.Egyszer, amint a vándordiák baktatott az úton elfáradt és elhatározta, hogy megpihen.

Egyszer, amint a vándordiák baktatott az úton elfáradt és elhatározta, hogy megpihen.

Nézett jobbra, nézett balra, de sehol sem látott egy árnyas fát, ahol szusszanhatott volna egy kicsit. Feje felett a Nap izzóan sütött és ezért a diák úgy verejtékezett, mint a ló, aki egész nap húzza az igát. Még csak remény sem volt arra, hogy egyhamar árnyat találjon. Nem maradt más hátra, mint egyességet kössön a Nappal, hogy ne süssön ilyen melegen, de még azt sem bánná, ha egy – két órára eltűnne az égről.

– Idefigyelj te Nap, kössünk egyezséget! Ha eltűnsz egy - két órára az égről, akkor a szolgálód leszek három hétig. Helyetted fogok világítani és melegíteni a földet. Tetszett az ötlet a Napnak, mert már nagyon fáradt volt és szívesen pihent volna egy kicsit. – Elfogadom az ajánlatodat, de mikor fogod teljesíteni az ígéretedet? A diák kicsit elgondolkodott, majd ravaszkásan mondta:

– Láthatod, én egy vándordiák vagyok, aki városról városra megy, hogy okosodjon, ellesse hírős, nagynevű professzorok tudományát. Amikor már elég okos leszek, szolgálatba állok nálad. – Rendben – egyezett bele a Nap –, de ugye nem csapsz be?

– Áh, dehogy! Hogyan gondolhatsz ilyet? A Nap megnyugodott és a diák kérésére eltűnt az égről. Kellemes, hűvös idő lett és most már bárhol megpihenhetett a legény, nem égette a kobakját a forró napsugár. Jól kipihente magát, és folytatta az útját. Beért egy nagyvárosba, ahol felkereste az ottani professzort, és megkérte, hogy tanítsa meg a számok tudományára. Eleinte az öregember nem nagyon lelkesedett meghallván a kérést, de amint látta, hogy a legény milyen kitartó felfogadta tanítványának.

Évekig tanulta a sok okosságot szorgalmasan, és már majdnem mindent elsajátított, amikor váratlanul megjelent a Nap.

– Na, legény, megtanultál-e mindent? Be szeretném nyújtani a számlát. Jó jönne egy kis pihenés, mert nagyon elfáradtam.

– Jaj, jaj, drága Nap koma – sápítozott a vándordiák – még nem végeztem a tanulmányaimmal. Gyere vissza kicsit később!

A Nap kénytelen volt beleegyezni, mert úgy szólt az egyezmény, hogy akkor áll szolgálatba, ha megtanult minden tudományt. Bármennyire is húzta – halasztotta a tanulást egyszer csak elfogyott a tanulnivaló a számok tudományából és a professzor kiállította neki a bizonyítványt.

– Amit csak tudtam, mindent megtanítottam neked – mondta – utadra engedlek. Járj szerencsével! Elbúcsúztak egymástól és a vándordiák gyorsan elment egy másik városba, ahol sietve megkereste az orvostudományok professzorát, és megkérte, hogy tanítsa meg erre is. Már javában tanult, amikor a Nap leszaladt az égről egyenesen a vándordiákhoz.

– Hallottam befejezted a számok tanulmányozását. Ugye most már a szolgálatomba állsz? – Nagyon szívesen megtenném, ha éppen nem kezdtem volna bele az orvostudományok megtanulásába. Ha majd kezemben lesz róla a passzus, akkor beszélhetünk a dologról. Nap szomorúan odébbállt, mert tudta, meg kell várnia, hogy a legény ezt is megtanulta. Elhatározta, ezentúl résen lesz, és amikor a professzor kezébe adja a diplomát, lecsap rá, és behajtja rajta az ígéretet. Megint hosszú évek múltak el a tanulással, de most is sikeresen megtanulta a tudnivalókat, és eljött a bizonyítványosztás ideje.

Nap hiába akart jelen lenni ezen a neves eseményen, a legény úgy rendezte a dolgokat, hogy professzora este adja át neki az írásos papírt, amikor az ég ura húzza a lóbőrt a jó, puha ágyikójában. Még azon éjszaka felkerekedett a vándordiák, és elsietett a következő útjába kerülő városba, ahol tanulni kezdte a természettudományokat.

