Caesar kép

Szedd össze magad, öreglány, biztatom magam, miközben ülök a konyhaasztalnál és a befizetendő csekkeket szortírozom. 

Szegény férjem sárga veszedelemnek nevezte a csekkeket, én meg csak nevettem rajta, hiszem a családi felosztás szerint, azokat neki kellett feladnia a fizetéséből, míg a konyhapénzt a keresetemből kellett fedeznem. Öt éve özvegy vagyok, azóta nincs kedvem viccelődni, sőt, most érzem csak igazán a sárga veszedelem hatását.

Két diplomával, harminckilenc évi munkával keresek nettó százhatvanat, panelben lakom, a rezsi átlag nyolcvanezer, a többit meg képes vagyok elkölteni úri huncutságokra, úgymint ételre, az unokáimnak csokira, meg néha kisegítem a gyerekeimet, ha elfogy a pénzük. Annyi megtakarításom van, amennyiből eltemetnek a gyerekeim, hacsak nem élek sokáig, mert ahogyan az árak kúsznak felfelé, lassan a temetés is egy vagyonba kerül.

Nincs más hátra, mint új pénzkereset után kell néznem, de a korom miatt már nem vesznek fel sehová. Miért is vennének fel? Amit az egyetemen és a főiskolán tanultam, már javarész elavult, alakom sem a régi, karcsú, hajam ősz, még szerencse, hogy telik fodrászra, így most éppen gesztenyebarna. Már nem hordanám el első szóra a Gellérthegyet a pesti oldalra, mint azt tettem volna húszévesen, kezet sem fognék az oroszlánnal, hanem elébb kifaggatnám a főnökömet, mit miért kell megtenni, és ha látom az értelmét, akkor megszervezem, innen, az íróasztalomtól, hogy mások, az erős, ifjú és lelkes emberkék, megcselekedjék, amit meg kell. Határidőre és maradéktalanul.

Manapság már egyetlen főnök sem tűri, ha a beosztottja kérdez, azt meg pláne nem, ha önállóan gondolkodik, véleménye van, azt el is mondja fennhangon, és még igaza is van. Mondtam is egyszer a főnöknek, hogy nekem nincs benne a munkaköri leírásomban, hogy gondolkodni tilos. Lehet, hogy hosszútávfutásban már nem mernék elindulni, de a legutóbbi összetartáson megnyertem mind az általános intelligencia tesztet, mind a szakmait is. Az ifjú titán kollégáim, olyan sárgák lettek az irigységtől, mint amilyenek a csekkjeim, itt az asztalon.

Szóval magam vagyok a rakás szerencsétlenség, aki becsületes munkával elértem, hogy fél panellakáson kívül nincs semmim, és még megérhetem, hogy munkám sem lesz, meg nyugdíjam sem. Büszke szegénységben élek, nincs másom, mint a tisztességem, a becsületem és harminckilenc év munkájának tapasztalata.

Éppen a végső kétségbeesés határán állok, amikor meglátom a Hvg-t az asztal szélén. Elkezdem lapozni, most van időm olvasgatni. Megoldani a problémámat nem tudom, legjobb kikapcsolódni egy órácskát, azután meglátom, mit teszek.  Lapozgatok, hírek innen és onnan.

Hűha, név szerint közli a hetilap a parlamenti képviselők jövedelmét. Még a költségtérítésük összege is nagyobb, mint a havi nettó fizetésem.

Nosza, rajta, öreglány, próbálkozz meg a képviselőséggel, te sem vagy butább, mint egy átlagos képviselő!

Teljesen felvillanyoz a képtelen ötlet! Ez kell nekem, a nagy kihívás, nem a vérnyomáscsökkentő!

A tett halála az okoskodás. Azonnal munkához is látok, leülök a laptopom elé és sorra veszem az interneten a pártokat, lelkiismeretesen elolvasom a programjaikat, már azokét, amelyiknek van. Mire a végére érek, már kívülről tudom, hogy kinek mit ígérjek. Munkát a munkanélkülinek és a fiataloknak, adócsökkentést a vállalkozóknak, béremelést és kedvezőbb adózást az alkalmazottaknak, magasabb nyugdíjakat az öregeknek, hatékonyabb gyógyszereket a kórházaknak, magasabb bevételt az APEH-nek és olcsóbb államháztartást. Megy ez, csak szajkózni kell! Nem gondolkodni, alkalmazkodni!!!!!! Panellakás, panel program, panel szöveg, panel lózung, panel igazság, panelcsúsztatás. Az első megvan, félig, a többit meg hozzá mondom.

