Így mondta a temetésen Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen élő tagja… Grosics Gyula pedig immár az égi csapatban védi a magyarok hálóját és őrzi becsületét.

Szép, tartalmas életet élt, példát mutatott sokaknak. Igaz magyarságát senki sem vonhatta kétségbe, és mindenki szerette, tisztelte egyenességéért, emberi tisztaságáért.

Valamikor papnak készült, aztán másként alakult a sorsa, de majdnem papi mivoltát jelezte a fekete öltözék, amelyben védett…

Személyesen egy alkalommal találkoztam vele, amikor már idős emberként egy nemzeti rendezvényen megjelent, és felkísérték a színpadra is. A budai várban volt ez a koraőszi program, és alkonyodott, kezdett hűvösre váltani az idő. A szervezők közül valaki Grosics Gyula vállára borított egy kabátot, nehogy megfázzon. Soha nem felejtem el kedves mosolyát, ahogy megköszönte a figyelmességet.

Bizonyára ilyen volt ő mindig és mindenütt, csendes, mosolygós, bölcs és jó. Nem véletlen, hogy szeretet vette körül életében, és tisztelettel búcsúztak tőle távozásakor az ország vezetői, a sportvilág jelentős képviselői, valamint azok az idősebb és fiatalabb magyar emberek, akik – velem együtt – érzik, hogy mostantól kezdve nem lehet közöttünk ez a csodálatos ember, mert Isten magához szólította.

A „Fekete párduc” 1926. február 4-én született Dorogon, és 2014. június 13-án hunyt el Budapesten. Temetése 2014. június 30-án volt a Szent István Bazilikában, amelynek altemplomában helyezték örök nyugalomra.

Vessünk egy pillantást életére, ahogyan bizonyára ő is végiggondolta sorsát búcsúzáskor:

Tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte sportpályafutását, amely meglehetősen érdekes körülmények között indult. A dorogi futballcsapat 1940-ben az éppen soron következő idegenbeli bajnoki mérkőzésre igyekezett indulásra készen, amikor kiderült, hogy nem áll a csapat rendelkezésére kapus, ugyanis a háború miatti állandó harckészültség következtében a sorköteleseket egész hétre a laktanyákba vezényelték és csak hétvégére kaptak kimenőt. Az akkori dorogi sport közül többen, köztük a labdarúgócsapat mindkét kapusa érintett volt.

Korábban minden mérkőzésre elengedték őket, azonban azon a hétvégén egyikük sem térhetett haza. A csapatnak már indulnia kellett volna. Több játékos már fenn ült a teherautón, amely szállította őket, miközben a fiatal Grosics a szokásos vasárnap délelőtti istentiszteletre indult, de a templom előtt betért a sporttelepre. A fiút szülei papnak szánták, aki az egyházi elfoglaltságok mellett a dorogi utánpótláscsapat tagja is volt, és ha csak tehette, idejét a sporttelepen töltötte. Gyakran volt labdaszedő is a felnőttek edzésein és mérkőzésein, így nem volt teljesen ismeretlen a felnőtt csapat tagjai és vezetői előtt. Az idő sürgette már a csapatot és jobb híján az arra tévedt Grosics személyén tűnődtek, aki még csak 15 éves volt, amikor Pfluger Dezső, aki a humornak sem volt soha híján, leszólt a teherautó platójáról: “Ha nincs pap, jó a ministráns is!” A velős megállapításában minden benne volt, ugyanis Papnak hívták a dorogiak első számú kapusát, Grosics pedig ministráns volt a helyi templomban. Az ifjú doroginak azonban nem csak a kora okozott fejtörést a vezetőknek, hanem az is, hogy nem rendelkezett kellő kapusmúlttal vagy tapasztalattal. Az vezetőedző ezek ellenére magára vállalta a teljes felelősséget Grosics bevetéséért, amiről biztosította a frissen a felnőtt csapatba avanzsált új kapust is. A mesébe illő történet azzal teljesedett ki, hogy a dorogiak biztos győzelmet arattak és innentől fogva elindult Grosics Gyula páratlanul sikeres labdarúgó-kapus pályafutása is. Ennek köszönhető, hogy Grosicsból sportoló és nem lelkész lett, amiben Pfluger “Fifa” is nem kis mértékben játszott szerepet.
1943 és 1947 között a Dorogi AC játékosa volt. Csapatával 1944-ben imponáló eredménnyel nyerték meg a bajnokságot a Nemzeti bajnokság harmadik vonalában. Ugyanebben az évben a Magyar Kupában elődöntős, 1945-ben pedig a sikeres osztályozóval az NB I-be jutottak. Az 1945-1946-os évadban újonc létükre a 12. helyen végeztek az eredetileg 28-as mezőnyben. A következő évadban azonban szerencsétlenül kiestek az első osztályból, miután a Győrrel pontazonossággal végeztek, de jobb gólaránnyal a zöld-fehérek maradhattak benn az NB I-ben.
1947-től a MATEOSZ illetve Teherfuvar kapuját védte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt.
A helsinki olimpián (1952) a győztes magyar válogatott tagja volt. Három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő.
Háromszoros magyar bajnok volt, 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 1947 és 1962 között 86 alkalommal volt a válogatott kapusa.
Részese volt az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak. Később az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese lett. Az 1954-es berni csatavesztés után a harag őt is utolérte.
Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s kis híján a börtönben végezte. Pestről száműzve a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon.
Sportolóként nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet és szinte az egész csapatot. Szinte negyedik hátvédként szerepelt és indította a csapattársakat.
Grosics 1948 és 1954 között a veretlen magyar válogatott állandó kezdő kapusa volt. A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal. Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki magyar győzelemmel számolt. Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, de Grosics több csapattársával együtt az itthon maradás mellett döntött. A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától. Később szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is, 1963-ban vonult vissza.

A visszavonulás természetesen nem volt teljes, hiszen vezetőként, tanácsadóként ezt követően is szolgálta a magyar sportot.

Magyar emberként pedig 88 éven át szolgálta a hazát…

Szívünkben őrizzük emlékét és esténként – ahogy nézzük a csillagokat – találgatjuk, hogy melyik csillag jelenti őt…