Kép: Google képek sorozatból

Engedtessék meg egy személyes megjegyzést: annak idején azért buktam meg a gyakorlati vizsgán, mert átcsússzantam a szerintem messzire szirénázó mentőautó előtt. Egy életre megtanultam, hogy civilként az óvatos vezetők táborába tartozzam.

No persze később sokszor kaptam szidalmakat, mert ötvennel mentem ott, ahol ennyi volt a megengedett sebességhatár. Óvatosságból ott is lassítottam, ahol nekem lett volna elsőbbségem. Mint sokszor bebizonyosodott, jól tettem. Tíz autóból nyolc nem tartja be a jobbkéz-szabályt sem. Ennek bizonyítéka, az úton-útfélen lelendő üveg- és karosszériadarabkák.

Mostanában már gyalogosként fordítok figyemet az autóval közlekedőkre. Budapest egyik legforgalmasabb körútján, a Hungárián nap mint nap alakulnak ki óriási dugók. A jobb esetben araszolva haladók többsége telefonál vagy maximális hangerővel hallgat zenét, ami elnyomja a helyben szirénázó mentők hangját. Néhányan ugyan kicsit arrébb gurulnak, ami semmit sem ér,de a többség még ennyire sem képes.

Az idegesítő hangra szitkozódás a válasz. A mentők pedig állnak. Bennük olyan betegekkel, akiknek élete hajszálon, illetve akár egy percen is múlhat. Úgy tünik, senkit sem érdekel. Ugyanez történik a gyermekmentőkkel, rendőrséggel, vámosokkal, tűzoltókkal és katonai rendészettel. Senki sincs tekintettel senkire.

A zöldjelzésre áthaladó gyalogosok közben kerülgetik az ott ragadt autókat, ám előtte jó, ha alaposan körülnéznek, mert az autósok pár centiméter előrehaladásért képesek rámenni a kétlábon haladókra.

De megteszik ezt a beteget ellátó mentőssel, az intézkedő rendőrrel, majd mintha mi sem történt volna, mennek tovább.

Ismerősömtől az éj leple alatt lopták el utcán parkoló autója rendszám-tábláit, amik pótlása majdnem húszezer forintjába került. Később kiderült, hogy egy cserbenhagyásos gázolónak volt szüksége a lopott rendszámokra. Ám rutinellenőrzés során a kocsin talált gyanús jelek miatt többszörösen lebukott az elkövető.

Új rend diktálta világunkban úgy tünik, az ember fogyóeszközzé vált. Aki nem elég ügyes, egészséges és rátarti, le kell cserélni, el kell ütni, vagy magára kell hagyni.

Most kezdem érteni egy másik ismerősöm gyűlölködő tekintetét egy tolókocsiban ülő ember láttán. Csak az egészségesek maradhatnak meg! - mormogta akkor.

No, nem! Álljunk meg emberek! Jószándékkal segítsük egymást. Ne vigyünk át vak embert az út túloldalára, ha nem oda tart. Adjuk meg a túlélés lehetőségét beteg gyermeknek, felnőttnek. Már csak azért is, mert a sok rosszat átéltekből nemes lelkűek válhatnak, fejlett beleérző képességükkel segítve e deformálttá vált társadalmi szokások megfordítását.

Tudjuk, nem ez a cél, de ne dőljünk be az új rend diktálta tempónak!