Második húsvét nélküled

Mennyei boldog feltámadási örömünnepet kívánok neked ott fent az örök világosság fényében. Második húsvét, amit egyedül élek meg. Mindennapi „találkozásunkban” látod, megpróbálok erős maradni, egyedül bejárni azt az utat, ami előttem van. Teremtő Atyámon kívül egyetlen vagy, aki ismeri lelkemnek minden zegzugát, elfogadva ilyennek, amelyen vagyok. Tudod, igazad volt, naív vagyok és őszinte, sok csalódásban lesz részem emiatt, figyelmeztettél. Igazad vot. Becsaptak, hazudtak, kijátszottak, cinkelt lapokkal a paklikban hívtak meg a kártyaasztalhoz. Rájöttem, persze, hiszen tudod, mindig mindent megéreztem, lelkem érzékeny antennáján kaptam a jeleket. Rátettem kezem a kilincsre többször, mégis is maradtam ott, ahol naponta meg kell vívnom a harcomat. Lelkemnek elcsendesedő viharában törött vitorlával haladok tovább.

Kérlek segíts, ma a feltámadás ünnepén, mutasd meg a legközelebbi biztos kikötőt, ahol megpihenhetek. Néha haragszom rád, miért voltál olyan végtelenül türelmes és jóságos velem, hogy elfelejtettem, milyen a pokol perzselő tüzében félni, nem tanultam meg, hogy kell továbblépni, amin nem tudok változtatni. Te soha nem hazudtál, nem okoztál fájdalmat, nem tartottál egyetlen másodpercig sem bizonytalanságban.  Az én biztonságom számodra mindennél fontosabb volt, mindennap gondoskodtál apró kis ajándékkal, hogy érezzem a mindened-, valóban az életed értelme vagyok.

A zsebembe lopott kis cetlik, az apró mütyörcsodák, marcipánok és virágok.

Ma is van virág az ünnepi asztalomon. Ezek számomra mégsem örömszerzők csak a figyelmesség rózsái.

A virágszereteten és a szépérzéken túl, semmit nem jelentenek.

Tudom, abban is részed van, hogy megtaláltam a helyemet a heti imaórában, ezt is köszönöm neked. Lelkitáplálék egy hétre, amit ott abban az egy órában megélek. A napi parki kereszt közelében érzek hasonlót. Kérlek, mutasd meg jóságodat, feltételnélküli szereteted, segítsd mindazokat, akikért minden nap imádkozok, mert szeretem őket. Köszönöm, hogy vigyázol rám, ismered lelkem minden rezdülését, titkait, örömeit, bánatát, tudod, ma én szeretek úgy …. beláthatatlanul, fájdalmasan, ahogy te szerettél, szeretsz engem.

 „Nem tudni még, hogyan is lesz tovább…” Kérlek ebben is segíts! Ne könnyeimmel küszködve kelljen járnom be a magam kálváriáját. Segíts elhagyni a majdnem süllyedő hajót, vagy küldj ácsot, hogy biztonságossá tegye az előttem lévő utat a kikötőbe. Köszönöm, hogy vagy voltál, vagy nekem és örökkön-örökké számíthatok rád.

***