2024.04.03. 22:03, Lélek Sándorné Gizella - Ekpafat
Gyakran látunk képeket kicsi házzal, legutóbb kenyérszegő asszonyt.
A kép alatt, ha nem is szó szerint, de ennek üzenete, hogy szegény gazdagabb, mert boldog, a gazdag boldogtalan. Voltam szegény, gazdag, éltem jól, élek szükség nélkül, holtig tartó biztonságban. Egyikben sem dominált a pénz nálam. Jártam a pokolban, oda se kellett-, de a mennyországba sem a bugyelláris.
Nem voltam boldog, sem boldogtalan, mindig a közteslét jutott nekem.
Sokat töprengtem évtizedeken át a szereteten és a boldogságon, Lélekemberként mindkettőt a hagymához hasonlítom, aminek sok héját le kell bontanunk, hogy meglássuk egészséges a termék vagy bőrdős. Nézzük meg, hol keletkezik a boldogság. A szívben fogan, a lélekben fejlődik és nevelkedik. Márpedig sem a szívnek, sem a léleknek nincs szüksége „anyagra” pénzre, vagyonra. Hogyan jelenthetjük ki, hogy a szegénység vagy a gazdagság feltétele a mi boldogságunknak. A boldogságot a bennünk lakozó isteni szikra lobbantja lángja. Mint említettem a hagyma héját… sokrétű. Évtizedeken át, amikor megkérdezték tőlem, „boldog vagy”, válaszom csak egy lehetett, nem vagyok boldogtalan. Soha nem jelentettem ki, hogy boldog vagyok, mert nem tudtam minden héjat lehámozni a „termésről”. Valahol elakadtam. Ez a köztes lét, amit mindannyian megélhetünk. Mert, vajon a bármiben szükséget szenvedő, betegeskedő, szabadságát nem megélő, anyagi biztonságát önállóan megteremteni képtelen, másoknak kiszolgáltatott-, alárendelt-, fölérendelt szerepet élő ember mitől lenne boldog? Az anyagnak itt nincs szerepe, taszít vagy vonz. Hányszor látunk képeket, tevegelőket, coctailt kézben tartó mosolygó elégedettnek látszó-, embereket, tengerparti szállodák előtt aranyparti homokon fényképészkedni, „boldognak látszani akaró ”, polgár-, és barátokat pukkasztó pózban. Ne higgyünk a szemünknek.
A boldogság nem hivalkodó, épp csak átsuhanó, képlékeny pillanatnyi örömforrás. A békés, cselekvő szereteteten túl, a hang, nevetés, amiben beleszeretünk, az érintés, melyet újjainkon át a lelkünkbe kódolunk és az egymásért érzett felelősségben hűséget megtartó, bizalomra épülő kapcsolatoknál időzik.
Egyszemélyes boldogság a szentek kiváltságai. Az egyén boldogsága, boldogtalansága vagy a köztes lét, mindig kötődik másokhoz, térhez, időhöz, szerelemhez, családhoz, barátsághoz, ellenséghez. Tudom, ez így paradoxnak tűnik, pedig nem az.
Vegyük sorban, amikor szerelmes az ember világgá kiáltja boldog? Tényleg? Minden adott a boldogsághoz?
Egészség, nyugalom, béke, egymás felvállalása, otthon, -nem lakhatás, az más kategória-, viharbiztos tető, sziklaszilárd talaj a láb alá, önálló anyagi biztonság, hosszútávra tervezhető jövő?
Számoljuk meg a „hagymahéjat” ha sikerült sorban mind lehámozni, boldognak mondhatjuk magunkat, de ha bármelyik rajta maradt, közteslétben vagyunk, ha mind ezekből többet nem tudunk megvalósítani, boldogtalanok leszünk, csak vágyunk a boldogságra.
Most miután ezt kiveséztük, látjuk nem pénz kell e a boldogsághoz…
Más kell!
Hit, bizalom, szorgalom, türelem, kitartás, lassan, téglánként megépíteni a közös várat, szeretethabarccsal rögzíteni egymáshoz a téglákat, amiben benne foglaltatik a tisztelet, alázat és csak a „miénk” lesz a kötőanyag.
Amennyiben egy családban az egó győz az alázat felett, ott nem marad más csak az „én és enyém” ott a boldogság csak vágyálom marad mindörökre …
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
