Ismét ott tartok, hogy becsukom a gépet, a rádiót, a tv-t. Elő a kazettákkal, CD-kel, a magam választott, mindig szívesen hallgatott zenével. Ebben még soha sem csalódtam. Ezt még nem tudják elvenni tőlem. Az ok? Megint - mint mindig - egyesek elvakultsága, lefizetettsége, az igazság szemmel látható és érzékelhető lábbal tiprása. Az, hogy megint és állandóan be akarnak csapni valaki, vagy valakik érdekében. Az, hogy megint és állandóan hülyének néznek. Azért, mert az hiszik, én nem látok tovább az orromnál, nem hallok meg mást, mint azt, amit a fülembe akarnak sípolni, kiabálni, ordítani. Ők, akik magukat "többségnek" nevezik ki, a "nép akaratának", - holott ezt semmi sem bizonyítja, ezt semmi sem támasztja alá. Minden, még az ellenzéki kutatások is azt bizonyítják, hogy ha most lennének a választások, ismét 2/3-ados győzelem születne, de még több szavazattal, mint 2014-ben volt. A Fidesz nem hangoztatja ezt szünet nélkül, de ez ma a tény. A parlamentből cirkuszi arénát csinálnak "azok", bohóckodnak, mondvacsinált rettenetekről beszélnek. Kivonulnak, bevonulnak, rágalmaznak, tiltakoznak, kitalálnak, csúsztatnak - szóval mindent elkövetnek, hogy megzavarják az ország rendjét és nyugalmát. Soha, egyetlen konkrétum nem hangzik el. Egyikük szájából sem. Azokéból sem,. akiket megvezettek, akiket felbéreltek, akiket azért megfizettek, hogy rendbontással zavarjanak. Élő példája volt ennek a Kossuth tér, október 23-án délután. A drogosok, hazaárulók, önjelöltek már hetekkel előtte hecckampányt indítottak azok megvezetésére, akiknek minden mindegy, csak szerepelhessenek, kiabálhassanak - szóval valakiknek érezhessék magukat. Mert az uszítók kizárólag ezeket tudják felhasználni saját érdeküknek megfelelően. Hát voltak is "valakik". Aljas, nemzetgyalázó, a magyar névre szégyent hozó "valakik". Nem kell ehhez sok magyarázat. Függetlenül mindentől, azok, akik a magyar himnusz, a magyarok nemzeti imája alatt fütyülnek, kereplőznek, bekiabálnak - minek nevezhetők másképpen. Azok, akik egy vendég, egy, a magyarokkal együttérző nép képviselőjét és annak a népnek himnuszát sem tudják méltóan, csendben fogadni, - minek nevezhető másnak, mint alja népnek. Beethoven V. - Sors szimfóniája megfelelő aláfestése annak a lelkiállapotnak, amit éreztünk és még most utólag is érzünk. Ez a jelen sorsa a magyar népnek? Ezt kell hallani, látni, elviselni? Nem tudok rá más magyarázatot, mint azt, hogy higgyem el: minden rosszban van valami jó, hogy a remény és a hit halhatatlan ereje ebből is át fog minket segíteni. "Isten, áldd meg a magyart.."