Köszönöm2013.09.25. 20:13, Magyari Tibor
Köszönöm!
Egy szó, mely nagyon sok esetben többet ér egy ajándéknál. Egy szó mely, ha lélekből fakad, akkor lélekhez, a szívhez ér, akkor, amikor a legjobban esik, akkor mikor valami fáj.
Sokat lehetne róla elmélkedni, boncolgatni, de hasztalan. Ellenben nem tárgytalan róla szót ejteni.
Ma eltemettünk egy édesanyát, egy nagymamát, dédnagymamát, anyóst, rokont, jó szomszédot, anyatársat. Első sorban egy dolgos és Istenhívő, aranylelkű asszonyt. Ő volt a néhai, ma már megboldogult anyósom. A szeretett feleségem édesanyja, aki nekem is sokszor és évek során a második édesanyámmá vált.
Nehéz szavakban foglalni jóságát, nem is tudnám. Ugyanakkor az élete utolsó hónapjait sem melyben az ágyhoz ragadt, az ágyhoz kényszerítette a betegsége. Hiába az orvostudomány, a 86 év terhe, megroppantotta testben. Azonban nem lélekben. Isten szeretete a legnehezebb pillanataiban is a fohászra buzdította, amíg még gondolkozni és beszélni tudott. ,,Miatyánk ki vagy a Mennyekben.." mormolta és kérte a mindenhatója segítségét. Sokszor néztem könnyes szemekkel, tétlenül, amint segítettem nejemnek a tisztába tevésénél, ahogy néztem a fiam odaadását a nagyanyjáért. Nehéz volt és még nehezebb visszaidézni imába foglalt kérését, melyben Istenét, Istenünket kérte: ,,Én Istenem csak legalább addig éltess, amíg megérem, hogy Lehelke befejezi tanulmányait. Annyira szeretném megérni!" Nem érte meg sajnos. Isten nem így akarta. Értettem és tudtam a szeretet, amit egymás iránt éreznek, a ragaszkodást, azt nem lehet tanítani. Azt Isten adja, a határtalan, önzetlen szeretet váltsa ki. Mintha magam láttam volna a szeretett nagyapám betegágya mellett és átéreztem. Nagyon nehéz volt, mint az, hogy ezt megfogalmazni, leírni.
Féltem. Nagyon féltem a pillanattól, mely hétfőn reggel 6 óra előtt egy pár perccel bekövetkezett.
Nagyon féltem a nejem lélekbeli fájdalmától, a lányétól mely az édesanyja távozásának nehéz pillanatait kell, elviselje. A fiamétól, mely a szeretett nagyanyja halálát kell, megeméssze. Az elválás pillanatától és magamtól.
Féltettem magamat, hogy nem tudom elviselni a terhet, tehetetlen leszek velük szemben, hogy megroggyanok. De nem.
Jött egy segítség egy láthatatlan kéz mely felkarolt, hihetetlen erőt adott irányítani, szervezni a dolgokat. valahonnan érkezett, értettem ez Isten szerető keze, ölelése, na meg valami…
Valami, ami többek között tőletek is jött, emberektől, ismerősöktől, rokonoktól, ismeretlen ismerősöktől, akik vigasztaltatok, akiket magam mellett éreztem.
Nagyon boldog ember, akit a jó Isten ilyen anyóssal áldott meg, akit szülei után akkora szeretettel vett körül, mint amilyennel ő tette. Isten fizesse neki jóságáért és adjon csendes megnyugvást, a lelkének üdvösséget.
Nektek kedves és drága barátaim, ismerőseim egy szó. Egy emberi igaz és szívből jövő. KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNÖM.
|
Kedves Tibor! Őszinte részvétem szeretett anyósod elvesztése miatt. Nem is tudod mennyire hasonlóan éreztem , érzek a mai napig az én drága "Mamámért"-így neveztem, hiszen nagymamám lehetett volna, idős asszony volt már akkor is amikor megismertem.Már rég nincs köztünk Ő sem. Ezért mondom,-tudom mit érzel.. Az isten Áldjon meg ezekért a szép gondolatokért.!