Admin fotó

Egyszer régen, egy tutyi-mutyi legény azt mondta nagy bánatában, hogy beáll pásztornak, azzal már vette is szeredástarisznyáját, de az apja  jól kupán vágta.
- Várjál hé, tudod, hogy mi az a pásztorkodás?
- Már hogy ne tudnám. - felelte a tutyimutyi legény, akit éppen
Domonkosnak hívtak.
- Jaj, te Domi, dehogy tudod, csak azt képzeled, azonban hiába
képzeled, mert fogalmad  nincs róla.
- Miért ne volna? - erősködött Domonkos a tutyimutyi. - Ott ni, néhány birkával elbabrálok és azután adjon isten jóccakát!
- Ej te, - csóválta fejét az apja - legalább egy picit gondolkodnál,
mert akinek van birkája, az juhos gazda, és aki vigyázz rá az juhász. Aki pedig disznókat tartott, az a kondás, akinek marhái, az ugye a tehenész. Na most azt mondd meg, ki a pásztor ezek közül?
- Egyik sem. - Hát akkor az valami éjjeliőr, vagy valami egyéb lehet
- Persze, látom kezded használni a fejedet fiam. Az valamire vigyáz, szemmel tartja. Na akkor mondd meg, te mit szeretnél szemmel tartani?
- Én édesapám a lányokat.
- Az jó. - nevetett nagyot az apja. Hát akkor legyél a lányoknak pásztora.
- Az leszek. - mondta a tutyimutyi legény és jól kihúzta magát. - Az leszek, na!
Akkor feltarisznyázták a szülei, raktak neki a tarisznyába,  hamuba sült pogácsát, diót, almát és még ami volt.
- Szalonna is kellene. - mondta a legény és ott mind tutyimutyiskodott, hogy látott ám egy szalonnavéget a padláson, na azt lehozza máris.
- Hagyd ott, ahol van. - mondta az apja barátságosan. - Elég ez neked az útra, majd ott kapsz azt is, ha jól viseled magad. - azzal  megveregette a vállát.
- Csak aztán ügyelj, nehogy valamelyiken rajta felejtsd a szemed és előrizd a többit, hé! Maradj éber és  parancsolj magadnak. Megértetted?
- Meg édesapám, meg hát.
- Hadd mondjak most már én is valamit. - fordult hozzá az édesanyja is, búcsúzás előtt.
- Fiam, ha lányok pásztora leszel, soha ne feledd el  apád szavait. Légy figyelmes a lányokkal és amelyiket a legszívesebben hallgatod meg, az lesz a feleséged. - mondta neki és felsóhajtott. - Vajon megérem én azt?
Na, meg volt a nagy búcsúzkodás is a legény már ment mindenfelé, de hiába kérdezte, lány sehol. Egy asszony még ki is nevette: 
- Micsoda? Lányokra akarsz vigyázni? Lányok pásztora, na ilyent sem hallottam  életemben. Te fiam, nem hiába látszol olyan tutyimutyinak, valaki elbolondított. Hanem mondanék néked valamit. Van nekem tíz kecském, gyere őrködd azokat. Meglátod mindjárt beletanulsz a mesterségbe.
Tutyimutyi Domonkos, azonnal elfogadta az ajánlatot, ugyanis a szeredásában már nem volt se pogácsa se dió, nemhogy szalonna. Hanem azért  annyi esze volt, hogy a szalonnát kikövetelje. Na, azzal volt szerencséje, mert annyi munka volt a néhány kecskével, hogy egy hét alatt kidőlt és ágynak esett. Örült az asszony, mert nem volt ura, ezt is akarta, hogy ott fogja, és vegye rá, vegye el őt felségül Domi. Babusgatta, ápolgatta, kúrálgatta, és elkezdte lányosan kiengedni a haját. Hát ez Domokosnak nagyon tetszett. Mindjárt eszébe jutott, mit mondott az édesanyja, de amit az apja mondott, az már nem.
"Hogy is van? - gondolkodott. - Legyek figyelmes a lányokkal és amelyiket a legszívesebben hallgatom meg, az lesz a feleségem. Legalább is ezt mondta volt, édesanyám."
Na, mindjárt kezdett figyelni, de hiába, az asszonyka elmondta neki még négyszer is, és ő mégsem tudta megjegyezni.
- Ne hadarjon már, kedves munkaadóm, mire megjegyezném, már másról beszél. - mentegetődzött. - Most is a kecskesajttal kezdte. Már kezdtem felfogni, hogy és mint, erre ott tartunk, hogy a fokhagymát nem szereti kegyed. Hát így nem tudom követni, ha megszakadok belé, akkor sem. - mondta lemondóan.
- Domonkos! - nevetett huncutkodva a nő, - Figyelsz te egyáltalán, amikor mondok valamit, vagy már nászéjszakán jár az eszed? - és jókat kuncogott hozzá.
