2012.08.24. 08:44, Miner
Hol volt, hol nem, de volt egyszer egy kisfiú, kinek lelke nem hiú, és mégis egy szép napon a kíváncsiság arra vette rá, hogy elkóboroljon hazulról és kallódjon a világban. Ám, de hamarosan rá kellett jönnie, hogy túl korán hagyta ott a szüleit, és mindig azzal vigasztalta magát, hogy nem baj, hamarosan visszafordul. Úgy látszik, még azt sem fogta fel, hogy az idő haladtával az emberek megöregednek, és meg is halhatnak emiatt. Nem foghatta fel, hisz fiatalon honnan tudhatná ezt az ember, hogy mi vár majd rá vénkorában? Hát persze, hisz korán serdülő, korán megemberesedő gyermek volt Bálint.
Történt egyszer, hogy amint ment, mendegélt előre, eközben felnézett az égre és látta, hogy bizony igencsak veres az ég alja.
„Vihar lesz,” – gondolta és szétnézett, hová menekülhetne. Meglátott mindjárt a közelben egy apró házikót. Gondolta bemegy, és majd csak megszánja ott valaki. Belépett és hangosan köszönt:
– Adjon Isten jó estét – mondta, de nem látott senkit sehol. – Van itt valaki? – csodálkozott Bálint. - Úgy vélem, valaki csak lakik ebben a házban:
– Miért beszélsz annyit, foglalj helyet és érezd otthon magad. - szólt rá a hang és Bálint megszeppent. „Most akkor ki beszél? „ – tekergette a nyakát, nézett jobbra, nézett balra de nem lett okosabb. Jobbnak látta, ha elhallgat, és leül. Ekkor megterült az asztal és Bálintot biztatni kezdte a hang, hogy annyit ehet, amennyi csak beléje fér. No, nem kellett kétszer biztatni, nekilátott rendesen és betarisznyált mindent, mit az asztalon talált.
– Kedves egészségedre – mondta a hang elégedetten. – Most pedig ott az ágy, ezt a lepedőt ma cseréltem ki, ez a párna huzat frissen vasalt, ne tétovázz, tedd el magad holnapra, mert nagy feladat előtt állsz.
Bálint ásított egyet és ledobta ruháit, majd az ágyba vetette magát és máris elaludt. Álmában egy csodálatos szépségű királylányról álmodott, de nem sokáig, mert nagyon hamar reggel lett.
Izgatottan kiugrott az ágyból és szétnézett, hogy mi lesz a dolga. Kapott a ruhái után, keresgélte, de nem találta sehol azokat, még a kopott csizmája sem volt sehol.
- Miféle dolog ez? – mérgelődött félhangosan – Még a ruháimat is elszedik itten, míg alszom?
– Itt vannak a ruháid – szólalt meg ekkor a hang.
Bálint nagyon meglepődött, mert a királylány alakját kezdte felismerni abban, aki beszélt. Azonban akárhogyan meresztette a szemét, bármiként erőlködött, jobban szemügyre vegye, a beszélő lány alakja, valahogy mindig a homályban maradt.
– Tulajdonképpen ki vagy te, és miért vagy mindig homályban, Hogy lehet ez, hogy hiába erőlködöm, még sem láthatlak tökéletesen? – mondta neki, miután meggyőződött róla, hogy nem bírja felismerni, csak annyit tud róla, hogy megálmodta, de hogy milyen volt álmában arra már alig emlékszik vissza.
– Láttál álmodban, elégedj meg ennyivel, öltözz és ne kérdezősködj! – szólt a homályból a királylány. – Öltözz, mert máris késésben vagy.
– Késésben, hogy, hogy? Mit kell tennem, mondd hamar és én igyekszem mindenhogyan végrehajtani.
- Itt van ez a tükör, vidd fel az üveghegyre, hogy visszakapjam alakomat. Száz éve várlak, száz éve várom, hogy valakinek odaadjam és most a szerencse téged hozott ide. Úgy hogy ne késlekedj, ma estig, ha nem jutsz fel az üveghegyre, ismételten száz éves várakozásba zuhanok. Nem érted, hogy nincs idő, indulnod kell!
Bálint ránézett a tükörre és ekkor a lány rákiáltott:
– Vigyázz, ne akard meglátni a képed, mert te is úgy jársz, mint én. Egy napon ezt a tükröt hozta valaki ajándékba nekem. Elátkozott tükör, de nem tudtam erről semmit. Kérlek ne kíváncsiskodj, rejtsd a zsebedbe és ne használd. Mintha nem is lenne. Csak vidd oda a hegyre és hagyd ott a hegy tetején és én megmenekülök. Ha visszatérsz mindent elmondok, most nincs idő semmire sem.Napnyugta előtt érj oda, mert, ha nem, engem soha nem látsz meg és te is bajba kerülhetsz.
