy péntek délután 3 órakor, majd részt venni a gyászmisén. Alig egy hónapja írtam meg az elköszönő szöveget, amit eljuttattam a megbízott temetkezési vállalathoz, ők továbbítják a szegedi püspökséghez. Felolvastam neki, így tőle előre elköszöntem.

Az örök világosság fényében, nyugodj békében. Köszönöm a sok figyelmet, a jó szomszédi cselekvő szeretete, amivel megajándékoztál.

Most így teszek veletek is, előre elköszönök… senki nem tudja lesz e holnap.

Most látom, a már szinte beteges biztonságra törekvésem, nem hiába való.

Nem hagyok magam után rendezetlen ügyeket, számlát, úgy megyek el, ahogyan azt magam megtervezem. Biztonságot hagyok szeretteimre.

***

Kedves Családom, rokonok, barátok, ismerősök!

Nem búcsúzom senkitől, csak elköszönők.

A búcsú végleges, én pedig csak előre megyek. Visszatérek Teremtőmhöz az örök világosság fényébe.

Köszönöm nektek, földi életemben, mindazt, amivel megajándékoztatok. Bocsátsatok meg, ha néha nem voltam rá méltó.

Ember voltam, jó és rossz tulajdonságokkal, mint bármelyikünk, de mindig igyekeztem jobbá lenni.

Töröljétek le a könnyeiteket, kísérjetek mosolyogva, hiszen Haza térek, ahol megpihen a lélek. A viszontlátás reményében távozom. Legyetek áldottak, Isten veletek!

***

A végállomáson így már nyugodtan várhatom a hazavezetés angyalát, hiszen mindenkitől elköszönők most.