Admin fotó

Kőrösi Csoma és a tibeti orvoslás
[2012.06.04.] - ekor-lap-hu - Hírkategória: Tallózó

Az erdélyi székely magyar Kőrösi Csoma tibetológiai munkásságának egyetemes orvostörténeti jelentőségére Karl Sudhoff mutatott rá először a „Geschichte der Medzin” című könyvében. Századunk legjelentősebb orvostörténésze nyilván Heinrich Laufer közvetítésével jutott az eredeti forráshoz, Kőrösi Csoma Sándor: Analísis a Tibettian Medical Work című munkájához, mely The Journal of the Asiatic Society of Bengal 1835-ös évfolyamának IV. kötetében jelent meg.
 
 
Henrich Laufer orvosi értelmezése 1900-ban látott napvilágot, Sudhoff könyvének első kiadása viszont 1898-as keltezésű, így Kőrösi Csoma nevével csak a II. illetve a III. kiadásban találkozunk, mint aki az első híreket (erste Nachrichten) adta a tibeti orvoslásról.

Az őshaza kereső honfitársunk tibeti mesterének Szangje Puncog lámának nevét azonban Sudhoff sem említi, holott ő a legalaposabb régi orvostörténészek egyike.

(Külön köszönet illeti Sudhoff professzort, mivel egyetlen hasonló tárgyú világnyelven megjelent műben sem olvasható annyi magyar tudós név, mint az övében, elég Balassa János, Lumnitzer Sándor, Balogh Kálmán, id. Bókay János vagy Fodor József személyét említeni. Természetesen Semmelweis „német eredetű magyar”-ként szerepel, mindez azt bizonyítja, eddig Sudhoff tanúsított irántunk a legnagyobb érdeklődést lés megértést.)
Sudhoff közlése elsőségének ellenében felhozható, hogy egy másik jeles, emigrációba kényszerült hazánkfia, Duka Tivadar orvosdoktor, a Bengálban tartózkodó angol hadsereg törzsorvosa már 1885-ben angolul is megírta Kőrösi Csoma Sándor életét és munkásságát, viszont Sudhoff, Sigerist és Pagel a példa rá, hogy ez – függetlenül a nyelvterülettől – nem ment át az orvostörténeti köztudatba.

Visszatérve Szangje Puncog zanglai láma magyarázó-közvetítő szerepére, teljesen igaza van Benedek Istvánnak, amikor e tudós tibeti orvospap nevét a bibliográfiákból hiányolja, és megkésve szolgáltat neki igazságot a Mandragóra című könyvében (1979).

Kőrösi Csoma Sándor úttörő orvostörténeti érdemét a következőkben foglalhatjuk össze: Szangje Puncog láma szövegdiktálása alapján az orvosi képzettséggel nem rendelkező kivételes nyelvzseni, szinte filológiai mellékletként mindmáig a legteljesebb és leghitelesebb ismertetését adta a tibeti orvoslásnak, amely a Négy-Gyökér (Gyü-si) – tanában található. Külön érdekesség, hogy az eredeti és bizonyára szanszkrit eredetű gyógytan azóta magában Tibetben is feledésbe merült / ahogy Benedek István megállapítja /, tehát ma gyógyító történetünk rögzítését maguk a tibetiek is elsősorban Kőrösi Csoma Sándornak köszönhetik.. A Négy Gyökér-tana a századok során, kolostor zártsága révén misztikus, imaszerű szöveggé merevült, végül már a befogadó számára is érthetetlen és nem értelmezett dogma lett belőle, amit szó szerint kellett tudni, s inkább a hit, mint a józan ész alapján alkalmazni.

Az eredeti szanszkrit szöveg tibeti fordítása a 8. vagy a 9. században készült, az eredeti szöveg elveszett, a fordítást a Jutog dinasztia őrizte meg és tette kötelezővé a kolostori orvospapok számára. A Négy Gyökér négy részt jelent, amely Kőrösi Csoma, illetve Duka Tivadar ismertetése, majd Benedek István értelmezése szerint a tibeti medicina rövid summáját adja.

