Aranyoskám, azért mert elmúltam hetvennyolc éves, még vág az eszem, mint a borotva. Pedig azt hiszik a fiatalok, hogy vén vagyok és szenilis.
 
A legkisebb unokám, a huszonkét éves Melinda, eljön hozzám három napra látogatóba, mert Húsvétkor nem ér rá, Prágába utazik a barátjával. Este érkezik, tízfelé, már túl vagyok az első álmon, amikor Bodri kutyám éles csaholása felébreszt. Megszoktam már, hogy a családom tagjai a legváratlanabb időben jönnek, de ez már túlzás, Kicsit morgok magamnak, amíg a kapuig érek, de amint megropogtatja az öreg csontjaimat, ölelés képpen, már csak az öröm munkál bennem. Maradt ebédről tejfeles fejtettbab leves, meg néhány lekváros pampuska, úgy fal az vékony leány, hogy attól félek, megfullad.
- Nagyikám, ugye sütsz nekem holnap olyan igazi húsvéti kalácsot, amelyet szoktál?
Persze, hogy sütök neki, még meg is tanítom rá, hogyan kell a legízesebb, lágy kelt tésztát összeállítani, jól kidolgozni, hogy magasra emelkedjen a langymelegben, azután szépen megtöltjük, dióval, mákkal, lekvárral, túróval, s mindegyik fajtának más lesz az íze, mintha nem is egy tésztából készülne.
- Reggel ébresztelek időben és együtt készítjük! Jó lesz?
Csak bólogat, szólni sem tud, tele a szája a fánkkal.
Reggel ébreszteném, ha tudnám, még egy perc Nagyi, s megyek, mormogja félálomban és fordul egyet az ágyban, hogy újra álomba merüljön. Kinyitom az ablakot, hátha a friss tavaszi szellő felébreszti. Amint leteszem kelni a kalácstésztát, szedek a kertben egy csokor ibolyát, vízbe teszem és odaállítom vázástól az éjjeli szekrényre, hogy meglássa, ha megébred.
Tíz órára kisül a második tepsivel, az elsőben diós forgó, a másodikban a túrós táska. A harmadikba lekváros-mákos kifli kerül, amelyet cukros tejjel kenek meg, tojás helyett. Jár a kezem, mint a motolla, ebédre a kalács mellé cibere levest főzök, hamar elkészül, de addig még sok tennivalóm van.
- Megkóstolhatom, Nagyikám? - kérdi Szélvészkisasszony, előkerülvén.
Mire szólnék, egyél csak kislányom, már majszolja is a forró túrós táskát, hogy alig tíz perc múlva kirohanjon az udvarra és kiadja magából, amit megevett.
- Feküdj csak ide, a dikóra, Szélvészkisasszony! Beszédem van, veled!
Megszeppen, mint kislány korában, ha rossz fát tett a tűzre.
- Szóval, gyerekem, bántja a kicsi a nagyot?
Úgy törik el nála a mécses, mint tizenöt évvel ezelőtt, hüppög is hozzá, mint annak idején, innen tudom, komoly a dolog.
- Akkor most rántott leves lesz a cibere helyett, és hallgatlak, mesélj.
Szemét a konyha sarkában hálót szövő pókra függeszti és szaggatottan mesélni kezdi a történetét, amelyről lehántva a mellék körülményeket, a szokásos szerelmi történet bontakozik ki belőle.
Egyre mérgesebb leszek, nem Melindára, hanem a lányomra meg a vejemre, akiknek nincs elég gondjuk a lányukra, ráadásul észre sem veszik azt, amely nyilvánvaló.
Mire kifogy belőle a szó, már tudom, mit kell tennem.
- Vedd elő a mobilodat, Szélvészkisasszony és hívd fel az a fiatalembert, bárhol is legyen, estére idevárom.
Ebéd után lefektetem a gyereket, megetetem a jószágokat, levágok egy jókora kakast, most nincs helye a böjtnek. Ma jól lakottan, a finom ételektől eltelve kell szót értenünk.
Mire bíbor vörösbe hajlik a nap korongja, jelezvén, hogy közeledik az este, kimosakodva, megfésülködve, tiszta kötőben várom az új vendéget.
A húsleves és kakaspörkölt krumplival még mindig megteszi a kellő hatását. Kerül mellé tavalyról maradt esetes uborka és ha lemegyek a pincébe, egy pint bort is hozok mellé.
Úgy látom, már az öthúszas vonattal nem ér ide. Megmered az étel, kár lenne érte.
A pincéből nehezemre esik feljönni, kicsit szaporán szedem a levegőt, rendszerint megállok megpihenni, amint felérek.
Bodri csahol, faldos, mint ki idegent lát, pedig csak egy böhöm nagy szürke autó áll a ház előtt, félig a járdán.
Kancsó borral a kezemben megyek ki a kiskapuba, Bodri rám néz és farkcsóválva abbahagyja az ugatást.
- Jó napot, fiatalember. Ha kiszállna az autóból, még szót is érthetnénk!
Öltönyös, rövidre nyírt hajú, nyílt tekintetű fiú száll ki a kocsiból, a keze manikűrözött, a cipője láthatóan sárt sem taposott soha.
Tíz perc múlva már a tisztaszobában vetkőzik, hogy magára vegye megboldogult uram munkásruháját, mert ki kell estére cserélni jószágok vizét. Nehéz az már nekem, a fiatal jobban bírja. Bár, ahogyan elnézem, kell még ezt gyakorolnia.
Csak mondom neki a teendőket, ő meg megpróbálja megcsinálni. Igaz, maga felé borítja ki a vályút és csatakos lesz a nadrágja, de első próbálkozásra nem is olyan rossz. Gyöngyözik homlokán a veríték, mire végez, közben elkortyolgatom a pint bort. Jobb lesz, ha leküldöm a pincébe az üres kancsóval.
Megy is, szedi a lábát, neki is jól esne néhány korty, meg éhes is lehet, nem szokott ennyi fizikai munkát végezni.
Melinda felébred, szeme alatt vékony karika, lesz még ott több is, csak idő kérdése.
- Megjött Dani? Hol van?
- Nyugodj meg, kislányom, csak borért küldtem. Addig teríts meg, de a porcelánnal, mert vendég van.
Az asztal megterítve, ott gőzölög középen a húsleves és a főtt hús meg a zöldség külön tálban, de a Dani gyerek csak nem akar előkerülni.
- Jaj, Nagyi, Dani városi gyerek, nem tudja, hogyan kell a hordóból a lopóval kiszívni a bort! Utána megyek!
- Sehová sem mész, maradj nyugton, Szélvészkisasszony! Meg kell neki oldani még ennél nehezebb dologat is az életben. Ne izgulj, semmi baja sem lesz!
Gőzének nagyját elhagyja a leves, mire előkerül a fiú, sűrű csuklások közepette, kissé kilötyögtetve a bort.
- Szervusz édes Melindám, segíts letenni a bort...Sokat kellett meginnom, mire tele lett....a kancsó...Julcsa néni, ha fiunk lesz...egyszer...megtanítja bort szívni?...a lopóval...
- Meg én, fiam...
Vacsora után után elzavarom a fiatalokat aludni. Drága jó urammal mi is az ágyban beszéltük meg a legfontosabb dolgokat.
Tudom, hogy a húsleves és a kakaspörkölt most is elrendezi a dolgokat.
És hat hónap múlva megszületik a legújabb dédunokám.