Advent.....

Mikor kislány voltam, nagyon vártam advent kezdetét. Kinn az udvaron kába hópelyhek kavarogtak a levegőben, benn lágyan duruzsolt a kályha. Ebben a csendes melegben kezdtük a készülődést édesanyámmal. Ahogy egyre közelebb kerültünk a nagy ünnephez a konyhából finom sütemény illat kavargott be a szobába. Kinn az udvaron édesapám fát vágott, szenet hordott, majd később méltó komolysággal kóstolta végig a süteményeket. A duruzsoló melegben biztonságban éreztem magam a szüleim között, testvéremmel együtt. És minden évben megfizethetetlen ajándékokat kaptunk, a szeretetet.
Ma is együtt készülök édesanyámmal, bár néha könny szökik a szemembe,mikor arra gondolok, hogy édesapám már a mennyországból őrzi békénket. Hét végén kezdjük a sütést, hogy mire belopózik Szent Karácsony, szépen megterített asztallal várjuk.
Az idei advent valahogy más lett, hangos zaj töri meg a békés csendet, vad agresszió lépett a békesség helyébe!
Ünnepelni fogok, mert Jézus születése akkor is ünnep marad számomra, ha a szekrényben, titokban kell fát díszíteni, és a Mennyből az angyal nem a zongorán szólal meg, hanem suttogva énekeljük.
Vannak emberek, akik a drogok által elkábítva elhiszik magukról, hogy ők az igazság bajnokai, ők az "ország". Megtörik áhitatunk csendjét, megpróbálják elvenni tőlünk advent szentségét, és egy vásárlási szokássá lealacsonyítva adnák vissza!
Aztán találkoztam egy megdöbbentő mondattal: a karácsony előtt tüntetők vigyenek magukkal egy cipős dobozban játékokat, így mutatván ki szociális érzékenységüket. ha löknek valakinek egy fél szemű babát, kerék nélküli autót, máris letörölték magukról a bűnt, amibe eddig hemperegtek. De tévednek! A szegényeknek nem odavetett alamizsnát adunk, hanem szeretettel osztozunk Jézus születésnapjának megünneplésében. Ilyenkor a városunkban hatalmas üstökben fő a csülkös bableves, és oda mindenki leülhet, mert igazán az az ember a legszegényebb,akinek nincs senkije.Mi is vendégek vagyunk a jó isten asztalánál, nem élhetünk vissza azzal, amit kapunk.Szegény vagyok, hiszen a férjemmel együtt nem teszünk le az asztalra csupán hetvenezret, de nincs olyan karácsony, hogy ne vigyem a Karitasz asztalához a lisztet, cukrot, tésztát. Mert hiszem azt, hogy nem a pénz tesz gazdaggá, hanem az emberek szeretete, az, hogy hányan gondolnak rám, ránk az ünnepekkor.
Nemsokára fellobban advent utolsó gyertyája is, és véget ér a várakozás ideje, helyet adva a szeretetnek, az összetartozásnak. És itt van a mi kis csoportunk, akik messze élünk egymástól, de a lelkünkben együtt vagyunk, és mikor elmegyünk a szent misére, az első dalnál érezzük nem vagyunk egyedül, és soha nem is leszünk!