.

 

Az utolsó románc

 

 

Reméled még mindig, s izgatottan várod

Édes titok ködből eléd lépő párod,

Kitárt karjaiddal magadhoz ölelve

Finom selymességgel hozzád simul keble.

 

Két puha kéz átfon, feszültséged oldja

Arcod pírját festi mámorító csókja,

Mint a legszebb dallam füleidben csengve

Visszhangzik harangként, zsong, lelkedben zengve.

 

Érzed ahogy érint szíved gyorsabban ver

Rózsaszirom ajkak lángnyelvével perzsel,

Szellőként suhan el, lüktetve, dobogva

Mi égni tud benned, lángra kap lobogva.

 

Igaz, csak parázs már, de néha pislákol

Emlékek fényében, újra éled, lángol

Múltat felidézve, mintha érte szólnál

Tükörképed csupán az, ki akkor voltál .

 

Ám  vágyaid hídján csendben letekintve,

Éveidnek száma pereg búcsút intve

Lassan hömpölyögve csillan meg a hátán

Sötét köpenyege hétrét görnyedt vállán.

 

Bölcsen tekint vissza tőled távolodva

Ha eszedbe jutok, Tiéd leszek újra.

Együtt és egymásért mindaz, mit tettetek

Nem veszi el senki, mert az csak tiétek.

 

Holnap újra várod lépte koppanását,

Zakatoló bensőd szelíd megnyugvását

Talán megmaradt még mit egymásnak adtok.

Magányosság, miben csak ti ketten vagytok.

 

Mégis kéred ISTENT Csak még! Utoljára!

Úgy, mint valamikor járda szélén állva

Megpillantva, ahogy az út végén lépdel

Szemedben csillanva igazgyöngy fényével.

 

Engedd, hogy öleljem, ugyanazt érezve!

Emésszen az a láng, sodorjon gerjedve!

Amitől az égről elszáll sötét felhő

Vitorlát dagasztó simogató szellő.

 

Bár erőd már fogytán, de még lép a lábad

Nincs ennél fontosabb, olyan mi nem várhat

Egymás mellett mentek, keze a kezedbe

Utca kőbe róva, ha a végső lenne .

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.