Nagyon megrémült és arra gondolt: „Menet közben bedobom egy patakba, vagy, mit tudom én, kitalálok majd valamit, hogy megszabaduljak tőle...” Ekkor megpillantott egy kis folyót, és odaszaladt, hogy beledobja, de hiába erőlködött, a tükör úgy beragadt, hogy nem bírta kiszedni a zsebéből. Mi lehet ez? - tanakodott. Sebaj, le akarta vetni a kabátját, de az sem sikerült. Sokáig kínlódott, míg rá kellett jönnie, hogy eme tárgytól megszabadulni képtelenség. „Jól van, megyek tovább, ha így áll a dolog, nincs mit tennem, fogy az idő, szedem a lábam, ki tudja hol lehet az az üveghegy, talán meg sem találom és száz évig kell bolyonganom. Miért is mentem be abba a házba, most nem lennék ekkora bánatban."
Máris fáradtnak és éhesnek érezte magát. Ekkor eszébe jutott az esti bővelkedés, és már bánta, hogy eszébe nem jutott egy darab kenyeret sem a zsebébe rejteni. Azért mégis benyúlt a zsebébe és íme, ott a kenyérdarab. Gyorsan kivette, hogy éhét csillapítsa vele, ám de ekkor elébe állt egy éhes emberke, valami törpeféle.
– Éhes vagyok. - mondta és megrángatta a kabátját.
Gondolkodás nélkül neki adta a kenyeret és menni akart tovább, de a törpe követte.
– Maradj le, minek jössz utánam? – kérdezte és már ment volna, de a törpe azt felelte:
– Nem lehet, te is segítettél rajtam, én sem maradhatok adósod. Mondd meg, miben lehetek szolgálatodra?
– Á, sietek, úgy sem tudnál segíteni – felelte Bálint és megnyugodott, milyen jó, hogy nem viszi magával, most még ez is csak akadályozná, de tévedett, mert később a törpe megszólalt:
- Nem hallod mit kérdeztem? Miért rohansz ész nélkül? Mondd meg inkább, hogy miben segíthetek rajtad.
– Te csak ne kövess, hagyj békén, ne cankózz utánam!
– Jó, de mi lesz a tükörrel? – faggatta a törpe. - Nem érted, hogy egyedül nem jutsz oda?– A tükörrel? - Bálint észbe kapott.
- Te jó ég, mi lesz a tükörrel?
– Mi lenne? - nevetett a törpe. – Bízd csak rám. - és máris a kezében volt a tükör.
– Jó tett helyébe jót várj. - és eltűnt, elvitte magával.
A fiú megnyugodott, végre valaki segít rajta. De nem sokáig örülhetett, ekkor egy nagy vihogás verte föl az erdőt. Ki az? Ki lehet, aki nevet rajta? Ki más, egy másik, rókaképű törpe ugrált elő a sűrűből.
- Én vagyok az, láttam mindent. Te komolyan azt hiszed, hogy egy darabka kenyérért segíteni fog neked? Még hogy jó tett helyébe jót várj, ugyan már, ez lelépett a tükörrel, többé sosem fogod látni!
– Jaj, ne ijesztegess, - mondta a fiú, – Megőrülök, ha becsapott.
- Becsapott, hidd el! - és különös kegyetlen módon felnevetett.
– Figyelj, te úgy nevetsz, mintha élveznéd, ez nekem nem jön be! – mondta Bálint. – Miből veszed, hogy becsapott?
- Ismerem, – válaszolta a törpe – és meglátod, hogy igazat mondtam.
– Akkor most mit tegyek? Hogyan érjem utol? - nézett a másik törpére és kétségbeesve egy tuskóra rogyott.
– Bízd rám ,– mondta a rókaképű, – csak annyit mondj. regy rád bízom és minden jóra fordul – kérlelte egyre hangosabban.
– Ne, ne egyezz bele! – kiáltotta valaki.
Bálint megfordult és a törpe már visszatért, ott állt és nem volt már nála a tükör. Azt mondta felvitte az üveghegyre. A királylány megint látható, kijöhet a homályból. Szaladtak vissza, hogy értesítsék, de a lány már jött velük szembe és nevetett:
- Bálint, sikerült, megint a régi vagyok. Noha királyi mivoltom oda, hisz királyok már nincsenek, mégis büszke vagyok rád! Te voltál az, aki megmentett a láthatatlanság átkától.
Azzal elkezdte mesélni neki az elátkozott tükör történetét. Talán még most is meséli, ha meg nem halt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Küldd el az emberiség tükrét is az üveghegyre - Légyszi'!
Gratulálok