2012.05.04. 08:01, Miner
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy méhész ember. Abban az időben még békében éltek az emberek a földön , ám ez a méhész, akit Mézesnek hívtak, bizony nem volt annyira békés természetű. Egész nap a méheivel vesződött és csudák csudája, de a méhek mindent megértettek. Amikor például meghalt a nagyapja, egyszerűen odament a kaptárokhoz és minden kaptárba bekiáltotta, hogy nagyapja meghalt. A méhek azt is megértették, és többé nem várták a kaptárhoz az elhunytat.
Telt-múlt az idő és Mézes csak nem akart megbékélni. Egész nap hangoskodott, kiabált a kis rovarokra. Parancsolt nekik, elégedetlenkedéseinek vége-hossza nem volt. Egyszer tán a méhek is megunták, mert kezdtek elköltözni tőle. Máskor meg idegen méhek érkeztek és háborúzni kezdtek Mézes méheivel.
Persze, hogy tetszett Mézesnek az összecsapás, máris nagy érdeklődéssel figyelte, hogyan és miként harcolnak. Ölte a kíváncsiság, hogy miért kezdtek el a méhek háborúzni. Nemsokára rájött, hogy azok a beteg családok kezdik el mindig a háborút, azok támadnak, amely család méhei nem boldogok. vagy megfáztak, vagy valami egyéb baj érte őket.
Ekkor Mézes így okoskodott.
- Vajon az embereknél is így van?
Töprengett, töprengett, s mivelhogy nem talált erre példát, elhatározta, hogy kipróbálja.
Úgy is tett. Másnap megszúrt egy méhecskét egy tövissel, aztán odaosont az egyik kunyhó elé, és egy kisfiút is megszúrt hátulról ugyanazzal a tövissel. A gyerek alig érzett valamit, a hátához kapott, megvakarta és tovább ment, de később megbetegedett. Akkor betegek lettek a szülei is.
Mézes figyelte, mit fognak tenni, és mit látott? A család tagjai kezdtek boldogtalanok lenni, veszekedősek lettek és mindenkivel ölre mentek. Hiába gyógyultak meg, boldogságérzetük elszállt. Ekkor megszólította a családapát:
- Mondd, mi a baj? - kérdezte tőle. - Mi bánt annyira?
- Nem tudom, - felelte a másik - csak azt tudom, hogy azt sem bánom, ha meghalok.,
- Ezt nem értem, - mondta neki Mézes - mi bajod van?
- Nem tudom, de nem is akarom tudni. Legszívesebben megpofoználak, hagyj engem, ne faggass többé, mert megjárod.
Most már úgy érezte, hogy megfejtette a titkot. Elkezdte gyűjteni a beteg méheket és olyan helyekre vitte, ahol azok embereket csíphetnek meg. Fel is állította kaptárait és várt. Rövid idő múlva emberek kezdtek hozzá járni, és panaszkodni, hogy csípnek a méhek.
- Akit megcsíptek, azt felveszem szolgálatra. - mondta Mézes és úgy is lett.
Hamarosan annyian lettek, hogy már el sem fértek a környéken. Mézes parancsolt nekik, vezette őket más vidékekre és toborozta, a megváltozott kedélyűeket. Hamarosan annyian lettek, hogy már terület után kellett néznie. Talált is egy elsivatagosodott helyett. Este összegyűjtötte őket és elmondta, hogy holnap kimennek ebből az országból és egy új országot alapítanak. Másnap elindultak és ki amit talált útjában, azt kapta el és dobta bé a szekérbe, mondván, hogyha már ki megy innen, ne menjen üres kézzel.
Akik látták ezt a nagy elvándorlást, ingatták a fejüket.
- Mindenetek meg volt, miért hagyjátok itt ezt a szép vidéket?
- Nem tudjuk, - felelték, talán azért, mert itt nem vagyunk boldogok, talán azért.
Mézes ment elől és kiabált:
- Félre az útból, én vezetem népem, félre mindenki félre!
Hamarosan kiértek a semmibe, a nincstelenségbe, és elkezdtek töprengeni, hogyan tovább?
Mézes nem ijedt meg, és azt felelte:
- Nézzetek egy olyan vidéket, ahol minden, ami csak kell, megtalálható, mert úgy fogunk tenni , mint a méhek. Kiűzzük őket onnan, és mi vesszük birtokunkba vagyonukat, meg kincseiket is.
- De hát hogyan tegyük ezt velük?
- Úgy, ahogyan a vadméhek teszik a szelíd méhekkel, egyet sem hagyunk életben... - és akkor elkezdődött, így mondták ezt nekem is elődeim, hogy ez a méhészkedő ember kezdte el a Földön a háborúskodást és bizony napjainkban is folyik az értelmetlen népirtás. Folyik a népek kiűzetése, ország területek hódítása. Sajnos mi magyarok is sokat szenvedünk ezek miatt mind a mai napig.
Jó lenne már, ha az emberek leszoknának erről a buta szokásról, és hagynák egymást békében élni a nemzetek.
Érdekes párhuzam amiről meséltél... de tetszett! Gratulálok eredeti gondolataidhoz és fantáziádhoz!