Kalligráfia

            Lehet, hogy a történelem emlegetése itt nagyképűségnek hangzik, - mondja Csoóri Sándor, pedig ma már nyilvánvaló, hogy a múltjától, a személyiségétől megfosztott magyarság a második világháború után se gondolattól, se eszmétől nem kapott annyi bátorítást és lelkierőt, amennyit az ötvenes-hatvanas-hetvenes években újraélesztett népi kultúrától.

            Lélek és élet a Németh László-i gondolat: ami elmúlik, mint élet, azt szellemi alkotásként kell megmenteni múlhatatlanul. S mi az, ami maradandóan konzervál?  A stílus!  Az eredetiség szentsége s tisztasága!

            Újfent emelt fővel, elismerő tisztelettel, nagyrabecsülő szeretettel köszöntjük Erdélyben, Székelyföldön egészen kiváló nagy elismerésben, príma  primissima kitüntetésben részesült  Kubinyi Anna textilművész Úrhölgyet, akinek gratulálunk, és egyben kívánunk mindenben örömet és gazdag áldást Mennyei Atyánktól.

 Mert mint a korábbi, egymást felváltó, elődöktől  átvett  szellemi  örökség, -  teret, életteret  betöltő -  társadalmi mértékül  szolgáló  gyakorlat, látszólag  változatlan marad.

Az értékesnek minősült jelenségek legfőbb ismertető jegyeit a tudatban – ill. a nemzeti tudatban – átalakult gondolati formát, elképzelést: a szép, helyes, nemes és illendő érzékelését, mint a néprajzi közösség új történelmi üzenetét az általános szemléletmód érdekszférájába helyezi és művelődéstörténeti szempontból kétségtelen következtetésre jut: a hajdani érzelmi tárgyú, a korszerűsítése rendjén.  Az új körülmények között semmiként nem maradt változatlan és ezért az új tapasztalat szoros egységet alkot a régivel, és így újjászületése rendjén mintegy folytatása annak. Tudatazonosítás nem a  „két pont között legrövidebb út” a feszültség a tartalom és a forma viszonyában, hanem a párhuzamban váltakozó kölcsönhatásban, mint a valóság tárgyainak és folyamatainak alapvető, meghatározó tartalmában rejlik, hogy az új anyag létezésének az a formája, amelyet háromirányú kiterjedés jellemez, és a hagyomány a valóságnak az a vonása, amely által az egymás utáni mozzanatokat igenis összefüggő folyamatnak, történésnek fogjuk fel.

             Csak a művészi inspirációja, felgyorsuló fantáziája lendítheti az igazi színes textilplasztika világába, ahol önmagára talál a pályakezdetén lírai hangvételű textilművész a kisteret betöltő ábrázolással, de az élet és valóság legapróbb változásában szemléli a magasabb szintézist és a titkos összefüggést. Következetes, majd markáns harmonizálásra mindig kész lelkisége segíti érdeklődésében – talán a keramikus kezdetek okán, hogy a gobelin szakon át az egyértelmű textilszövéshez érkezve, mint életelem üzenjen maradandót az ősiből határozottan, emberközeli lendülettel. Igazi értéknek minősült művészi életjegyeket alkalmaz, mint az alapfelületre

Domboruló elemeket. Majd a gyökérmotívumot megjelenítő kenderköteg tekercsként szolgál arra, hogy a felső felület felszakadása teret engedjen az alsó réteg dús növekvésének. Az általános szemléletmód, ahogyan valaki bizonyos jelenséget érdekszférájából szemlél, a leghitelesebb kiindulója az önmagával való számvetés, azaz a „szépen festett  omladó ház” régi ornamentikájával való szakítást így fogalmazza meg: az idő és az örök mozgás  /dystonia!/, átalakulás, életerő fában és gyökérben, s mint jegy meghatározó szimbólum, hatékonyabb, mozgalmasabb, plasztikusabb – szinte a rendet végső határaiban feszegeti. Majd a szőtt felületek – mint mindenkoron- „elszakadnak”, teret engedve az alsó rétegekből feltörekvő

Indáknak, gyökereknek. Mi úgy mondanánk: a holnapnak, a tiszta életnek, fénynek, erénynek.

              Íme, egy alkotó munka lényege: az élet kalligrafikus igenlése. A művész tudatazonosulása a művészetéből, textil képeiből, és alkotásainak alapanyagából ered, és a valóság tárgyainak, folyamatainak alapvető, meghatározó tartalmában rejlik:  „Én szenvedjem meg azt az utat, mely alatt a saját gondolatom, üzenetem a szövés által képpé fogalmazódik, megszületik a textil, hogy hordozóként szóljon az emberekhez, és gondolkodásra késztesse őket.” – ez lehet Kubinyi Anna ars poeticája.  

             Ma, önálló kiállítások, köztéri munkák, csoportos kiállítások egész sorával vált elismertté a világon. A nagy magyar textilművészet világhírű bravúrosát a zabolai gróf Mikó Imre emlékévére hívtuk első alkalommal  „haza” Erdélybe, Háromszékre. És köszönjük, hogy az óta többször is értékes, hű „kiállító” vendégünk volt. Mielőtt kimondanánk a „visszavárjuk!” szócskát,  -  hadd figyeljünk összefoglalóként a Antonio Gramscire, aki  így ír: „A kultúra (...) saját belső énünk megszervezése és fegyelme, saját személyiségünk birtokbavétele , olyan magasabb fokú öntudat megszervezése, amelynek révén képessé válunk nagy történelmi  jelentőségünk, az életben betöltött funkciónk, jogaink és kötelességeink megértésére.” Gyökerektől a nagy Kapun át ért az örök Hazába... Mi is mindig tárt karokkal vártuk... Mos ő vár... Kalligrafál  Odaát.

                        Pásztori Tibor Endre