Törődött is ő azzal, hogy figyel, vagy nem. Annak örült, hogy milyen jól hálójába csalta és terelgette szépen a nászéjszaka felé. Igen ám, de a tutyimutyi legény, nem hiába volt tutyimutyi, csak nem nyugodott belé abba, hogy nem tud a lánynak mutatkozó munkaadójára figyelni. Vonakodott megtenni azt is, amit más legény bizony, gondolkodás nélkül megtett volna.
Mivel hogy vonakodott, az asszony is türelmét vesztette, és úgy látta jónak, ha megijeszti a legényt. Egyik nap  azt mondta neki:
- Van az erdő mellett egy kunyhó, ott fogsz aludni. Vigyázz ez erdő tele van vadállatokkal. Légy óvatos, kapsz egy mordályt, de csak medveriasztásra használd, mert ha megsebzed a medvét, téged az széjjeltép.   Őrizgesd a kecskéket, naponta fejd meg őket és csinálj sajtot úgy, ahogyan elmondtam neked.
Domonkosnak zúgott a feje, mit is mondott. Uram Atyám, hogy fogja ő azt   megoldani? De nem kérdezett semmit, kiment a kecskékkel. Még megfejni is alig bírta őket, nem hogy egyebet is képes legyen. Búsult magában és egyszer csak nagy sikoltozást hallott. Futott az erdőbe és látta, hogy egy medve kergette a gombázó lányokat. Durr, hamar oda egyet a medvének   a   mordállyal.  Hát a lányok nem győztek hálálkodni: 
- Kedves uram. - mondták neki. - De jó, hogy nem hagyott minket a medvéknek. Más vadászok sosem segítettek nekünk, mert mi árva lányok vagyunk.
- Nem vagyok én vadász. - felelte Domonkos és elmondta nekik, hogy a  kecskékre vigyáz éppen, de nem tud sajtot sem csinálni és enni is csak kecske  tejet ehet, más nincs. A gazdája ebédet sem küld neki. Ezt hallva, a lányok bemerészkedtek a kunyhóba és megtanították mindenre. Kiderült, hogy az erdő másik végén egy árvaházban sok lánynak az a feladata, hogy az erdőről gyűjtse a gombát, málnát és amit ott talál. Nagyon szegény, de igen szép lányok voltak, ezért senki nem törődött velük. Ezzel szemben Domonkos megfogadta, hogy vigyázni fog , míg ott van a kecskékkel. . Így akaratlanul is a lányok pásztora lehetett.
Volt köztük egy Rózsika nevezetű, hát az a lány bármit is szólt, vagy mondott neki, hiába volt tutyimutyi, megbírta jegyezni. Egy idő után azon kapta magát, hogy a lány szavai csengenek fülében. Annak minden betűjét bármikor fel tudja idézni, még álmában is. Egyszer elmondott neki mindent, mire a lány azt mondta, hagyja ott a gazdasszonyát, mert  annak ő rá fáj a foga. Na, ezen elkezdett tanakodni és azt kérdezte Rózsikától:
- Tudnál é egy szép levelet írni?
- Tudnék. - felelte Rózsika kérdőn nézett Domonkosra.
- Hát akkor írjál nekem egyet, olyant, mintha édesanyám írná, hogy  menjek haza, mert szükség van otthon rám.
Na, úgy is lett, Rózsika megírta a levelet, Domonkos meg lefutott vele a faluba. Megmutatta gazdasszonyának és kérte a bérét, mert neki, mennie kell, haza. Volt ott minden. A gazdasszony ötölt-hatolt, hogy maradjon, mert urat csinál belőle. Az erdőre sem kell többé kimenjen, majd tesz  oda másik embert. Azt csak próbából tette, hogy lássa, megállja é a helyét. Hát megállta szépen, és most már  mindenben elégedett.
De hiába mondta, mert Domonkos mutatta a levelet, hogy megy haza elintézi a dolgát és majd visszatér, ha lehet, de azt nem tudja megígérni.  Nem volt mit tenni, kifizette és akkor a legény felöltözött szép  ruhába. Megfogta Rózsika kezét és elvitte a paphoz, ahol azon nyomban összeházasodtak. Onnan hazamentek, meglátogatták szüleiket.  Hej, volt nagy öröm, amikor kiderült, hogy mégis lányok pásztora lett a  fiú. Csaptak egy nagy lakodalmat és utána azt mondta  nekik a fiú.
- Na, megyek vissza a kecskék mellé. - de a szülei jót nevettek ezen.  - Már minek is mennél? Nagy földünk van, pénzünk is van, öregedünk mi már. Átadjuk neked a birtokot, mert látjuk, hogy képes voltál álmodat megvalósítani.
Azzal urat csináltak belőle. Felfedtek előtte mindent, ő belépett az örökségbe és még ma is élnek, ha meg nem haltak.