Érintés és energiacsere -vonzása, taszítása-

Az első érintés határozza meg minden kapcsolat sorsát. Kétember energiacseréje dönti el, vonzza-, vagy taszítja egymást. Ezért nem lehet ennek megkerülésében sem szeretni-, sem gyűlölni egymást, hiába nagy szavak, mindez csak drámakirályok, királynők szerepjátéka. Ezért igaz az a megállapítás, amit barátom oly sokszor emleget, az internet egy nagy játék, semmi többet nem jelent, beleképzelni többet nem szabad.

Mindenki ismeri a jelenséget, amikor tömegközlekedési eszközön utazik csúcsidőben. Mint, a szardiniás dobozban egymáshoz „tapadva” teszik meg az utat. Ugyanakkor egy ember körül űr tátong, senki megy a közelébe, mert energiamezéjének teljes terjedelmében taszít.

Nekünk empatáknak fontos az érintés. Érzékeny antennáink veszik a jeleket, érezzük, kinek van szüksége rá. Mi szeretteink, barátaink mellett ritkán megyünk el érintés nélkül. Szeretünk a közelükben lenni.

A mi világunk, szeretetünk más. Nem státuszhoz kötött. Ugyanakkor sokkal mélyebb, és biztonságot nyújtó.

Vannak emberek, mondhatni idegenek, akiknél megérezzük szükségük van arra, a bőrökhöz érjünk, átadjunk „magunkból” valamit, mert nehéz batyu nyomja vállukat és mi így könnyíthetünk rajta. Ez általában nem önzetlen, hiszen energiacsere által, mi is ajándékot kapunk tőlük. Tudjátok, miért érezzük szükségét egy közelben tartózkodó kisgyerek simogatásának? Nem csak a gyermekszeretet ösztönöz bennünket, hanem nekünk is szükségünk van a kristálytiszta gyermeki szeretetben, kisugárzásban megfürödni.

Érdekes tapasztalatra tettem szert a liftben.

Ti, akik ismertek, tudjátok számomra nem a szavak-, a szemek beszédesebbek. „Kérdezek és válaszolnak”.

Vannak emberek, akiket így ismerek meg, no és a testbeszédük által. 

Furcsa fintorra a sorsnak, nagyothallásom kárpótlásáúl isteni ajándékként ezt kaptam.

Azonban, itt be lép még az energiacsere.

Amikor többen vagyunk a liftben az energiacsere elkerülhetetlen. Egymás auramezejében tartózkodunk.  Ez egy tanulófolyamat, nem kell hozzá megkülönböztetett képesség, csak figyelem. Kik azok, akikkel jó ismét találkozni, és kik azok, akiket megpillantva hátra lépünk, megvárjuk a következő „járatot”.

Empaták, lélekemberek sokszor kerülnek félreérthető helyzetben. Nemírhatjuk a homlokunkra, hogy a mi érzelmi intelligenciánk máshogy van kódolva. Nekünk szükségünk van a másik ember „szemére”, bőrének érintésére, az energiamezejébe lépnünk, hogy megismerjük őket. A szavaikat ezekután értjük meg. Ezért van az, hogy nekünk hazudni kár. Lélekantennáinkon fogjuk a jeleket akárhonnan jön a fent említettek közül.

Akiket egyszer megérintettünk, nem csak ujjainkban, lelkünkben is lenyomatot képez. Szinte anatómiai pontossággal képesek vagyunk bármikor „larajzolni”, vagy érezni egy kéz biztonságát nyújtó gyengéd szorítását, hőmérsékletét. Ugyanakkor egy életet át kódolt illatot, szagot, emléket felidézni. A nyári zápor ilyen, az első esőcseppek aszfalt víz áztatta illatát orromban érzem, hozzárendelve a képet, egy híd alatti kellemetlenszagot, ahova az eső elől lefutottunk.

No, de visszatérve az érintéshez. Vannak paradox megfigyelések, csak mostanság találkoztam vele. Kerülöm az érintéseket azokkal is akiknek az enegiamezejében, energiacserében nem érzek a taszítást, igaz vonzást sem. Eddig nem ismertem ezt a jelenséget.

Vágyom viszont azokkal való találkozására, akiknek az érintése fontos számomra. Ez nem kötődik nemhez, korhoz, anyaghoz, a lélekhez van köze, a test közvetőszerepet játszik csupán. Talán ez lehet a magyarázata a lélekölelések megélésének csodájára, amiben megszűnik a tér és idő.  Aki egyszer megismeri ezt az élet-, sors ajándékát az soha többé nem lesz magányos.