Caesar kép

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy mesebeli világ. Abban a világban éldegélt egy király, kinek mindene meg volt, de sosem mehetett világgá. Sosem vehette botját, hogy elinduljon vándorolgatni. 
Törte a fejét, hogyan csinálja, miként járjon túl alattvalói eszén. Addig-addig töprengett, míg ki nem találta, hogy szól a legjobbik barátjának, vegye át helyette a királyságot, mert neki nincs maradása. Nagyon szeretne egyet bolyongani, de csak úgy egyedül, minden kíséret nélkül.
Amikor a barátja ezt meghallotta, nem akart hinni a fülének.
- Kóborolni  akarsz, felség? Nem tudod milyen veszélyekkel jár az?
- Tudom, hisz átgondoltam ám mindent, de, ha egyszer ez az én kívánságom, nem tudok lemondani erről. Ezért arra kérlek, vedd át a trónt és tégy úgy, mintha te lennél a király. Várj egy kicsit, be is hívom a borbélyomat, hogy hasonlóvá tegye hajad és bajuszod. Így ni, most, meg tedd fel a koronámat és mindenben úgy ítélkezz, mint ahogyan én szoktam.
- Nagy feladat elé állítasz felséges királyom, képtelen leszek mindenben téged utánozni. Jaj, én árva fejemnek, mi lesz, ha kitudódik? Biztos, hogy halálfia vagyok máris.
- Ne aggódj, írást adok átal, amelyben elismerem, hogy a trónt nem erővel vetted el, és ha kitudódik, mutassa csak meg a miniszter, és akkor minden megoldódik.
- Nem, az nem lesz jó, hanem felséged hívassa ide, és előttem avassa be a miniszter urat is a mi titkunkba. - ellenkezett a király barátja.
Nem volt mit tenni, máris odahívatta a minisztert és azonnal a tárgyra tért. Hej, amikor a miniszterelnök  megtudta, kékült-zöldült, hogy mi ez? Végül is neki kellene átvennie mindent, nem egy ilyen rang nélküli grófocskának.
Na, de a király nem bízott meg senkiben, csakis a barátjában, ezért végül is engedett a miniszterelnök és megírták a szerződést, amelybe lerögzítették, hogy három évig bolyonghat a király, és ha annál később tér vissza, már nem illeti meg a trón, elveszít mindent, amit eddig birtokolt.
Másnap a király levette királyi jelvényeit, letette jogarát és átöltözött. Akkor a barátja felvette ruháit, jelvnyeit és felült a trónra. A volt király meg vett egy vándorbotot és ment, ment hegyeken keresztül, ment hetedhét ország ellen egyes egyedül. Jól tudta ezt a miniszter, és máris összehívta embereit, hogy azt az embert, aki ott halad, amarra, öljék meg.  De nem itt, közel a palotához, mert annak következménye lesz, hanem a hegyeken túl. Kövessék messziről, tartsák szemmel, majd amikor eléri az üveghegyet érjék utol és az üveghegyen túlra vessék a holttestét. Nem tudhatta, hogy a király sem volt ostoba ember. Hamar észrevette, hogy követik, éppen ezért sosem ment el az üveghegyre, mindig ott vándorolt a palota körül, és messziről figyelte, mi történik a palotában. Mindjárt jelentették a miniszternek, hogy valami nincs rendjén, mert akit követnek, körös-körül járja a vidéket, de nem veszi útját az üveghegy felé. A miniszter szívta a fogát, mérgelődött, és nem tudta miként tegye el láb alól ezt a fura királyt, pedig itt a jó alkalom, hogy átvegye helyét, de mitévő legyen, ha a király ennyire óvatos? Végül odáig jutott, hogy felkereste személyesen az álkirályt és azt mondta neki:
- Remélem nem szeretnéd visszaadni a koronát ennek a meggondolatlan királynak. Remélem megtartod magadnak amit kaptál. Azért vagyok itt, hogy elismerjelek igazi királynak és a másikat meg kitagadjuk.
Amikor ezt meghallotta az álkirály, nagyon megijedt és azt gondolta magában:
- "Szegény királyom, mily nagy veszedelembe került, mindez nem következett volna be, ha nem követelem tőle, hogy felfedje szándékát ennek a rongy emberek. Jaj, én árva fejemnek, mi lesz, ha miattam kerül bajba a királyunk? Jaj, nem élem túl..." hangosan pedig azt mondta:
- Miniszter úr, nem tudom, mire gondol.
