Kép: A szerzőtől

Mese

 

Hol volt, hol nem volt, túl azon a magas hegyen, amely amott magasodik, de még az Óperenciás tengeren innen, volt egy kicsi tanya. Itt élt egy ember a kicsiny leánykájával, Pannival. Szegénykének édesanyja még kislány korában eltávozott az élők sorából, és így a férfire maradt a kislány nevelése.

Panni csendes, jóravaló teremtés volt. Amikor felcseperedett ügyesen helytállt a ház körüli munkákban is. Édesapja büszke is volt rá. Amerre csak járt, mindenhol dicsérte.

A közeli faluban lakott Panni leány unokatestvére a dúsgazdag szüleivel. Soha nem segítették rokonaikat, sőt ha meglátták őket valahol mindjárt hátukat mutatták nekik.

Ez nagyon bántotta a szegény embert, de kislánya mindig megvigasztalta:

– Ne bánkódjék édesapám, megleszünk mi nélkülük is. Amíg egészségesek vagyunk, nem szorulunk senkinek a könyöradományára. Éljenek csak maguknak, ha ennyire fent hordják az orrukat. Úgyis a Jóisten megveri őket a viselkedésük miatt.

Ezzel el lett rendezve a dolog. Ideig – óráig a férfi is megnyugodott, és igazat adott a lányának.

Nagyon nagy szegénységben éltek. Panni édesapjának el kellett járnia napszámba, hogy némi pénzmaghoz jussanak. Ilyenkor minden délben a lánya vitt neki ennivalót.

Egyszer, amint ballagott az úton váratlanul egy aranyhintó robogott el mellette, amit hat gyönyörű paripa húzott. A leányzó már azt hitte, hogy végképp eltűntek a szeme elől, amikor hirtelen a hintó megállt, és visszafordult. Királyfi ült benne és nyájasan megszólította a lányt:

– Ki vagy te szépséges teremtmény, és mit keresel errefelé?

Panni kihúzta magát, és büszkén mondta:

– Egy gazdag ember lánya vagyok, és elhatároztam, hogy körbejárom a birtokunkat. De már három napja megyek, és nem bírok a végére érni. Kérlek, hintóddal vigyél el, addig a magas fáig, ahol az a napszámos kapál!

A királyfi kinyitotta a hintó ajtaját, és besegítette a lányt. Mialatt odaértek, a királyfi mindenféléről kérdezgette, aki csak úgy félvállról válaszolgatott neki. Amikor megérkeztek Panni kiszállt a hintóból és illően megköszönte a fuvart.

Szegény apja nagyon megijedt, amint látta, honnan szállt ki a lánya.

– Jaj, Istenem! Mit tettél te lány? – kérdezte kétségbeesve – Mit kerestél abban a fényes királyi hintóban.

– Ne féljen édesapám, csak megkértem a királyfit, hogy ezentúl mindig ő fuvarozzon el a mezőre a hintóval. Így legalább nem hűl ki a leves, amit szeretett apámuramnak hozok. Meglássa, holnap is ezzel az aranyhintóval fogok jönni.

Apjának nem tetszett a dolog. Félt, hogy ebből nem sül ki semmi jó. Pedig azt még nem is tudta, hogy Panni egy dúsgazdag embernek a lányának adta ki magát, és azt füllentette a királyfinak, hogy az egész környék apjának a birtokába tartozik. Ameddig csak a szem ellát, az mind az ő földjük.

Hazaérve a királyfi nem tudott szabadulni a szépséges leányka gondolatától. Egész éjjel le sem hunyta a szemét. Állandóan a lány arcát látta maga előtt. Másnap is úgy rendezte a dolgát, hogy arrafelé menjen a hintóval. Panni megint vitte az ebédet édesapjának, amikor találkoztak.

– Hová, hová, leányka? – kérdezte a királyfi – Tán csak nem megint a birtokot járja körbe?

– De bizony fején találta a szeget. Minden nap erre járok, mert egy dúsgazdag embernek a lányának érteni kell a gazdasághoz. Csipkés függönyű szoba mélyéről nem lehet irányítani a napszámosokat. A napszámos is szívesebben dolgozik, ha a gazda is kint van a mezőn.

Ez nagyon tetszett a királynak, és megkérdezte:

– És az a kapáló ember a napszámosa?

– Félig – meddig eltalálta fenséged, de meg is érkeztem és kiszállnék. Majd holnap folytatjuk a beszélgetést.

A királyfi nem értette, mit jelent félig – meddig, de azzal nyugtatta meg magát, hogy majd holnap kiderül az igazság.

Panni apja olyan ideges volt, amikor megint meglátta kiszállni a lányát a hintóból, hogy még a kapa is majdnem kiesett a kezéből.

– Nem lesz ennek jó vége, te lány – mondogatta, de Panni addig beszélt, míg sikerült eloszlatni a félelmét, sőt még arra is rábeszélte, hogyha holnap a királyfi kérdez valamit, akkor válaszolja azt, hogy ő a környék földbirtokosa. A többit meg csak bízza rá.