Ekkor már nagyon mérges volt a Nap. Mérgesen leszólt az égről:

– Hallod-e te legény, meddig járatod velem a bolondját. Mindig újabb és újabb dolgoknak állsz neki. Szeretném, ha már leszolgálnád, amiben megegyeztünk. Az éppen szorgalmasan tanuló diák sajnálkozva felnézett a felhők közt mérgelődő Napra és mondta:

– Nagyon sajnálom, drága komám, de te nem is tudod, hogy egy földi embernek mennyi mindent kell megtanulnia, hogy a világ ura lehessen. Talán rövidke életem nem is lesz rá elegendő. Talán majd a fiam, vagy unokám, de az is lehet, hogy csak a dédunokám tudja leszolgálni azt a három hetet, amiben megegyeztünk. A hallottak nagyon feldühítették a Napot, és elhatározta, jól megizzasztja. Megvárta, míg a diák elindul a professzorához, aki fent lakott egy magas dombon, és csak hosszas kapaszkodás után lehetett feljutni hozzá. A legény este sokáig mulatozott cimboráival a csárdában, és jól felöntöttek a garasra. Elaludt és késésben volt. Sietnie kellett, ha nem akart elkésni. A professzor nem szerette, ha tanítványai elkésnek az oktatásról. Futóra vette a dolgot és nekiiramodott a dombnak. Fiatal volt és meg sem kottyant volna neki az emelkedő. Máskor is már többször is felloholt rajta egy szuszra, de most a dühös Nap elhatározta megbosszulja a diákot. Oly erősen szórta a sugarait, hogy alig indult neki a dombnak és már ömlött is róla a veríték. Szaporán törölgette magáról a verítékcsöppöket, de annyira izzadt, hogy minden lépésnél meg kellett állnia, hogy megtörölje a homlokát. Egy idő után már nem volt egy parányi száraz hely sem a zsebkendőjén. – Idefigyelj, te Nap! – kiáltott fel az égre – Szólhatnál sugaraidnak, hogy ne csiklandozzák ennyire a kupámat! Sietnem kell a professzoromhoz, mert elkések. Erre az ég ékessége egy nagyot nevetett, és még erőteljesebben sütötte a diák hátát. Egy kis idő után megkérdezte: – Jössz-e már szolgálni nekem? Ekkor a legény megértette, mire megy ki a játék és felnézett az égre. – Hát ez lenne a gond? Tudod jól, hogy még nem végeztem be a tanulmányaimat. Légy szíves várjál még egy kicsit! – Nem várok egy percet sem. Megparancsolom, hogy most azonnal váltsál le, és végezd helyettem a munkát három hétig. A diák alkudozni kezdett: – Jól van, csak annyit várjál, hogy szólok a professzoromnak. Nap akarva, nem akarva kénytelen volt engedni a legénynek, aki gyorsan felsietett a dombra, és eltűnt az ottani házban. A rászedett Nap megint sokáig várta a barátját, de az bizony késő estig nem dugta ki az orrát a házból. Csak akkor jött elő, mikor már a csillagok ragyogtak fent az égen. Másnap sem sikerült találkozni vele, mert akkor sötét felhők úsztak a város felett nem engedve át rajtuk a napsugarakat.

Ezalatt a diák levizsgázott a professzoránál, és még az este odébb állt egy várossal. Elhatározta, hogy kitanulmányozza a csillagok tudományát. Keresett egy ilyen tudós embert, aki majd megtanítja erre. Talált is egyet a város szélén, és megkérte, hogy hadd tanulhasson nála.

– Tanulhatsz nálam – mondta a tudós ember – de tudnod kell, aki a csillagokat akarja tanulmányozni, annak mindig éjjel kell az eget szemlélni. Amikor a Nap nyugovóra tér, a csillagász akkor áll munkába, és egészen reggelig fent van. Akarod-e ezt az életet? A legény boldogan elfogadta a feltételeket, és beállt csillagásztanoncnak.

