2012.05.13. 21:21, Miner
Egyszer volt hol nem volt, ez talán nem is mese, de hát mégis így kezdem, mert ki tudja mi az igazság?
Még az is előfordulhat veled, vagy velem, hogy arra ébredünk egy nap, hogy amit átéltünk, valójában az is csak egy mese volt, s igaz sem volt. Na, de ne menjünk annyira bele az ilyen töprengésbe, inkább folytatom.
Volt egyszer egy gyermek, akit úgy hívták, hogy Botond. Elég az hozzá, nyugtalan egy fiú lehetett, mert se apja, se anyja nem volt vele megelégedve.
Mindig mondták neki:
- Botond fiam, ne így és ne úgy tedd, légy egy kicsit figyelmesebb.
Annak aztán mondhatták, meg sem hallgatta...na, ha nem, hát nem, de meg is bánta később. Úgy nyolc-tíz éves volt már akkor, s egy nagy baj történt körülötte, Ő meg csak kapkodta a fejét, hogy mi történt, mi ez a nagy lárma?
Kik azok az emberek, akik gyújtogatják a házak zsindelyét? És miért ölik meg az embereket?
Nem tudta kitalálni, és nagyon megijedt. Vitte a félelem, és futott, futott bé a nagy rengetegbe. Hát mindjárt el is bújt, nehogy ott is megtalálják azok a gonosz és ijesztő külsejű emberek.
Akárhogy is félt, mégis csak jobb volt ott neki, a vadállatok közt is, mint a rossz emberek közelében.
De hiányoztak nagyon a szülei, és amint ott bújkált, menekült egyedül, el kezdett gondolkodni. Máris kezdtek eszébe jutni édesanyja szavai, édesapja intelmei, de hát még nagyon kis gyermek volt. Hiába bánta, hogy nem nagyon figyelt rájuk, nem sokat tehetett.
Egyik nap még imádkozott is, és érezte, hogy a jó isten bizony meghallgatja kérését. Még el sem jött a dél idő, hát egy nagy madár szállt le a közelében és megszólította:
- Botond, Botond, ismerlek én téged. Ne fuss el előlem, mert a barátod vagyok, tős-gyökeres királyi madár, griffek földjéről.
- Na azt elhiszem, - mondta Botond - mert ilyen nagy madarat életemben nem láttam.
- Nem is látsz ezután sem, mert én már megyek is.
- Hé, te griffmadár, ne hagyj itt, ha már megszólítottál. - kiáltotta a gyermek és szaladt a madár után, de az mintha nem is hallotta volna, csak el kezdett a levegőbe emelkedni, Botond meg csak nézte, nézte szomorúan.
Már le is mondott róla, de nem jól gondolta, mert a madár hírtelen leereszkedett, a hátára kapta és odakiáltotta neki:
- Botond fogózz csak meg, nehogy leessél, mert nincs időm veled foglalkozni, csatába indulok. - és repült, repült éppen oda, ahol Botondék háza állt.
Hát az udvar tele volt idegen arcú emberekkel. Ott bámultak felfelé és mihelyt meglátták, nyilaikkal célba is vették őket, de azok nem érték utol a griffmadarat. Akkor a griffmadár elment egy sziklás helyre és felmarkolt lábával amennyit csak bírt, és repült dobálta le az ellenségre. Botond pedig bíztatta:
- Úgy, úgy, ne sajnáld a gonoszokat.
Hát amint kiabált, a szülei mindjárt meghallották és mondták egymásnak:
- Megjött a mi fiúnk, a kis Botond. Segítségül hozta a griffmadarat. Ne féljetek emberek, ő megmenti a falut.
Hát úgy is lett. Mikor látták azok a gonosz fegyveresek, gyújtogatók, és rablók, hogy a madár képes nagy szikladarabokkal agyoncsapdosni valamennyiüket, gyorsan lóra ültek és elvágtattak. Még a zsákmányt is hátrahagyták. Na, de hiába mentek el, a falu emberei meg sem bírtak moccanni, mert mind le voltak kötözve.
Akkor Botond apukája felkiabált a magasdba:
- Hé Botond fiam, gyere le, ha tudsz és oldozd el köteleinket!
Botond mindjárt szólt a madárnak és a griffmadár szót fogadatt neki.
Nyomban letette és már ment is a dolgára. Mielőtt elrepült volna, még annyit mondott neki:
- Ügyes légy, ne félj Botond, még visszajövök.
Jól van, Botond szaladt szüleihez, elvágta köteleiket, utána apukája mindenkit kiszabadított.
Hej, pedig volt köztük egy áruló, na azt nem kellett volna, de sajnos Botond apukája ezt nem tudta. Hát már nem is töprengett ezeken, hogy ki a jó és ki nem, hanem örült, hogy a falu megmenekült. Az áruló félni kezdett, hogy mi lesz, ha kiderül, hogy ő az ellenség embere, és ő küldi a faluról a híreket nekik.
Addig-addig, hogy egyszer csak este lett és az áruló elkötött egy lovat és máris a gonosz emberek után iramodott. Másnap megtalálta őket, és mondta nekik, hogy elment a griffmadár, nincs amitől tartani, jöhetnek vissza. Már jöttek is mind a fergeteg. Nagy porfelhő látszott messziről. Botond mondta, az apjának:
- Nézd meg édesapám, az ott ni, nem egy lovascsapat? Nekem úgy tűnik, visszatérnek a fosztogatók, most mi tévők legyünk?
- Fiam, nekünk nincs fegyverünk, a falu védtelen, hívd újra a griffmadarat!
Botond úgy is tett, elkezdett nagyon halkan imádkozni.
- Ne olyan halkan fiam. - szólt rá az édesapja, de ő azt felelte:
- Édesapám a jó Isten nem süket, ne félj, mert visszaküldi a griffet. Igaza is lett, na, de most egészen másként jött a madár. Tüzes leheteletet fújt a lovasokra. Meg is bánták, hogy meg merték tenni, hogy visszatérjenek.
Akkor leszállt a grifmadár és odagyültek az emberek, és hálálkodtak neki.
- Ne nekem hálálkodjatok, hanem a kis Botondnak köszönjétek, mert a Jó Isten megszánta és engem küldött, hogy helyreállítsak itt mindent. Botondnak és a jó Istennek köszönjétek.
Csodálkoztak is nagyon, hogy ez a kisfiú milyen jól tud imádkozni. Elhatározták, hogy megtanulnak ők is tőle, gyermeki hittel kérni bajban Isten segedelmét. Később Botond felnőtt és úgy élt mint mások. Később aztán hova ment és hogyan élt tovább, arról már nem szól ez a mese, csak azt tudni, hogy még ma is emlegetik, mert megmentett egy falut és mint mondják, ő tudott csak a griffmadárról mesélni, más meg sem próbálta volna, míg ő élt.
Arról, hogy meghalt volna, senki nem tud. Lehet, hogy most is él, ha meg nem halt.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Megint egy olyan történet ami felszabadítja a lelket, és megtisztít. Gratulálok szeretettel. Lelked olyan kincsekkel rendelkezik, hogy csak gyönyörködni tudunk a sok szép mesében. Szeretném kiemeltként és válogatásban látni ezt a mesét is.