Mind az öt pártnál bejelentkezem, amelyeknek a különféle orgánumok a parlamenti bejutását valószínűsítik. Mindegyik visszaír, hogy küldjek egy fotót magamról, mert szükségük van új arcokra, meg ismertessem a politikai és gazdasági elképzeléseimet, és soroljam fel, ha lehet röviden, mivel tudnám színesíteni a pártjukról kialakult képet.

Csinálok is rögtön egy képet a skype-om kamerájával, igaz, kicsit kócos a hajam, de az nem számít, csak a nevető ráncok az ajkam és a szemem körül.  Írtam hozzá három sort, hogy a két diplomámon, a három gyerekemen, öt unokámon és a fél panellakásomon kívül csak a becsületem és a tisztességem van, de ez utóbbiakat felajánlhatom, ha szűkében vannak.

Az ötből négyen visszaírtak, hogy mióta voltak már kormányon, számukra a becsület, a tisztesség és az igazmondás már csak egy szószedet a lexikonban, és ha komolyan gondolom, ott a helyem náluk. Hátha még azt is kifejteném, hogyan képzelem el a kormányzást.

Válaszoltam azonnal, mindegyiknek ugyanazt, mit tudnak ajánlani, mert nagy a kereslet irántam. Egyébként harmincöt éve kormányozom a családomat, ennek elégnek kell lennie kormányzati gyakorlatnak.

A négy pártból kettő azonnal jelezte, hogy felkerülök a listájuk első 10 helyének valamelyikére, csak előbb közöljem, hogy mennyivel tudom támogatni a kampányukat, mármint az eddigieken túlmenően, konkrétan, pénzben. Az egyik ötven, a másik hetvenmilliós támogatásra számítana tőlem. Gyorsan lepötyögtem nekik, közös levélben, hogy nem vagyok kispályás, sokkal többre gondoltam, és nem adni, hanem kapni. Megsértődnek. Nagyon. És törlik a levélváltásainkat.

A harmadik konkretizálja az elvárásait, pl: becsületes képem megtartása, stb, ígérnek szolgálati autót, költözzek vidékre, akkor jár az ötszázezres lakhatási támogatás, a fizetésem várhatóan másfél millió lesz, de vállalnom kell, hogy országszerte a plakáton ott lesz az arcom.

Hát, ez csak egy választási ígéret, amelyről tudjuk jól, hogy jól hangzik, de betartására eddig még nem volt példa. Ráadásul, ha a párt nem kerül be a parlamentbe, rajtam röhög az egész ország. Ekkora rizikót nem vállalhatok.

Ám a negyedik, nem ír semmit.

Kelletlenül lekapcsolom a laptopot és visszatérek a csekkekhez.

Játszadozom a gondolattal, hogy elmegyek előnyugdíjba, eladom a lakást és veszek egy kis házat, nagy telekkel, Kakarószörcsög külsőn, ahol jó a levegő. Majd megtanulok veteményezni, kapálni, tyúkot és kacsát tartani, befőttet teszek el télire, meg almát, szilvát aszalok, s minden nyáron nálam lehetnek az unokák. Fával fűtök, nem gázzal, nem kell társasházi közös költséget fizetni, meg BKV bérletet venni, mennyivel olcsóbb lesz az élet.

Mielőtt elmerülnék ábrándjaim tengerében, csengetnek.

Éppen csak megnyitom az ajtót, azonnal benyomul két nagydarab ember és két perc alatt felforgatják az egész lakást, majd közlik, hogy minden tiszta.

Hogyne lenne tiszta, tegnap takarítottam, alaposan, és nem csak ott, ahol a papok táncolnak. Mire kinyitnám a számat, hogy felháborodásomnak adjak hangot, a negyedik párt prominens főembere  belép az ajtón, mögötte kisebb tömeg követi.