- Dehogy nem, - nevetett a miniszter - hisz kezemben az életed. Ha nem találsz ki holnapig valamit, tudatom a néppel, hogy nem te vagy az igazi király és a fejedet vétetem az ország szeme láttára. Úgy, hogy holnapig találj ki valamit, mert megbánod azt is, hogy a világrajöttél.
Másnap az álkirály ezt mondta a miniszternek:
- Van egy jó ötletem. Tartsunk vadászatot abban  az erdőben, amelyikben  az igazi király éppen most vándorolgat. Gyors lovainkkal érjük utol és  úszítsuk rá a kutyákat.
- Nagyszerű terv, tapsolt a miniszter, mert arra gondolt, ha letapossák a királyt, nem fogják felismerni az udvarbéliek és akkor majd ő félrelöki ezt a csavargót és a helyébe lép.
Még aznap kihírdették a nagy vadászatot és elindultak a kijelőlt erdő felé. Elől haladt szilaj lován a miniszter és szigorú tekintetével mindenre felügyelt, nehogy elsiessenek valamit. Alaposan meggondolt minden lépést és embereit sem hagyta szanaszét kóvályogni. Nem tudhatta, hogy az álkirály, a királynak hűséges barátja, egy lovat és királyi ruhát küldött az igazi királynak és még egy levelet is.
Természetesen a küldönc gyorsabb volt, mint a vadászó urak, és idejében megtalálta az erdőben az igazi királyt. Mindjárt odadta neki a levelet és a lovat, meg a királyi öltözéket. A király, mikor elolvasta a levelet és megtudta mi készül ellene, örült, hogy hűséges barátja nem hagyta cserbe. Hamar felöltözött és még a küldönc is elképedt, mikor felismerte benne az igazi királyt. Mindjárt letérdelt előtte és bocsánatot kért, hogy nem tudta elsőre felismerni.
- Jól van, nem számít. - mondta a király. - Menjünk, mert a barátom bajban van.
Hát úgy is lett, mert közben a miniszterelnök kezdett kételkedni az álkirályban, ezért felbérelte embereit, hogy mikor megfújják a kürtöt,  álljanak oda köréje és vigyék az ingoványba, hogy halálát lelje. Bele is esett szegény álkirály, egy feneketlen mocsárba. Nem mert megmozdulni sem, nehogy elnyelje az iszaptenger.
Látva ezt a miniszter, elégedetten bólintott embereinek és azzal  ott hagyták az álkirályt, mentek, hogy megkeressék az igazit. Nem vették észre, hogy az igazi király  visszatért és lasszót dobott a mocsárba süllyedő barátjának, aki elkapta ügyesen a kötelet és derekára kötözte. Nyomban kirántotta onnan a király lova és így megmenekült. Hej örült a király, hogy barátja megúszta élve. Azt mondta neki:
- Menjünk vissza a palotába és várjunk.
Másnap jött a miniszterelnök, szaladt bé a palotába, hogy hamar fejébe csapja a királyi koronát és kezébe vegye a királyi jogart. Nem sejtett semmit, örült, hogy a király is, meg a barátja is nyomtalanul eltűnt. Hát, mikor belépett, ott volt a korona is meg a jogar is. Még jobban felbuzdult, és szaladt hogy fejére tegye, de láss csudát, egyszeribe elébe állt az igazi király  és azt mondta neki:
- Hova, hova miniszter uram?
Meghökkent a miniszter, de tudta már, hogy nincs visszaút. Kirántotta kardját, mire a király is kardot rántott. Vívtak keményen, de a király erősebb és ügyesebb volt, így legyőzte az álnok minisztert. Kardjával alaposan megleckéztette, orrát, fülét
lenyisszatotta és azt mondta neki:
- Szaladj, ha kedves az életed.
Szaladt is a cselszövő, ármánykodó rangos ember és az erdőkben bujkált a világ elől. Azt mondják míg élt, sehol nem volt maradása, vándor botja ki nem esett kezéből, míg meg nem halt. A király pedig barátját tette meg miniszternek és tán még ma is élnek, ha meg nem haltak.