Hát eljött a búcsú ideje Könnyes szemmel simogatta meg székét, ahol húsz kemény éven át védte a demokráciát a fasiszta, náci hadaktól, és degeszre kereste magát, az összes rokont zsíros állásokhoz jutatva. Felsóhajtott. Ennek most vége!

Kép: a Google képek sorozatból

 Istenem! Pártom! Mennyi újságot kiolvasott ebben a székben ülve! Milyen jó is volt olvasni az antirasszista felvonulásokról a nácik ellen, akikkel ijesztgették a jó népet! Aztán mindig jól berúgtak, és a régi szép időkön nosztalgiáztak, amikor még éles lőszerrel is lövethettek.

Mennyi mindenen keresztülment a húsz év alatt! A sok fárasztó szavazás, olyan dolgokról, amiből egy kukkot sem értett. Hányszor nyúlt mellé, és hogy leszidták érte! Utána mindig jót nevettek! Akkor is itt ült, amikor „véletlenül” megnyomta a mellette ülő Képviselő úr szavazógombját, aki történetesen éppen vécén volt. Mekkora felhajtás lett belőle!
Nem volt könnyű, az már biztos! A sok hálátlan ezt nem értheti, akik most ellene szavaztak! Ellene, aki annyi mindent tett a családjáért! Eh! Nem értik ezek a népi demokráciát! Vagy csak simán demokráciát? Sose volt biztos teljesen benne, melyiket is kell mondania.

Büszke volt a Pártra! Szép eredményeket értek el együtt! Megtanulta a Párttól az önkritikát, és a szerénységet. Nem is vett öt háznál többet, mert kicsit puritánnak tartotta magát, ezért helikoptere sem volt.

Komolyan vette a reformokat, melyek a nép butaságán buktak meg. Hej! Azok a tenderek! A sok kiszervezés, a sok külsős cég, akik mind rokonokból, ismerősökből álltak!

Ez a szélsőséges náci banda még a kákán is csomót keres! Hát nem kezelték talán a válságot? De kezelték! Bár nem teljesen értette, milyen válságról volt szó, mert ő jobban élt, mint négy éve.

Még egyszer körülnézett, szemét elöntötte a könny, majd hátat fordított, és halkan, de határozottan maga elé dünnyögte:- Akkor is éljen a Párt!