Caesar kép

Szüleimmel álmodtam. Apám, anyám sírjánál állt, kezében az elmaradhatatlan fehér rózsa csokorral. Mindig sejtettem, bár soha nem vallotta be, hogy az Ő részéről síron túl is tartó, szerelem volt…

A következő álomkép visszarepített az anyámmal töltött utolsó közös hétvégéhez.

Anyám kikísért bennünket, ahogy szokott, állt a kapuban, a szemében végtelen szomorúsággal. Szótlanul nézte, amint az utolsó csomagot is elnyelte a kocsi belsőtere. Soha nem panaszkodott komolyan az egészségére. Fiatal kora óta epepanaszokkal küszködött, de az évek előre haladásával ezek is ritkábban jelentkeztek. Pár hónap múlva hatvan. Kerek évforduló. Molett mozgékony asszony, aki cigánykereket hányt a tavasszal udvaron az unokák szórakoztatására…

Integettünk egymásnak ameddig a szemünkkel érzékeltük a másikat. A hosszú úton elmerengtem a múltban. Gyönyörű hangját egy pillanatra hallani véltem. Nem értettem a helyzetet, a lelkemre sziklasúly nehezedett. Az utóbbi években minden szabadidőnket együtt töltöttük.  Azóta volt ez így, amióta a második férje, a gaz csábító meghalt.  

Középiskolába jártam, amikor elhagyott bennünket. Két testvéremmel együtt apámmal maradtunk. Egy pillanat alatt a gyermeki lélek cserepei a földön hevertek. Nehéz idők jártak ránk akkoriban. Anyámmal a kapcsolatunk felületes maradt, annak ellenére, hogy nem sokkal később naponta találkoztunk. A ház, amiben laktunk több lakásból állt. Az egyik lakónk kiköltözése után, titokban beköltöztek, elfoglalva jogos tulajdonát. Egy bejárat, egy ház, több lakás, osztatlan közös tulajdon…

Apám éjt nappallá téve dolgozott, hogy semmibe se szenvedjünk hiányt. Anyámmal való napi szintű találkozás ránk, a gyerekekre nyugtatóan hatott, de az élettársának látványa gyűlöletet szított.

Teltek az évek, siettünk elhagyni a fészeknek rég nem mondható lakot. Hárman maradtak a nagy házban. A betolakodó egy nehéz tárgyat  megemelve összeesett és meghalt. Temetésére az apámtól kért pénzt kölcsön az anyám. Látszólag gondtalannak tűntek, és nagy lábon éltek, senki nem gondolta, hogy nincs tartalékuk.

Később mind a ketten a belvárosba költöznek, kisebb lakásokba.

Apám és anyám alig pár száz méterre lakott egymástól. Mindig csodáltam, hogy az apám a történtek után, hogy volt képes az anyámat istápolni, segíteni.

Az apám kiegyensúlyozott, gyermek nélküli házasságban élt, amikor megismerte a fiatal csinos, intelligens lányt, akinek tetszett a jómódú,és jó megjelenésű, gáláns férfi. Egyre gyakrabban keresték egymás társaságát. A két évtizedet meghaladó korkülönbség sem volt akadály, hogy szerelembe essenek. A gyermektelen házasságot felégette az új szerelem lángja. Hiába őrjöngtek és tiltakoztak lány szülei, a válás után összeházasodtak. Soha nem látott boldogságban élték a napjaikat, még a történelem közbe nem szólt. A háború után a jól menő üzletet és házat elvitte az államosítás. Mire megszületett az első gyermek, én, már semmijük sem maradt.

A nagy szerelmet kikezdte a hirtelen jött szegénység. A forradalomig született még két gyerek.

Apám rengeteget dolgozott, anyám emlékeim szerint talán pár évet. Kereskedelmi érettségije volt. A munkás-paraszt hatalom ellenségként kezelte a családunkat, így csak segédmunkát kapott volna, ahova az apám nem engedte. Imádta az anyámat, megkímelte. Mosni a nagyanyám járt, takarítani, egy asszony, akit megfizettek. Nem voltunk gazdagok, de erre mindig jutott.

A válásuk után minden megváltozott. Anyám az új házasságában, nyugdíjba vonulásáig könyvelt egy raktárban.

Az özvegység gyökerestől megváltoztatta. Jóvá szeretette volna tenni az elkövetett hibáját, azt, hogy az új szerelemért elhagyta a gyerekeit. Mindent megtett volna, hogy visszafordítsa a sors kerekét. Késő volt. Elfogadtuk a vezeklését, meg is bocsájtottuk a fájdalmas anya nélküli évtizedeket, de nem tudtuk elfelejteni.

Talán ott a kapuban eljött az idő…

Készültünk a nyári szünetre, az együtt töltött hetekre. Júniusi napon jött a telefon. Az intenzív osztályon fekszik az édesanyám. Minden sérelem hamuvá égett bennem abban a pillanatban, az életéért imádkoztam. A főorvos úrhoz siettem, segítséget kértem! Telefonon felvette a kapcsolatot az a másik város főorvosával. Rövid beszélgetés után szomorú hírt közölt.

Reménytelennek tűnik a gyógyulása az eredmények birtokában. Az agyammal felfogtam, de a szívemmel nem hittem el, hogy most ér véget az élete, amikor ismét egymásra találnánk. Sok mindent be kellett volna még pótolnunk.

A hosszú úton csak a boldog gyermekévek jutottak eszembe, minden más kitörlődött. Anyámat gép lélegeztette, beszélni nem tudott. Papírra írta le a kívánságát.

Elülső-, és hátsó fali infarktusa billentyűjét leszakította. Keringése összeomlott. Nyolcadik nap el tudtunk búcsúzni tőle. Alig, hogy hazaértem, a húgom telefonált, hogy visszatért teremtőjéhez.

Apám hat évvel élte túl. Sokat emlegette, de soha nem mondott róla rosszat. Nem Őt, a több mint húsz év korkülönbséget hibáztatta.

Megértettem, holtig tartó, kristálytiszta szerelem volt a részéről. A temetőben egymás közelében alusszák örök álmunkat, egyforma síremlékben…