Karma szerepe az ember életében számok tükrében    -KARMA 2-

Ma 10 – e van. Földi születésnapja, előre ment társamnak-páromnak. Érdekes, házasságunk 53 éve alatt életében talán egyszer írtam le, hogy életem párja. Pedig az volt, az egyetlen, aki féltve, óvva szeretett. Nem volt többéletes karmánk, kevésbé boncolgattam régmúlt életek szerepét, életeken átívelő kislélek sem jelentkezett.  Egymásra vetített képletünkben a találkozásunk azonban gyóntatópapom -nagybátyja- személyében, közvetítőként megjelent.

Nehéz karmát hordozok magammal, megélt titkos szerelem, brutális erőszak, egy kislélek, aki ezekben a vérzivataros időben fogant először, nem tudni biztosan -még a hipnoterápiás feltárás után sem biztosan- a titkos szerelem gyümölcseként vagy a brutális erőszakban. Első jelentkezése alkalmából fiúgyermek nemét „választotta volna”, de visszatért, második fogantatása ebben az életben elsőszerelem ajándékaként „lány gyermekként” látogatott le, de mivel alkalmatlannak találta „leendő szüleit a lélek tervezett feladatának teljesítése” visszatért. Egyetlen lélekről beszélünk, két életben. Biztosan elgondolkodtak, akik nem ismerték-, életemnek ezen szakaszait, miért teszek fel ennyi képet gyerekekről. Most hulljon le a fátyol, mert testemben kincsként hordozom lenyomatokban Isten nekem szánt ajándékát, két különböző életbeni megjelenésével. Anya lettem általuk -,  mennyei gyermekemmel, egy lélekből „kettővel”.

Evvel a sorssal érkeztem gyóntatópapom családjába, ahol a pokol után földi mennyország várt rám, múltam egyetlen pillanatát sem titkolva, mennyei „egylélek két fogantatás gyermekeimmel” együtt. Így lettem elfogadva. Istennek legszebb ajándékaként, békére, nyugalomra, biztonságra leltem. Féltő gondoskodással, őszinte szerelemmel szerettek. Úgy, ahogy én azt meg sem érdemeltem. Mert, a szerelem meghalt bennem a bányatónál megélt és hagyott halálfélelmemben.

Ez sem volt titok azon az 54 éve, október 29-én kimondott „Igen” elhangzásakor. Ami bennem az egetrengető szerelem helyét foglalta el, sokkal tartósabb, értékesebb volt, mindent felülíró hálaszeretet. Más ez a „nem szerelem, minden szeretetnél, szerelemnél több”… Szabad marad az ember, nincs függőség, nem csak a lélek szárnyalhat, de anyagilag is önállóságra törekszik.  Elképzelni sem tudom azt a kiszolgáltatottságot, hogy más tartson el. Élethosszig tanultam. tanulok, hogy mindig jobb ember legyek. A múlt porát lassan kínok között sikerült felköhögnöm, újra egészségesen lélegeztem.

Nem is oly régen, talán 9 éve lehet annak, hogy megkérdeztem, „milyen feleség vagyok”? A válasz elgondolkodtatott: „Nagyon jó, egyetlen dologgal nem tudtam mit kezdeni, a nagy makacs-önállósággal. Miért most mondod, - kérdeztem, „mert nem akartalak elveszíteni”. Ekkor értettem meg, mit jelent valakit úgy szeretni, hogy szerelemben áldozza fel magát a másikért. Élete minden napjában értem-, nekem élt. Tudta számomra milyen fontos a biztonság. Gyakran felvetette, minden örökölt-, és szerzett vagyon legyen az én nevemen, ha ő előre megy, ne legyen procedúra. Nem fogadtam el, biztonságban éreztem magam, tudtam bízhatok benne, bízik bennem. Nem csalódtam. Minden napi imámban szüleinek is megköszönöm egy egész élet munkájukat, orvos apósom szorgalmát, aki 79 évesen főorvosi szolgálata közben a munka mezején költözött vissza teremtőjéhez. Ez is hozzájárul ehhez a végállomásbeli biztonságomhoz, és élethosszig tartó -szükséget semmiben nem érző- életvitelemhez, szeretteimnek is szükség estén megadva azt a biztonságot szükség esetén, amiben nekem részem lehet.

Élete utolsó napjaiban azt mondta, ha valaki jelentkezik az életemben, aki úgy szeret, mint ő, fogadjam el, legyek boldog. Akkor már megszületett bennem az elhatározás. Önkéntes lélekkolostort választom, a rám hagyott örökség biztosította lehetőségek között.

Nyugalmamat azonban, felkavarta egy baráti látogatás alatt elhangzott beszélgetés, a mélyen eltemetett múlt előjöttek a nem szeretem kérdések, ami lett volna, ha… Egyre jobban belegabalyodtam. Egyetlen embernek mertem elmondani, hiába beszéltünk át vele, naponta több órában, nem tudott érdemben segíteni, fordulj szakemberhez, kérte. Ekkor kerestem meg Verácskát, aki annyit segített már az életemben, feltárt családi karmámmal.

Ma már haladok, tudom, ismerem a célom, mi a megoldás, a múltat úgy elengedni, lezárni, hogy egyikünkben se maradjon megválaszoltalan kérdés, a "miért"?

Nincs élő kapcsolatunk, semmilyen kommunikációs csatorna közöttünk. Bizonyosság van.

Ma már csak nekem van vele dolgom, hiszen évtizedekig jelét sem adta, hogy érdekelné, hogy élek, mi lett velem. Fiatal feleség, gyermekek, unokák, boldog nagy család segíti önként vállalt életútján. Áldás kísérje őt és családját, így búcsozom el végleg. 

Nekem kell kilépnem a mókuskerékből, a múltat lezárni, hogy ismét magamra találjak.

Talán két dal, amiben mostanság belefutok válasz a fel nem tett kérdésekre: Soltész Rezsőtól a : Ó nem, nem ...és Kis Lászótól: egy könnyet csalógató fájdalmas felszólítás ... Eltünni végleg egymás életéből. 

Bevetőben írtam a számokról. Életemben-, életemet meghatározó emberek ugyanazon a napon születtek, a hónapok változnak, de a napszám ugyanaz. Húgommal együtt négyre emelkedett ezen a napon születettek száma, akivel a hónap is megegyezik.

Nos ezek a karma megdönthetetlen bizonyítékai.