Az első rész számmisztikán alapuló elméleti anygfelosztás, az ősi gyógyászat rendszerezése, a második rész szinte az egész elméleti orvostant felöleli, így tartalmaz fejlődéstani, bonctani, élettani és kórtani ismereteket. Ha hozzátesszük még a betegségi tünettant, a dietétikát, a gyógyszertant, a sebészeti műszerek ismertetését és a diagnosztikát, továbbá az orvos kötelességeinek előírását, akkor a „teljes” elméleti alap nem tűnik túlzásnak. Persze, szó nincs itt galénoszi bőségű hipotetikus túltengésről, ám a nedvek tanában bizonyos analógiák felismerhetők.

A harmadik rész már gyakorlati: betegségek leírása és gyógyítása.

A negyedik „gyökér” a pulzusdiagnosztikát, a vizeletvizsgálatot, a gyógymódokat és gyógyszerek készítését tartalmazza, ami ugyancsak gyakorlati jellegű. Maga a tanítás Sakja, azaz Buddha mint a legfőbb orvos kinyilatkoztatása. Mai szellemmel végigpásztázva a fentieket, a tibetieknek még annyi anatómiai ismeretük sem volt, mint a Galénoszt kanonizáló Középkor Európájának, mert a nagy, görög származású római orvos legalább állatot (disznót) boncolt, s abból következtetett az emberi szervezet felépítésére. Tibetben az anatómia merő spekulatív struktúra volt. Ugyanakkor meglepően találó a magzati fejlődés ismerete, noha a nő nemző váladékát a menstruációs vérben vélték rejtőzködni. Három életprincípiumuk: a nyák, epe és levegő, mely a hindu tridósa-ban tibeti változata, helyes arányzk az egészséget, helytelen a különböző betegségeket jelenti, egyben emlékeztet Hippokratész humorális kórtanára.

A Bodor András fordításában megjelent Buddha élete és tanításai (Bukarest 1972), Kőrösi Csoma botanikai ismertetését is tartalmazza, igaz elég sommásan. Sakja, azaz Buddha szól „bizonyos füvek és fákgyökereiből és száraiból, leveleiből, virágaiból, gyümölcsiből vagy a diófélék leveleiből vagy növénynedvekből, illetve mézgákból készült „gyógyszerekből”, pontosabban azok használatáról. Benedek a felsorolt növények közül az aurát és az ámrafát azonosította, ez utóbbit hangsúlyozottan. Az ámra azonos az India szerte megtalálható mangófával, mely a vallási szertartások mellett fontos szerepet játszik a gyógyításban, frissítő, étvágyjavító, féregűző, de bizonyos bőr- és női bajokra is szintén hatásos. Kémiai összetétele racionálisan indokolja a gyógyító intuíciót, ugyanis a citrom – és borkősav frissítő és étvágyjavító, a csersav pedig ma is használatos bizonyos hasmenéseknél, akár nálunk, (persze nem mangófa kivonatként).

A gyógyításnál a dietetikai előírások mellett nagy hangsúlyt helyeztek a kézi eljárások fejlesztésére, érteni kellett az elsősegélynyújtáshoz, a vérvételhez, bizonyos műszeres beavatkozásokhoz, sebégetéshez. Vagyis a terápiás repertoárjuk eléggé szakszerű (sámánisztikus misztikumok nélküli). A rejtélyes Tibet még rejtélyesebb gyógyítása a mai szemmel nézve is eléggé praktikus.

Hogy erről egyáltalán képünk van, az elsősorban a konokul kitartó Kőrösi Csoma lángelméjének köszönhető, de ki kell emelnünk az orvostörténeti szempontból (is) Duka Tivadar, napjainkban pedig Benedek István értelmező-megelevenítő érdemét.
 
Szállási Árpád dr.

forrás: http://www.mok.hu/hirek.aspx?nid=24111#24111