Nagy-Magyarország emlékmű

Admin fotó.

Terhes Gábor

 
A magyar igazság

 Hallom a hegyeknek hatalmas robaját,
Mikor Kelet felé fordulok arcommal,
Mintha csodálnám egy orgona játékát,
És átadom magam boldog öntudattal.
Zúgjatok Kárpátok ormai messzire,
Hallják csak muzsikád távoli földrészek,
Milyen zenére dalol Attila népe,
Akik szereplői nagy hőskölteménynek.

 Pusztaságon, hegyek fölött szózat harsan,
Dícséretre hívja össze hunok népét,
Teljessé lesz sok-sok pentaton-hangsorban,
S áldja az Ég szent Urának dicsőségét.
Mindig így történt az idők kezdetétől
Mert nemzetünk nem volt soha elhagyatva,
Csodás regéket mondanak őseinkről,
Hiszen Ők voltak Isten lángoló kardja.

Nimród királyról megírva Szentírásban,
Nagy harcosként miképp küzdött ellenséggel,
Tetteinek példája mily halhatatlan,
Utódait naggyá tette erős kézzel.
Így lett hát e nép Isten igaz nemzete,
Tőle földi hatalom el nem rekeszt,
Már tudjuk, hogy itt vagyunk ötezer éve,
Égi fényben ragyogjon az Árpád-kereszt!

Ősi turulmadár véres kardjával
Támadó hadakról rettentő hírt hozott,
Árpád nemzete egy kemény akarattal
Hadba lépett és harci lobogót bontott.
Felszabadította Bizánc rabszolgáit,
Földeket osztott Róma jobbágyainak,
E tettek, melyeket pergamen örökít,
Nemzetünk dicsőségére fennmaradtak.

Soha nem ontották ártatlanok vérét,
Mert Attila sarja Isten követe volt,
Beteljesítették szentséges törvényét,
A Hun Birodalomban igazság honolt
Nem úgy, mint anormann, ki mit felépített,
Mindazt le is rombolta ostoba módon,
És nyomában csak árvák hada kesergett,
 Letünt népét Isten nem tartotta számon.


(1.)
Szláv anyákat mentett Attila gyermeke,
Nevét Teutonok rettegve említik,
Áldotta a hunokat szegények népe,
Amíg él nemzetünk, emlékük virágzik.
Talán így kellett történnie mindennek,
Hogy Attila s Árpád sarja  fennmaradjék,
Európa földjén rendet teremtettek,
Hamis nagyuraknak hatalmát megtörték.

Évszázadok alatt mit is tett a magyar?
Miket hazudoztak igaz nemzetünkről?
Miért volt életünk oly sokszor zűrzavar?
Embernek mi oka félnie népünktől?
Ősi szittya vérem lovat s kardot hozott,
Hogy létében óvja Európa földjét,
Gonosz seregekre vitézül támadott,
Kardja által védett igazságot, békét.

Figyelmezz világ, figyelj hát Európa!
Emberi létben nem volt soha véletlen,
Őseim e földre nem jöttek hiába,
Tudd, hogy miért maradt nemzetem életben!
Rovásfába egykor Mélyen belerótták,
Hogy őseink régen miért vívtak harcot,
Régi szép nyelvünket még ma is hallják,
Mert nem vontunk magunkra turáni átkot.

Él annak a lelke, kire emlékeznek,
Igaz elődöknek halál már nem árthat,
Éltek, dolgoztak, szenvedtek és szerettek,
Őnekik köszönhetjük ősi hazánkat.
Ezen gondolattal tisztelegve állok,
S magyarul szól hozzám a teremtő Isten,
Büszke alázattal hálaimát mondok,
Őseimnek sorsát hordom génjeimben.

Szent igazságot elrejteni nem lehet,
Mert igazol mindent az elmúló idő,
A magyar nép léte áldozatos élet,
Világi mércével már nem is mérhető.
Ezt zúgják a hegyek, így énekelnek,
Ősatyáim csillagösvényen vágtatnak,
És múljanak századok vagy évezredek,
Népemet nem törik meg földi hatalmak.

2011. szeptember 27.