Egész nyáron a telken voltunk

és csak háromnaponként ugrott haza egyikünk vagy másikunk, hogy a virágokat megöntözze ill. enni-inni adjon két cicánknak, akik csökönyösen ragaszkodnak az itthon maradáshoz, lehetetlenség őket begyömöszölni a szállító kosárba, így nem nyaraltak velünk, viszont nagyon hiányolták már a társaságunkat. Amikor legutóbb, - kb. másfél héttel ezelőtt - én voltam itthon "cicázni", Ricsikém folyamatosan a sarkamban járt, panaszosan nyávogott, mintha azt sérelmezte volna, hogy csúnyán magára hagytam... Szégyelltem magam, és eldöntöttem, hogy a tervezett két hetet én bizony lerövidítem. Természetesen nem akartam férjemet és anyámat is hazavonszolni ebben a kánikulában, így egyedül jöttem haza, hogy a nyáron összegyűlt port és egyéb koszt eltávolítsam a lakásból mire hazaér a család másik fele.

Itthon vagyok tehát és a két cica csodálkozva kerülget, szinte el sem merik hinni, hogy visszatért a rend és a békesség, vagyis reggelit és vacsorát is időben kapnak, a tejecske is naponta frissül, ahogy a vizestálkába is gyakran cserélődik a víz. A jó dolgokat könnyű megszokni, de Ricsi és Marcipán valahogy a biztosra mennek, vagyis egészen a közelembe húzódnak, főleg éjszaka...

Ricsi már előttem felrohant a lépcsőn a hálóba, és hiába győzködtem, hogy odalent hűvösebb van, kényelmesebb a saját helyén szunyókálni, ő nem tágított. Éjszaka többször "megsímogatott" kicsit a karmait is kint felejtve, majd hozzám bújt dorombolva. Ettől aztán még inkább melegem lett, úgyhogy az éjszaka közepén felébredtem és villanyt gyújtottam. Ricsi felélénkült és vadászatba kezdett egy betévedt lepkét tekintve zsákmánynak. Az éjjeliszekrényen megremegett a virágváza, már-már leborult, mire a "nagy vadászt" lecsillapítottam, hogy inkább aludjunk, eloltottam a villanyt...

Hajnal felé aludtam egy keveset, végre kinyújthattam a lábamat, mert Ricsi elvonult az ágyról. Ekkor jelent meg Marcipán, aki felháborodott miákolással követelte a reggelit.

Reggel hat óra volt, tehát feltápászkodtam, és teljesítettem a cica kérését, hiszen tudom jól, hogy nem az a fajta, aki szeret várakozni...

Most a déli órákban már igencsak fáradtan szédelgek, takarítok, teszek-veszek, legszívesebben lefeküdnék aludni, ahogy a két cica teszi, akik békésen szunyókálnak. Lehet, hogy készülnek az újabb éjszakára, amikor engem fognak piszkálni? Na nem! Ma este szigorúan kicsukom őket az előszobába...