2015.07.18. 22:55, Sándor Kinga
Nyílt levél a bíróságnak
Tisztelt bíróság!
Nagy megnyugvásomra szolgált, a múlt nap hozott ítéletük, plakát rongálás ügyében.
Ezzel, a legnagyobb örömömre precedenst teremtettek az ilyen és hasonló ügyekben.
Ugyanis, arra készültem, hogy a balliberálisok plakátjait és más transzparenseit többedmagammal leszedjem, mert nekem nem tetszik.
Igen csak le akartak róla beszélni, miszerint, ezzel bűncselekményt követek el, és nagy büntetést fogok kapni.
Ezáltal kissé frusztrált lettem, mert nem gyakorolhattam a szólásszabadsághoz való jogomat, de a jelen esetben, ahogy önök fogalmaztak, idézem: „ „A véleménynyilvánítás mindenkit megillető önkifejezésünk szabadságát biztosító alapvető jogomat”
Hát, mit ne mondjak, ezt nagyon szépen megfogalmazták, amin nem is csodálkozok, hisz Önök, tanult emberek.
Ezek szerint, a legnagyobb megkönnyebbülésemre, szabad a „vásár”, rongálhatunk, romba dönthetünk bármit, ha nekünk az nem tetszik, hisz ehhez alkotmányos jogunk van.
Hogy mi lesz ebből, azt a Tisztelt Bíróság képzelő erejére bízom!
Na, már most, ezek szerint bízhatom abban, ha bármi ehhez hasonló tettre vetemednék, nem lehetne megbüntetni, felelősségre vonni..
Kár, hogy ezt előbb nem tudtam, mert akkor a Kossuth téren lévő sátor, nem hogy hónapokig, de egy napig sem lett volna ott.
Nagy valószínűséggel lebontottam volna, így fejezve ki, nem tetszésemet, alkotmányos jogomra való tekintettel.
Viszont, még mindig van egy dilemmám, mégpedig az, hogy mikor számítok antiszemitának.
Ugye, van a Szabadság téren, oly sokak által vitatott szobor, a német megszállás áldozatainak emlékműve.
Ha, teszem azt, és úgy gondolom, hogy a szobor köré összehordott mocskot, szemetet összeszedem és eltávolítom, akkor én bűnt követek-e el, vagy csak a nem tetszésemmel, alkotmányos jogomat gyakorolom.
Esetleg antiszemitának kiáltanak-e ki, vagy ezért sem járna büntetés, épp úgy, mint a plakátrongálásért.
Annál is inkább, mivel én nem rongálni akarok, csak beállnék szemetet gyűjteni.
Kérem, oszlassák el erről a homályt, hogy tudjam, meddig mehetek el, az alkotmányos jog gyakorlásában.
Nyugtassanak meg, hogy ez mindenkire vonatkozik, és nem tesznek különbséget, kormánypárti, vagy ellenzéki szimpatizáns között.
Tisztelettel kérem Önöket, hogy küldjék el számomra az ide vonatkozó jogszabályt, paragrafust, mert arra az esetre szükségem lesz rá, ha ilyen tetteket szeretnék végre hajtani.
Ne állíthassanak le a nem tetszésnyilvánításom közben, mert újfent frusztrált leszek, és az senkinek sem jó.
Szabadon gyakorolhassam az alkotmányos jogomat, minden olyan tettemben, ami a nem tetszésemet nyilvánítja ki.
Maradok Tisztelettel:
Sándor KInga