Jó újra köztetek. Ezen versem a küzdelemről szól. A helytállás az emberi mivoltunkban. Fogadjátok szeretettel tiszteletem jeléül. Köszönettel Kedves Gizus.

Sorsösvény

 

Valahonnan elindulva megérkezni csendben

Utat törve rendet vágni sűrű végtelenben

Eltöprengve szép sorjában mindaz, amit tettél

Lesz-e elég igazolás, tényleg ezért lettél?

 

Megállni egy pillanatra kicsit megpihenni

Számot vetve önmagaddal, mélyen elmerengni

Visszanézve szürke porban, ahol elhaladtál

Megpillantva lábad nyomát, mit imént tapostál.

 

Magad sem tudod  miért, s honnan is jöttél?

Csörgedező kispatakként egyre szélesedtél

Sík területet elérve lassuló folyással

Fodrozódó víztükörre festett méltósággal.

 

Kissé talán megfáradva, tétován lépdelve

Messzeséggé lett bölcsesség, mintha benned lenne

Akár fa ágán zörögve száraz levelekben

Megtalálva zöld rügy korát fénylő kikeletben.

 

Panaszosan nem sóhajtoz, ha a széltől zizzen

Sírva sem zokog a múltért, csak egy kicsit szisszen

S a valóság mit tetten érsz oly görcsösen akarva

Darab föld csak, amin épp állsz, talpaddal takarva.

 

Válaszként a döntésedre mit a léted meghagy

Tovább kutatod testedben, szíved  lüktet, mert vagy

Mennyi is még, mi hátra van, mit tovább kell rónod?

Rátalálsz-e forrására hol szomjadat oltod?

 

Eső áztat, vihar szaggat, sziklák ormát járva

Felkapaszkodsz peremére mélységét áthágva

Csúcsra érve letekinthetsz holdsugárban mártva

Csillagként dereng reményed, résként a homályba.

 

Ott lesz az, hol megérkezve őrt állhatsz a vártán

Befejezvén vándorlásod csak egy jelre várván

Egy mozdulat marad csupán és elmehetsz végre

Megőriz az emlékezés márványkőbe vésve.

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.