Érintés és energiacsere -vonzása, taszítása-

Az első érintés határozza meg minden kapcsolat sorsát. Kétember energiacseréje dönti el, vonzza-, vagy taszítja egymást. Ezért nem lehet ennek megkerülésében sem szeretni-, sem gyűlölni egymást, hiába nagy szavak, mindez csak drámakirályok, királynők szerepjátéka. Ezért igaz az a megállapítás, amit barátom oly sokszor emleget, az internet egy nagy játék, semmi többet nem jelent, beleképzelni többet nem szabad.

Mindenki ismeri a jelenséget, amikor tömegközlekedési eszközön utazik csúcsidőben. Mint, a szardiniás dobozban egymáshoz „tapadva” teszik meg az utat. Ugyanakkor egy ember körül űr tátong, senki megy a közelébe, mert energiamezéjének teljes terjedelmében taszít.

Nekünk empatáknak fontos az érintés. Érzékeny antennáink veszik a jeleket, érezzük, kinek van szüksége rá. Mi szeretteink, barátaink mellett ritkán megyünk el érintés nélkül. Szeretünk a közelükben lenni.

A mi világunk, szeretetünk más. Nem státuszhoz kötött. Ugyanakkor sokkal mélyebb, és biztonságot nyújtó.

Vannak emberek, mondhatni idegenek, akiknél megérezzük szükségük van arra, a bőrökhöz érjünk, átadjunk „magunkból” valamit, mert nehéz batyu nyomja vállukat és mi így könnyíthetünk rajta. Ez általában nem önzetlen, hiszen energiacsere által, mi is ajándékot kapunk tőlük. Tudjátok, miért érezzük szükségét egy közelben tartózkodó kisgyerek simogatásának? Nem csak a gyermekszeretet ösztönöz bennünket, hanem nekünk is szükségünk van a kristálytiszta gyermeki szeretetben, kisugárzásban megfürödni.

Érdekes tapasztalatra tettem szert a liftben.

Ti, akik ismertek, tudjátok számomra nem a szavak-, a szemek beszédesebbek. „Kérdezek és válaszolnak”.

Vannak emberek, akiket így ismerek meg, no és a testbeszédük által. 

Furcsa fintorra a sorsnak, nagyothallásom kárpótlásáúl isteni ajándékként ezt kaptam.

Azonban, itt be lép még az energiacsere.

Amikor többen vagyunk a liftben az energiacsere elkerülhetetlen. Egymás auramezejében tartózkodunk.  Ez egy tanulófolyamat, nem kell hozzá megkülönböztetett képesség, csak figyelem. Kik azok, akikkel jó ismét találkozni, és kik azok, akiket megpillantva hátra lépünk, megvárjuk a következő „járatot”.

Empaták, lélekemberek sokszor kerülnek félreérthető helyzetben. Nem írhatjuk a homlokunkra, hogy a mi érzelmi intelligenciánk máshogy van kódolva. Nekünk szükségünk van a másik ember „szemére”, bőrének érintésére, belépnünk az energiamezejébe, hogy megismerjük őket. A szavaikat csak ezekután értjük meg. Ezért van az, hogy nekünk hazudni kár. Lélekantennáinkon fogjuk a jeleket akárhonnan jön a fent említettek közül.

Akiket egyszer megérintettünk, nem csak ujjainkban, lelkünkben is lenyomatot képeznek. Szinte anatómiai pontossággal képesek vagyunk bármikor „larajzolni”, vagy érezni egy kéz biztonságát nyújtó gyengéd szorítását, hőmérsékletét. Ugyanakkor egy életen át kódolt illatot, szagot, emléket felidézni. Ilyen a nyári zápor első eső cseppjei az aszfalton, aminek illatát az orromban érzem, hozzárendelve a képet, híd alatti kellemetlenszagot, ahova az eső elől menekültünk.

No, de visszatérve az érintéshez. Vannak paradox megfigyelések, amit eddig nem tudtam megfogalmazni. Ezek a semleegsek. Kerülöm az érintéseket, azokkal, akiknek az enegia-mezejében tartózkodva energiacserénk során nem érzek vonzást. Ez akkor is érvényes, ha nem is taszítanak. Természetesen ez soha nem lesz személyfüggő egy empata számára, ettől még kellemes beszélgető partner lehet az illető, karítatív emberbaráti kapcsolat alakulhat ki közöttük, de ennél többre nem számíthatnak.

Vágyunk viszont azokkal való találkozására, akiknek az érintése fontos számunkra. Ez nem kötődik nemhez, korhoz, anyaghoz, a lélekben születik meg az igény, amiben a test közvetőszerepet játszik csupán. Ez lehet a magyarázata a lélekölelések csodájának, amiben megszűnik a tér és idő.  Aki egyszer megismeri a sorsnak ezt az életajándékát az soha többé nem lesz magányos.