Harmadnap a királyfi megint felvette Pannit az aranyhintóba, és megkérdezte:

– Szépséges leányka, kérlek, áruld el, mit jelent, félig – meddig, mert nagyon fúrja a kíváncsiság az oldalamat.

– Kérdezze meg majd a kapáló embertől, mert ő tudja igazán a választ!

Megérkezett az aranyhintó Panni apjához, és a királyfi kiszólt az ablakon:

– Mondja atyafi, mit jelent félig – meddig?

A férfi ijedten felnézett, és ahogyan megparancsolta neki a lánya remegő hangon mondta:

– Én vagyok a környék földbirtokosa.

– Te? – csodálkozott el a királyfi és éktelen haragra gerjedt. Rájött, hogy a lány a bolondját járatta vele. Ezért megparancsolta az őt kísérő katonáknak, hogy fogják meg a lány apját, és dobják a közelbe lévő kútba. A lányt meg vigyék vasra verve a vár tömlöcébe.

A lány apja jajgatott, könyörgött, hogy csak ezt ne tegyék vele, inkább mindent bevall, de Panni hajthatatlan maradt.

– Fenséges királyfi, ha hiszi, ha nem ő a környék dúsgazdag földbirtokosa. Nála gazdagabb ember nincs a világon. Talán még magánál a királynál is gazdagabb.

Erre a királyfi hangos kacagásba tört ki.

– Amiért ilyen jól megnevettettél, megengedem, hogy bebizonyítsd az igazad, de ha megint lóvá teszel, biz’ Isten nem kegyelmezek. Holnap délben ugyan itt találkozunk.

A lány megköszönte a királyfi jóindulatát, és elváltak. Az apja meg csak szünet nélkül siránkozott.

– Mi lesz velünk? Mi lesz velünk? Elment a lányom maradék esze is. Hogyan tudnám bebizonyítani, hogy a környék dúsgazdag földbirtokosa vagyok, amikor egy lyukas réz garas annyi sincs a zsebemben.

– Ne búsuljon édesapám, majd csak reggelig kitalálunk valamit.

A nagy ijedségben a férfi nagyon megszomjazott, és a kúthoz ment, hogy vízével oltsa a szomját. Leengedte a vödröt, és amikor felhúzta csodák csodájára a vödör tele volt arannyal. Először azt hitte rosszul lát, és hívta a lányát. Az is leeresztette a vödröt, és  az is arannyal jött vissza. Még néhányszor megpróbálták, de víz helyett minden egyes alkalommal arany volt a vödörben. Végül már annyi csillogó aranyrög hevert a kút körül, hogy a férfi elhatározta, hogy hazaszalad és testvérétől elkéri a lovas kocsit, amivel hazaszállítják a kincset. Az irigy testvér addig nem adta oda a lovas kocsiját, míg a férfi el nem árulta, hogy minek kell.

A szegény ember jó testvérhez illően szépen sorjában elmondott mindent. Amikor megkapta a kocsit visszament az aranyért és a lányáért. Hirtelenjében olyan gazdagok lettek, hogy a környéken nem volt hozzájuk hasonló, és már egy kicsit vidámabban várták a holnapot.

Igen ám, de amint megtudta a gazdag testvér a szegény ember szerencséjét, így szólt a feleségének és a lányának:

– Lányom, te kicsit hasonlítasz az unokatestvéredre, és meg a fivéremre. A királyfi nem fogja észrevenni a cserét. Amint hazaérnek, és bent lesznek a házban, beszegeljük az ajtót és ablakokat, hogy reggel ne tudjanak kijönni. Amikor ezzel megleszünk, elmegyünk ahhoz a kúthoz, mind a három kocsinkat megtömjük arannyal, holnap délben meg elmegyünk a megbeszélt helyre. A királyfi úgysem veszi észre a cserét, hiszen elvégre a szegény ember a testvérem, és lánya meg a te unokatestvéred. Ha jól végezzük a dolgunkat, akkor talán még a királyfi feleségül is vesz.

Kilesték mikor érnek haza. Megvárták, hogy elcsendesednek és elalszanak, majd, ahogyan az irigy testvér mondta beszegezték az ajtót, és ablakokat. A szegény ember és lánya nem tudott kijönni.

Az éj leple alatt elmentek a kúthoz három nagy lovas kocsival, és mind hármat dugig megrakták általuk hitt arannyal, de azt nem tudták, ha valaki nem tiszta szívvel, becsülettel közelít a kúthoz, akkor abból csak limlomot tud kihúzni. Így jártak ők is, de a koromsötét miatt nem látták mit raktak a kocsikra. Még otthon sem derült ki az igazság, mert nem akartak gyertyát gyújtani, nehogy a szomszédok meglássák milyen szerencse érte őket?

Délben elmentek a mezőre, és várták a királyfit. A férfi az árokszélén ült és füvet rágcsált. Lánya meg idétlenül ténferegett az úton. Eleinte a királyfinak furcsa volt, mert a szegény embert mindig kapával a kezében látta, a lánya meg szaporán ment, mint akinek még rengeteg a dolga.

– Na, te lány, be tudod-e bizonyítani, hogy édesapád a környék leggazdagabb embere? – kérdezte a királyfi gyanakodva.

