Az utolsó csepp, az utolsó ölelés
2011.10.13. 19:05
Lélektől lélekig nem hosszú az út, néha mégis gyötrelmes!
Sziréna hangja hasította ketté a hajnali csendet, aránylag jó ügyelet volt. Az orvos felébredt a hangra, furcsa érzés kerítette hatalmába. Empata volt szinte mindent megérzett. Kért egy kávét Terezától, együtt megkávéztak beszélgettek, mire az utolsó korgy elfogyott a szíréna távoli hangja vészesen közeledett. A mentőtiszt riasztott, "őzbaleset" két súlyos sérült. Pillanatok alatt összekészítettek mindent, mire a sérültekkel beértek. A nővel kezdtek ő volt kritikus állapotban, pár perc múlva megkezdték az újraélesztését, ami sikertelennek bizonyult. Nagyon lehangoló az ilyen eset, amikor a halál győzedelmeskedik. A doktor odalépett a férfihez, tőle szokatlan hangnemben szólt a nővérhez, szinte kiabálva.
- Tereza, hogy hívják a beteget, minden adatát kérem!
A nővér megszeppent, soha nem látta, nem hallotta kedvenc orvosát így beszélni, kérését azonnal teljesítette. Nézte az orvost, aki minden adat után egyre sápadtabban állt az eszméletlen beteg fölött. Reanimációs team-t-, és intenzíves konzíliumot kérek, -de azonnal. Nem sokára minden egyben volt, valóban szükség volt mindenkire. A férfit sikeres újraélesztés után az intenzíven helyezték el. Több napos küzdelem után ébresztették a gépilélegeztetésből, aki mellett Ádám doktor minden nap hosszan időzött. Nem mondott senkinek semmit, nem mert kérdezni senki semmit. Napok múlva lekerült a beteg Ádám doktor osztályára. Az orvos és a beteg nagyon sok időt töltöttek együtt. Pont Tereza volt jelen a búcsúzásnál. egy hosszú kézfogás, laza ölelés és "Isten veled, vigyázz magadra" után a beteg kísérője jelenlétében elhagyta a kórházat.
Itt véget is érhetne a történet. A következő ügyeletben az orvos elmesélte.
Egy régi barát volt, aki cserbenhagyta, életveszélyes állapotban az utcán.
Abban az időben szinte ikrekként összevoltak nőve, Együtt jártak mindenhova. Azon a délután is együtt kezdtek. Egy téren beszélgettek majd egy közeli étterembe tértek be pizzát enni. Közben iszogattak -együtt csak ketten-, Ádám nem szokott a töményhez, nem sokkal később az utcán feküdt az aszfalton, fázott.... érdekes, de ez a momentum megmaradt benne. Másnap reggel a detoxban ébredt, krákogó alkoholisták között. Nem értett semmit, mi történt, a barátjával volt, miért a detoxban kötött ki, soha nem kapott erre választ, sem bocsánatot nem kért tőle senki.
Miért engedte, hogy olyan állapotba kerüljön, miért hagyta az utcán? Örök megválaszolatlan kérdés, felkiáltó jel lett az életében. Az eset után Ádám elkerült családi zilált környezetéből idegen városba egy családtaghoz. A városi kórházban dolgozott a rokon, ahol először beteghordónak, majd műtősfiúnak alkalmazták. Az idős főorvosnak tetszett a fiú szorgalma, a betegekhez való hozzáállása, és a fiú gondolkodása. El is mondta korházlelkész barátjának, milyen remek segítővel dolgozik. Valamit tenni kellene, kár lenne, ha a fiú itt leragadna, többre érdemes. Döntöttek, ha vállalja és van kedve, megkezdik az egyetemi előkészítést. Egy beszélgetés alatt Ádám elmondta középiskolában fizika-matek versenyeket nyert. Tehát semmi kétség eltudja végezni. A szót tett követte, hosszú hónapokig tartó előkészítést után sikeres felvételi, majd 5 szorgalmas tanulás, és orvos lett belőle. Nagyon jó orvos, szerettek vele ügyelni. Némelyek tudni vélték, hogy egy ritka "betegségben" szenved, alkoholallergiája van. Senki nem ismerte ezt kórképet, de elfogadták, Osztálybulikon ott volt számára a gyerekpezsgő.
A különleges beteg, akinek életmentésében aktívan részt vett az a régi barát volt, aki az utcán hagyta.
Hányszor ült az ágyánál amikor az utolsó csepp infúzió lefolyt, soha nem várta meg, hogy a nővér kösse át a következő "életvizes" palackot, megtette ő maga,
Ádám az egykori barát életmentése után, búcsúöleléssel zárta le véglegesen életének legnehezebb. legmegalázóbb korszakát. Az egykori barát most sem kért bocsánatot tőle, de ő megbocsátott, hiszen, ha akkor nem történik mindaz, lehet, hogy belőle sem lett volna sem orvos, sem boldog ember.
|