.

Tandem

Riogat a barátnőm, hogy mi lesz velünk, ha én is nyugdíjba megyek. A férjemmel mi is egymást fogjuk csesztetni, a jó dolgunkban, ahogyan ők teszik.

Nem akartam elhinni a rémtörténeteit, amelyeket mesélt az első közös nyugdíjas évükről. Negyven évig dolgozott, nem volt ideje unatkozni, mert ott voltak a gyerekek, a háztartás, napi garantált tizenhat órás munka, amelyből hol a munkahelyén tudott kikapcsolódni, hol meg otthon a háztartásban, attól függően, éppen melyik bizonyult zűrösebbnek.

Nagy tervekkel kezdem meg nyugdíjas évemet, kiglancolom a lakást, azután majd utazgatunk az öregemmel, meg neveljük az unokákat.

A férjem már két éve nyugdíjas, kialakította a menetrendjét és ebbe nehezen férek bele. Meglehetősen zavarja, hogy reggel nem kelek korán, hogy megfőzzem a teát és a kávét, elkészítsem a reggelinket, amelyet rendszerint kapkodva fogyasztok el, az övét meg otthagyom a konyhában, és amint elmegyek dolgozni, azonnal kipattan az ágyból, leszalad az újságért és kényelmesen olvasgatva, úgy reggel kilencig eleszeget.  Utána elmosogat, kiszellőzteti a lakást, letusol, kicsípi magát és elmegy sétálni. Legtöbbször a piacon köt ki, ahol vásárolgat, impulzív módon, és mindig azt, amit éppen rásóznak. Így aztán előfordul, hogy otthon már legalább tíz kiló zöldpaprika van, de egy szem paradicsomot sem találok, hogy főzzek egy jó kis lecsót. Téli almából is bevásárol, de nincs az jó protézis, amivel el lehetne rágcsálni, ezért gyakran főzök almalevest, vagy sütök almás rétest, amiért meg morog, hogy honnan veszem ezt a sok almát, ő már nagyon unja. Húst is csak nagy tételben vásárol, mondjuk három kiló karajt, amit ki sem csontoztat, itthon meg közli velem, hogy fasírtot enne.

A piac számára egyben a társasági hely is, mert az emeleti büfében találkozik a sorstársaival és egy pohár házmester mellett politizálgatnak, vagy éppen aktuális családi dolgokról csevegnek, hogy kinek születik újabb unokája, vagy egyszerűen csak nézegetik a csinos nőket.

Egy óra körül ér haza a drágám, megmelegíti az ebédet, ebéd után alszik vagy két órát. Mire hazaérek, már fitten készülődik a közértbe, mert nincs itthon friss zsemle, vagy bármi más, a lényeg, hogy elmehessen. Mire visszaér, már kész a vacsora, megvacsorázunk és őkelme elvonul tévét nézni, mert neki tudnia kell, naprakészen, mi történt a világban, melyik celeb mit csinál. Úgy éjfél körül felébresztem, mert én nem tudok olyan kellemesen aludni az ágyban a tévé hangjától, mint ő fotelben. Morgolódik, hogy neki már nincs joga végignézni egy jó filmet sem. Hallom, hogy zubog a víz a fürdőszobában, hosszan tusol, meleg és a hideg vizet váltogatva, és persze, azonnal kimegy az álom szeméből. Mellém bújik, illatosan a tusfürdőtől, frissen borotválkozva, érzem az after shave illatát, előveszi a regényt, amelyet olvas már vagy fél éve, és orrán a szemüveggel, hajnalig az éjjeli lámpa fényénél alszik. Csak azért addig, mert akkor szoktam lekapcsolni, de vagyok olyan gonosz, hogy nem veszem le a szemüvegét. Hadd lássa jól az álmát.

Szóval reggel arra ébredek, friss nyugdíjasként, hogy a férjem morcos, mert neki kell megvajazni a reggeli zsemléjét, rátenni a szelet felvágottat, megfőzni a kávét, a teával már nem is bajlódik.  Az persze eszébe sem jut, hogy én is reggeliznék. Csak egy személyre van hitelesítve. Most nem is mosogat el, hiszen itthon vagyok, az én dolgom. Szokása szerint elmegy a piacra, anélkül, hogy szólna, hallom a bejárati ajtó csapódását, így esélyem sincs, hogy megmondjam neki, ma nem főzök, mert egyedül jó, ha estig végzek a nagytakarítással.

Egy órakor ér haza, már látom, ma nem randevúzott a házmesterrel, hanem tiszta termelői bort iszogatott, legalább is erre következtetek a homlokomra adott puszijából. Hoztam neked, szívem, húsz kiló szilvát, főzz belőle lekvárt, biztat, majd hideget eszünk, mert nem lesz időd főzni, mondja és elmegy lepihenni.

Elönt a méreg, hogyan merészel nekem külön programot csinálni, s azonnal a lekvár főzést. Ráadásul a sufniban van évek óta a lekvárfőző nagy lábasom, amit magamnak kell felcipelnem.

Kipirultan megyek érte. Összefutok a szomszéd fiatalemberrel, aki éppen a gyereke biciklijét szereli. Meglátja, hogy a sufninkban ott porosodik a tandem kerékpárunk, amellyel még fiatal korunkban kerekeztünk a környéken. Felajánlja, hogy megtisztítja és beolajozza, hátha ismét biciklizni akarunk, most, hogy én is nyugdíjas lettem.

Pajzán gondolatok száguldanak a fejemben. Ráállok, hadd szórakozzon a tandemmel a fiatalember.

Másnap reggel a konyhában dunsztolódnak a lekváros üvegek. Összeütöm a reggelit, tojásrántottát sült szalonnával, mert kell a kondi. Együtt reggelizünk és az én drágám megdicsér, milyen finom a reggeli, és milyen csinos vagyok. Persze, már utcai ruhában vagyok, az nem tűnik fel neki.

Letusol, felöltözik, indulna a piacra. Veled megyek, közlöm vele, szegénykém, ne unatkozz egyedül. Homloka közepéig szalad fel a szemöldöke a meglepetéstől, de nem mer tiltakozni.

A tandemet már kora reggel kihoztam a sufniból. Csillogóan tiszta. Ezzel megyünk, jegyzem meg ellentmondást nem tűrő hangnemben, tudod, szívecském, kell a mozgás mindkettőnknek.

Megy ez, lassan ismét összecsiszolódunk, a tandemnek köszönhetően.

Persze, előbb-utóbb nem csak a piacra járunk vele.