– Ennél mi sem könnyebb – mondta a lány – tessék eljönni a falunkba, és megtekinteni, milyen gyönyörű házban lakunk. Szomszédjaink mind elmondhatják, hogy édesapám a környék leggazdagabb embere.

Elmentek a faluba, és amikor megérkeztek majdnem hagyat estek, mert házuk helyett egy rozoga viskó árválkodott. Ezt látván a férfi, ijedten mondta a királynak:

– Lehet, hogy kívülről a házacska kissé rozoga, de ha bemegyünk, ott minden színaranyból lesz.

Úgy gondolta, hogy majd szép sorjában előszedi az éjjel a kútból hozott aranyrögöket, amivel elkápráztatják a királyfit és népes kíséretét. De bent a házban is csalódniuk kellett, mert amikor elővette az aranyrögnek hitt kincseit, azok helyén csak értéktelen kövek lapultak.

Most már a királyfi olyan mérges volt, hogy legszívesebben saját kezével hasította volna ketté a férfit. Szólt is mindjárt a katonáinak, hogy verjék vasba a két csalót. Azok hiába esedeztek bocsánatért, a királyfi nem hallgatott rájuk. Ellenben, ahogyan mentek ki a viskóból észrevette, hogy a szomszédban áll egy csodálatos palota, amelynek ajtaja és ablakai be vannak szegezve. Mindjárt utasította a kíséretében lévő szolgákat, hogy szabadítsák ki a bent lévőket.

Nagyon elcsodálkozott, amikor meglátta Pannit apjával, amint szomorkodtak, mert nem tudtak kijönni a házból.

– Fenséges királyfi – kezdte a leányka – bocsásson meg, amiért nem tudtunk elmenni a megbeszélt helyre. Valaki beszegezte a házacskánk ajtaját és ablakait.

A jelenlevők mindjárt átláttak a szitán, és kitalálták, ki volt a tettes. Menekülni próbált a gazdag ember a lányával, de a katonák elkapták, és a királyfi elé toloncolták őket.

– Így állunk – mondta mérgesen a királyfi – be akartatok csapni. A környék leggazdagabb emberének adtátok ki magatokat, amikor az igazi földesúr a szépséges leánykájával a szomszédba lakik. Ráadásul még be is szegeztétek palotájuk ajtaját és ablakait, hogy ne tudjanak kijönni. Ez igen nagy bűn, és ezért meglakoltok. Mindkettőtöket apám legmélyebb tömlöcébe csukatom, ahol életek végéig ott raboskodtok.

A katonák megfogták a gazdag embert és lányát, hogy elvigyék, de akkor Panni a királyfi elé vetette magát.

– Fenséges királyfi – mondta könyörögve – kérem, kegyelmezzen meg ennek a két szerencsétlen embernek!

– Ugyan, miért? Hiszen csaltak, galád mód félre akartak vezetni engem, hogy ők a környék leggazdagabb emberei. Még attól sem riadtak vissza, hogy a szomszédban lakó földbirtokost lányával bezárják a palotájukba. Ilyen emberek bűnhődjenek életük végéig.

De a lány nem hagyta abba a könyörgést.

– Azért kérem, hogy tekintsen el a büntetéstől, mert rokonaink. Majd édesapámmal gondjukat viseljük. Felfogadjuk őket szolgálónak, hogy szegénységükben éhen ne haljanak.

– Okosan beszélsz te lány – csillant fel a szeme a királyfinak – igazi nemesi vér folyik ereidben. Éppen ilyen feleséget szeretnék magamnak. Leszel-e a párom?

A lány úgy tett, mintha kicsit gondolkodna, de végül boldogan kimondta; igen.

Lett nagy öröm a faluban. Mindenki tapsolt, ujjongott boldogan, éltették az ifjú párt.

Hamarosan megtartották az esküvőt, amelyen a cigány három éjjel, három nap húzta a talpalávalót megállás nélkül.

Amikor nagy nehezen elvonult a násznép a királyfi az ifjú feleségéhez fordult:

-Drágaságom, most már elárulhatod nekem, mit jelent az, hogy édesapád félig meddig napszámos, mert még mindig nem értem?

A lány elmosolyodott, és mélyen a férje szemébe nézett:

Tudod, édes egyetlen férjuram, amikor ezt neked ott a mezőn mondtam, valójában édesapám félig meddig napszámos volt, mert még a világ leggazdagabb emberének is meg kell alázkodnia a termőföld előtt, ha azt akarjuk, hogy termésével megajándékozzon bennünket. Lehetsz nagyon gazdag, jómódú, de ha nem értesz a földműveléshez, akkor szegény ember vagy. Ellenben, ha a kisujjadban van e tudomány, akkor történjen akármi, mindig el tudod tartani a családodat. Látszólag szegények voltunk, de édesapám földműves tudományával, mi voltunk a világ leggazdagabb emberei. A föld, és az egymás iránt érzett szeretet által lettünk azzá!

Erre a királyfi nem tudott mit felelni, csak magához ölelte szépséges feleségét, és megcsókolta.

Így lett Panniból, a szegény napszámos leánykájából a királyfi felesége, és még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.