"   A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, ami nem látunk.   "

A TE ÚTJAIDAT...

Látom a fekete betűs hírt közlő újságcikket, hogy a vizsgázók négyötöde megbukott  .  

Legjobb eredményt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen elméleti Líceumban jegyezték…, - s most mégsem erre figyelek, hanem, hogy a megóvott dolgozatok újrajavítása előtti megyei összesítés szerint a háromszéki vizsgázók alig 16% nak sikerült a pótérettségije, és hányan tértek haza otthonaikba, - csatlakozva az aggódók táborához?  Mert már ezer és ezer szülő és ifjú előtt ott áll a nagy kérdés, hogy most, amikor a bűn és nyomorúság – mert annak a kudarcos eredménye! –szétmarcangolta a családi, nemzeti és társadalmi életet, Vajjon milyen úton járjon, hogy elérje célját. Szülő gyermekéért, a gyermekek önmagukért aggódnak. A legismertebb és a legmindennapibb bűn: az elégedetlenség.  Most mindegy, hogy a követ ütjük a tojáshoz, vagy a tojást a kőhöz. Sajnos, a legtöbben csupán anyagi, földi célokat akarnának elérni: könnyű életet kevés munkával, dús jövedelmet, fényes pályát, hiú dicsőséget. Kevés a pénz, kevés a vagyon, kevés az öröm és az élvezet - mondja panaszosan majdnem minden mai ember. Kevés az erőm, a tehetségem, kevés a bölcsességem, kevés a hitem, gyönge és erőtlen vagyok – panaszkodik a keresztyén ember. Panaszol a gazdag és az okos ember is. Arról, hogy az embernek magasabb rendeltetése van s Isten azért helyezte ide a földre, hogy az Ő akaratát teljesítse, s Jézus igazi uralmát embertársai szívében előkészíteni segítsen – a legtöbben már hallani sem akarnak. Ezért következik be azután a sok csalódás, tévelygés, sőt napjainkban a megrázó tragédiák egész sora, mely a kábítószerek sokféleségével kezdődik – és remegteti a szívünket. “Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban – mondja Pál apostol – minden embernél nyomorultabbak vagyunk” (I. Kor.15:19.) De, aki a panaszát és kívánságát nem az embernek mondotta el, hanem könyörgésében azt Isten elé tárja, az hallani fogja az Úr feleletét: “Elég néked az én kegyelmem!”

         Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem. – mondja a zsoltáros mindannyiunknak, de különösen azoknak, akiknek szívét bánat ülte meg ... Tegyük hát hozzá, ha Jézus lelki királyságát el nem ismerjük, akkor a földi élet – még ha egy kissé vallásosak s a világ szerint “jó emberek” vagyunk is, - értéktelen és tartalmatlan. Ilyenkor érezzük azt is, hogy ha egy dolog javulni látszik, akkor valami fölött átsiklottunk. Akkor hogyan tűzhetünk ki magunknak akármilyen szépnek látszó célt s harcolhatunk, dolgozhatunk akármennyit gyermekeinkért, ha a végeredmény mindig vereség és bukás. Azért akár magunk, akár gyermekeink elé tűzünk is ki valamilyen célt, forduljunk az Örökkévalóhoz buzgó imádságban: Uram, taníts meg engem a Te útjaidra!

         Csodálatosak az Isten útjai! Berlinben az állatkertben van egy gyönyörű út, amelynek két oldalát a porosz (német népcsoport a volt Poroszország területén) uralkodók fehér márványszobrai ékesítik. Minden egyes szobortalapzatra valami jellemző mondat felírva. Frigyes Vilmos királyén ez áll latinul írva: “Domine, fac me scire viam, quam ambulam”,  -  “Uram, taníts meg engem a Te útjaidra”.  Ez volt az ő jelmondata életében. Isten meghallgatta imádságát, bizonyítja, hogy ő lett Poroszország igazi megalapítója. A kora történetírói azt jegyzik róla, hogy “jó keresztyén és jó gazda volt”. Bárcsak minden uralkodó követné példáját, akkor a mindenkori politika nem átkára, hanem áldására volna az emberiségnek.

         Csak bűnös és hitetlen ember számára elviselhetetlen Isten közelsége. Sőt akkor érzik jól magukat, ha elhessegették lelkükből az Istenre gondolást. Aki nem ismeri saját korlátait, nem tudja, milyen messzire van attól. Pedig a bajban is ott van velünk az Úr, hogy mondhassuk Dáviddal: “Vezérelj engem az örökkévalóság útján!”

         Igaz biztonságban élni! – a legnagyobb ajándék a megpróbáltatások idején. A vidéki úriember szívbajban szenvedett. Egyszer olyan erős fuldoklási roham jött rá, hogy ő maga is, orvosa is azt hitte, vége van. De csodálatosképpen bámulatosan magához tért. Pár napra rá vidáman tollat fogott, hogy egyik rokonának közelgő neve napjára gratuláljon. A hamis biztonság így szólt “Bizony, magam is igen odáig voltam a minap, - írta többek közt - de leráztam magamról a betegséget, mint a kutya a vizet.” Mire ezeket a sorokat kézhez vette a címzett, a levél írója kiterítve feküdt.

         A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, ami nem látunk.    

         A szöveg megállapítását végezte:

               Pásztori Tibor Endre