- Jöjjön csak, kedves Erzsike, menjünk be a szobába. Ide tessék leülni, és amíg a kollégáim teszik a dolgukat, beszélgessünk.

A beszélgetés számomra azt jelenti, hogy két ember gondolatot cserél. Erre esélyem sincs, nekem csak hallgatnom kell. Megtudom, hogy miről mi a véleményem, ha eddig nem lett volna, megmondja nekem a főember, a beszédírója meg gyorsírással jegyzetel, miközben a fotós kattintgatja a teleobjektívjét, olyan közeli fotókat készít, hogy a nem létező ráncaim is láthatók lesznek. A sytlist, akiről sem a mozgása, sem a beszéde alapján nem tudom eldönteni, hogy férfi vagy nő, nyitogatja a szekrényeimet, dobálja ki a ruháimat, két kupacba, ez marad, ez megy. Hülyegyerek, hová mennének a ruháim nélkülem? Mire megtudom, hogy kik voltak a felmenőim és kik lesznek a lemenőim, már zúg a fejem. A férjemről meg kiderül, hogy egy elnyomott, meg nem értett zseni volt, aki emiatt bánatában halt meg, nem a hátsó fali infarktustól. A következő két hónapban országos turnéra, bocsánat, választási gyűlésre járok, kapok buszt meg személyzetet, előre gyártott forgatókönyvet, megírt szónoklatokat, kérdéseket és arra a válaszokat, új ruhákat, új imázst, új családi történetet, meg kell tanulnom, milyen ételeket szeretek és minden rendben lesz, ha betartom az előírásokat.

-  Nekünk magára van szükségünk Erzsike, a maga becsületes arcára, a tisztességben megőszült hajára, majd visszafestjük, most kap tízmillió költségtérítést, vegye csak át ezt a csekket. Előleg ez, mert a többi tudnivalót, a fegyelmezett szavazást, a lobbizást, meg a többit, majd útközben egyik aktivistánktól rendre megtanulja. A munkahelyére már nem kell bemennie, mindent elintéztünk. Itt a vagyonnyilatkozata, tessék aláírni, nem baj, ha még nincs mindene, ami a listán szerepel, de reményeink szerint majd lesz, jobb megelőzni a bajt. Engedje meg, hogy gratuláljak, amiért a hétszázötven kopogtató cédulát két óra alatt sikerült összegyűjtenie, maga igen tehetséges politikus. Nem is értem, hogy eddig miért nem fedeztük fel pártunk épülésére. Ne aggódjon, a politikából jól meg lehet élni. Nem kell korruptnak lenni, csak nem kell mindet észrevenni. A pénznek egyébként sincs szaga, ha elfordítja időnként a fejét, nem lát, nem hall semmit, és ha nem is beszél mást, mint amit a beszédíró megír magának, akkor az ükunokájáról is gondoskodhat. Elintézzük, hogy nyugdíjba menjen és lehet a nyugdíjas tagozatunk vezetője. Magától mindent elfogadnak, amit mond, még a tizenhatodik havi nyugdíjfizetést is készpénznek veszik. Mától magát is megilleti a mentelmi jog, és tudnia kell, hogy nem adjuk ki az igazságszolgáltatásnak. Nálunk nincs pénz Nokiás dobozban. Az olyan amatőr dolog. Elegánsan kell csinálni…

Eszmélek. Hányingerem van.

Ebédre megettem a húsvéti sonka maradékát. Mindet, hogy ne kelljen kidobni. Mert igen drága volt. Megülte a gyomromat.

Keserű a szám íze.

Kezemben szorongatok egy papírt. Úristen, ez a tízmilliós csekk! Vissza kell adnom!

Jaj, ez csak a villanyszámla! Megnyugszom. Szerencsére csak elbóbiskoltam.

Iszom egy pohár hideg kristályvizet.

Csitul a gyomrom.

Azért jó lenne pénzt keresni. Munkával nem sikerült.

Miért nem lehet tisztességesen?

Hazudnom kell? Vállaljam?

Vállalom. Mellékállásban kiváltom a vállalkozói igazolványt. Reményt árulok.

Holnap munka után veszek egy pakli cigánykártyát.

Jósolni fogok.

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.