2015.06.24. 15:36, Pásztori Tibor Endre
Tentatio Dei
Lévai Barna, Székely Hírmondó napilap 126. szám „Most mondja” rovatában az alábbi felvezetővel: „kérdéseinknek nem célja, hogy nagy titkokról rántsák le a leplet. A megye lakóinak hangulatát, gondját-baját, örömét hivatottak kifürkészni, a hétköznapok szürkeségében kívánnak némi színt, változatosságot találni vagy találtatni. De ez inkább a válaszokon múlik. Mi csak kérdezünk.” - így kérdez: „Ön szerint eljön 2012-ben a világvége?”
Lehetetlen kérdésre, lehetséges, és tisztességes választ adott Már Zsuzsánna 25. éves kismama, és Bernád Mária 6. Szabó Gyula 69., Kiss Ernő 70.éves nyugdíjasok a lap hasábján. Vélt sérelemsarkalló érzése ingerel az óta is, - és annyira érzem hívatottnak magam, akár a cikkíró.
Ugyan (kifejező töprengés és türelmetlenség!) Mit is akarhat a kételkedő árnyalattal a kérdést megfogalmazó szerkesztő a nyilvánosság bevonásával? A teljesség igénye nélkül – akár vitaindítóként is! – kívánok válaszolni a továbbiakban. A kérdésfeltevés – kizárólagos értelemben – akkor jogos, ha a kérdező nem tudja a választ, kivételt képez a minősítést megelőző vizsgáztatás. Ilyen esetben, a tudományos következtetést, vagy saját véleményét közli az érintett kérdező. Mert nem is olyan egyszerű, ha a „közvélemény kutatás” fogalmát kimerítő kérdéskörben bátorkodó a kutatás rendjén betekint az erkölcsi érzék tetteit és gondolatait megítélő „saját magának fenntartott, jogilag kizárólagos, lelkiismereti, hitbeli” kérdésekbe, és azonnal diszkrécionális vetületű komplexussal találja magát szembe. Az időszerűség indítékát és okát is helyénvaló megírni, mert feltehetően vallásos tanításról és követőiről van szó, akik komolyan, - halálosan komolyan - veszik a világvége kérdését. Ezt pedig nem illik „elbanalizálni”! Ha asztronómiai, illetve asztrológiai indítékú, akkor is célravezetőbb a minél alaposabb körültekintés. Lehetséges, egy bevett felekezetekhez tartozók tanítása...
Csak éppen egyetemes sorskihívás és istenkísértés ne legyen. Mert erre soha nem volt szüksége az emberiségnek. Különösen nem, amikor a történelem és a pszichlógia keresztezik egymást. De még kevésbé a magyar kereszténységnek. Arról nem szólva, hogy mit jelent ma is Szent István és a keresztény kultúra a Kárpát-medence magyarságának. S hogy az Isten Anyaszentegyházának képzett papsága tartozik vigyázni és hűséggel őrködni a Tanítás tisztasága fölött. Mivel tudatában vagyunk annak, hogy mi magunkban oly gyarlók vagyunk, hogy még csak egy szempillantásig is meg nem állhatunk, a mi esküdt ellenségünk pedig a Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk minket szüntelenül ostromolnak: Te tarts meg minket tusakodásban, hogy meg ne győzethessünk, míg végre teljes diadalt veszünk.
Így jön el Isten országa az Őt keresők számára, akik a pozitív (keresztény-keresztyén) őslogikát, valamint a személyes sorsmegváltási programot (üdvtörténetet) az emberi értelem és spirituális képességet kérésre kapták, kapják.
Az istenkísértés, - Tentatio Dei -, különben az a szó vagy tett, mellyel a teremtmény kihívó magatartással provokálni próbálja Istent, hogy rendkívüli módon mutassa meg magát vagy valamely isteni tökéletességét: bűn a vallásosság erénye ellen
Bűn az imádság ellen
Bűn az alázat, Isten ellen
Isten bölcsessége, Ő tudja ellen
Bűn a beavatkozásra való kéréssel
Annak is igaza van, aki úgy vélekedik, hogy ezt az ártatlannak tűnő kérdést fel se kell venni. Annak is igaza van, aki azt mondja, bizony szomorú, fájdalmas éveket, évtizedeket kellett átszenvednie a hite, Istene miatt a kommunista világban. Nevetségessé tették nemcsak a hitet, hanem a hívő keresztyén embert is. Eljön a világvége, eljön mindenkinek: kérdezőnek és felelőnek egyaránt. Jézus mondja: Nem a ti dolgotok tini az időket. Mi pedig ne legyünk bölcsebbek az Istennél. Jó tudnunk: Isten nem csúfoltatik meg!
Pásztori Tibor Endre
Nagyon szépen köszönöm!