A Nap nem tudta elképzelni, mi lett barátjával? Hiába járt föl – alá az égen, soha nem látta a diákot, pedig elhatározta többé nem engedi magát rászedni, behajtja a legényen az adósságot. Ha addig él is, szolgálnia kell nála három hétig, ahogyan megegyeztek azon a meleg délután, amikor először találkoztak. Igaz nem tudta, hogy a diák, aki időközben csillagász lett nappal alszik, és éjjel dolgozik. Mindenkivel kerestette, de senki sem tudta, hová tűnt. Egyszer, amint éppen készült alábukni a közeli hegy mögött, találkozott a Holddal, aki vidáman, fütyörészve kezdte el a sétáját a horizonton. Nap kíváncsian megkérdezte tőle: – Hová, hová, ilyen jókedvűen Hold barátom?

– Megyek vizitára a fiatal csillagász távcsöve elé, mert ma engem szándékozik firtatni. Nagyot ugrott a Nap örömében, mert végre rátalált a legényre, aki már annyi alkalommal lóvá tette. Most itt az alkalom, hogy ő is jól megtréfálja, ha már nem is tudja behajtani rajta az ígéretét. Rábeszélte a Holdat, hogy ma este halassza el a találkozót, és mondja meg az ifjú csillagásznak, hogy majd holnap délelőtt találkozzanak, amikor a Nap is fent lesz az égen. Eleinte a Hold nem akart belemenni a dologba, az volt a kifogása, hogy fényes nappal ő csak ritkán jelenik meg az égen. Különben is fél, hogy mit szólnak az emberek, ha ilyenkor látható sötét este helyett.

– Ne félj semmitől! – nyugtatta meg a Nap – Majd szépen elém állsz, és én, megvédelek minden bajtól. Nagy nehezen a Hold beleegyezett e különös együttállásba, és lemondta a találkozót a csillagásszal. – Ma nem érek rá – mondta komolyan – Holnap dél körül nézz fel az égre, és akkor majd megfigyelhetsz, ha akarsz. A legény furcsállta a Hold kérését, de ki tudja miért megígérte neki, hogy holnap alvás helyett majd az eget fogja nézegetni a távcsövével. Így is tett. Egész délelőtt a masináját a napsugaraktól szikrázó égre irányította, és kereste a Holdat. Hiába volt minden igyekezete órákig nem lelt rá, amikor egyszer csak a Nap közelségében megjelent, és mielőtt még beszédbe elegyedhetett volna vele az éjszakai ég vándora a Nap elé perdült, és jó nagy darabot eltakart belőle. Hirtelenjében esti sötétség lett a környéken. Az emberek ijedten tódultak ki az utcákra, és mindenki a csillagászt okolta ezért a különös égi jelenségért, és ezt ordibálták: – Csillagász a bűnös, mert ő lesi állandóan a fejünk felett lévő csillagokat és a Holdat. Bizonyára ő akarta, hogy ezentúl nappal is sötétség legyen. Ellopta tőlünk a Napot. Nagyon félt, mert még ő sem látott ilyet, és ezen kívül az embertömeg egyre közeledett a csillagvizsgálóhoz, és ki tudja, mit fognak vele tenni, ha csak gyorsan nem történik valami csoda. A csodára nem kellett sokáig várni, mert a Nap belekacsintott a távcsőbe és vigyorogva mondta a legénynek:

– Látod barátom, most én jártam túl az eszeden. Remélem sikerült jól megijesztenem téged, amiért annyiszor becsaptál a hosszú évek alatt. De nézd, kivel van dolgod, megbocsátok, és többé nem kell bujkálnod előlem. Mindjárt szólok a Holdnak, hogy most már hazamehet, és ígérem hosszú – hosszú évekig nem fognak bennünket így együtt látni az emberek. Nem kell félniük, hogy állandóan sötétség lesz. Megnyugodhat mindenki, hamarosan visszaáll a régi rend. Igaza lett, mert a Hold elballagott a Nap elől, és újból világosságba pompázott a vidék. A legény szívéről is egy nagy kő esett le. Az emberek visszafordultak otthonaikba, és többé nem szidták, amiért éjjelente az eget fürkészi. Ő pedig okosabb lett, mert saját szemével látott egy igazi napfogyatkozást, amiből megírhatta a vizsgadolgozatát, és világhírű tudós csillagász vált belőle.