Kora esténként végignézem a más-más tulajdonu adók hiradóit, hogy összevessem az esti államival. Utána, hol dühöngök, hol jókat mulatok azon, miképpen lehet egy.-egy hírt, különböző nézőpont szerint tálalni.

Tegnap azonban elmaradtak illetve másfelé irányultak érzelmeim, mivel váratlan vendégem érkezett.

Fiatal postagalamb volt. Hogy miért éppen e házakkal zsúfolt, zajos területen landolt, az rejtély. Mint ahogy az is, hogy az alattam lévő hatalmas fűzfa, hársfa helyett miért éppen a legfelső emeleti ablakomat választotta pihenőhelyéül.

Először óvatosan, szobám közepéből szemléltem a szép madarat. Ő is megfordult az ablakkereten és érdeklődve szemlélgetett. Közelebb mentem, majd egy székre felállva, tíz centiméterről néztük egymást. Okos tekintete volt, nem félt, majd úgy fordult, hogy gyűrűzött lábát lássam. Elborzadtam. A galambocska, méretéhez képest nagy, műanyag gyűrűbe szorított lába szinte teljesen elhalt volt. Élettelenül lógtak összezárt "ujjai", így kapaszkodásra sem tudta használni, csak a másikat.

Elsőre az jutott eszembe, hogy meg kell szabadítani a gyűrűtől, de hogyan? Hiszen a pattintott zárú förmedvény leszedése óriási fájdalmat okozhatna. Viszont augusztus 20-a lévén, az ünnepnap előestéjén még orvoshoz sem tudnám vinni. Nagy gondban voltam.

Közben kis tálkában vizet, kenyérmorzsát raktam az ablakpárkányon lévő muskátlik közé, abban reménykedvén, hogy leszáll oda, védve lesz és teli böggyel nyugodtan pihenhet.

Ő azonban a felső kereten maradt. Sötétedésig gyakran megnéztem. Többször próbálta kényelmes pózba helyezni magát, aztán a dupla kereten, súlyát elosztva aludt el. Beteg lábát a semmibe lógatta. Reggel orvoshoz viszem - gondoltam álomba merülve.

Hajnalban apró neszezésre ébredve, kikászálódtam az ágyból, fölpattantam a székre s néztem milyen állapotban találom a madarat. Javában tollászkodott. Alaposan megnézett, majd huss - elrepült. Csak Isten tudja honnan jött, mekkora távolságot tett meg és hová megy. Lehet, hogy  nem is a gyűrűtől sérült meg a lába. A galambászokat ismerve többségük állatszerető s számukra nem elhanyagolható szempont, hogy nagy értéket képvisel egy betanított állat. Valószínűleg meggyógyítják a fiatal postagalambot.

Ám úgyis megtudom, mert egyszer még visszajön, beköszönni.

Ebben a reményben állok neki ablakot tisztítani reggel hat órakor, mert igen sok nyomot hagyott az ottléte. Közben hallgatom a friss híreket és megnyugszom: este semmiről sem maradtam le.