...megélni a csodát...

A gyengülő napsugár lágyan átölelve simogatta a vetkőző fákat. Tarka avarszőnyegen át jutottunk fel a hegyre az Isten házához. Az ősz minden pompáját bevetette a rózsaeső imaestre. A kolostornál tiszta tekintetű, mosolygó, fehér ruhás apácák és szerzetesek várták az érkezőket. Udvariasan kérdeztek jártunk-e már náluk, írtunk-e levet és teljesült-e a kívánságunk. Figyelmes végighallgatták a válaszokat. Alig vettük észre a rohanó perceket, hirtelen megteltek a parkolók. Jöttek az emberek, családok kis csoportokban vidáman beszélgetve, egymásba kapaszkodva. Az ember szívében nyugvó szeretet szikra itt hamar lángra kapott.  A templomba lépve az áhítat csendjében a lélek megpihent. Elfoglaltuk a helyünket. Megteltek a sorok. Nem sokára az oldal oltárok lépcsőjét is végigülték, de előkerültek az összecsukható kisszékek is.

Megkezdődött a rózsafüzér ima. A kezekben szorongatott rózsafüzéren egyre előrébb haladtak az ujjak mentén a szemek.

Az est fénypontja, a tanúságtétel következett. Ismét bebizonyosodott, Isten meghallja a szükséget szenvedőket, főleg akkor, ha olyan közvetítőkön át jut el hozzá, mint kis Szent Teréz.

Elsőként hallhattuk Erzsikét, aki elveszítette a lakását, éveken át sodródott albérletről-albérletbe. Hiába járta a hivatalok segítséget remélve, falakba ütközött csak az elutasítás kesernyét ismerte meg. Hallott az imaestről, megírta a levelét, szinte maga is meri még elhinni, hogy véget ért a vándorlása, ma már a nyugdíjasház egyik kényelmes lakában élheti az életét. Majd egy hét éves kislány köszönetét tolmácsolták, aki nehéz sorsában csak álmodni remélt egy új íróasztalt és egy kis imasarkot. Alig egy két héttel az imanap előtt már mindkettő kívánságáért köszönetet mondhat. Egy nagybácsi lépett a mikrofonhoz. Határozott hangja megcsuklott, amikor unokaöccsének reménytelen súlyos betegségét mesélte el. Egy éve fogadta meg, ha kérése teljesül maga áll ki és elmondja az Úr csodáját. Ígéretét beteljesíthette, a fiú meggyógyult. Nem volt egyedül, aki nem magának kért…

Egy másik önzetlen ember, két lány testvér évek óta tartó örökösi vitáját sokallta meg. Levelében ennek megoldását kérte. Kis Szent Teréz közvetítésével a lányok ma már megbékéltek egymással a gyűlölet tűzét eloltották és újra meggyújtották a szeret lángját. Egy nagymama köszönő levelét olvasta fel az egyik apáca. Gyermeke és annak párja közel jártak a negyvenhez. Mindent megkaptak az élettől, csak egyet nem, amire legjobban vágytak, a gyermekáldást. A biológia óra mutatója egyre gyorsabban szaladt előre. A nagymama egy éve levelet írt, kis Szent Teréz közben járását kérve. Újszülött képe lapult a köszönőlevélben. A kép a „Köszönet értünk” táblára lett feltűzve a sok gyermekfénykép mellé. Kis Szent Teréz különösen kedveli a gyerekáldás kérését, mert nincs év, hogy ne számoljanak be a gólya látogatásáról. Egy egyetemista kérését ismerhettük meg. Nagyon félt az államvizsgától, úgy érezte segítséget kell kérni hozzá… Megírta levelét, közben azt is hozzátette –nem sok eséllyel-, hogy a diploma megszerzése után munkához jusson. Maga is megdöbbent, nem kiemelkedő sikerrel fejezte be tanulmányait, és a diploma átvétele után három hónappal már életpályáján dolgozik. Lett volna, még aki elmondja sikereit, de az idő haladt.

Elérkezett a levélírás, majd hosszú sorokban a levelek elhelyezése az oltárnál.

28+5 =33 levéllel járultam az oltárhoz. A szám talán üzenet…

Örömmel vittem magammal távolabb lakó barátaim, ismerőseim, és ismeretlen levélírók leveleit. Mindenkinek esélyt adva arra, hogy kérése meghallgatásra találjon.

Elmondhatom, hogy engem szerethet az Isten, mert soha nem csalódtam benne, vagy jó kérdésekkel fordultam hozzá, mert mindig teljesíti a kérésem. Természetesen magam is sokat teszek érte, hogy így legyen.

A szentmise volt, a program következő része.

A párom kicsit meglepődött –most volt itt először-, hogy ez máshogy zajlik, mint az otthoni. Zenés misén még soha nem vett részt. Az apácák és a szerzetesek énekeltek mise közben, az imák és a szabványos rituálék között. Különösen nagy hatással volt ránk, hogy a „béke jele kézfogás” előtti az imánál megnyíltak az összekulcsolt kezek és a mellette lévő ember kezét megfogva egy óriás láncot alkotva mondtuk el közös imáinkat, akkor nyílt meg újra a lánc, amikor következett a kézfogás.

A városi misén ez pár kézfogással lezárul, itt percekig tartott.

Végül az áldozás is formabontóra váltott. Az apácák a szektorok végén áldoztattak. Igaz a rengeteg embert sokáig tartott volna az oltár előtt áldoztatni.

A szentmise végén megtelve hittel és reménnyel indultunk haza. Megfogadtuk, ameddig Isten akarata szerint együtt róhatjuk közös utunkat, minden évben eljövünk levelünket megírva. Házasságunk negyven éve alatt nem emlékszem hasonló fogadalomra.

*

KÉPEK >>> galéria

*

Magyarok Nagyasszonyának Engesztelő Temploma

A homokkomáromi kegytemplom története Balla Lõrinc írása nyomán


Az Árpád-házi királyok idejében királyi birtok volt. Általában ismert, hogy Szent István király megparancsolta, hogy minden tíz falu építsen magának templomot. Szinte biztosra vehetõ, hogy itt is felépítették azt, hisz a régi írások arról is szólnak, hogy egyházas hely volt. A téglából rakott templom a mai falutól keletre, a Nagymezõ-tetõn feküdt, a plébánoslakkal és a körülötte levõ temetõvel.
Szólni kell, mert a történelemhez hozzá tartozik és oly sok oldalról megerõsíttetik, hogy Homokkomáromban Szent Pál remetéi, a Pálos szerzetesrend is jelen volt, akik itt 1360 táján telepedtek le. Az itt 90 évig tartó török megszállás alatt a falu és vele együtt a templom és plébánia szinte teljesen elpusztult. Háromévi kemény csata után gróf Batthyány Adám vezetésével Kanizsa vára 1690. április 13-án felszabadult. A körülötte elterülõ nagy birtok - benne Homokkomárom - az új várkapitány; Schenkendorf József cs. k. ezredes használatába, ill. tulajdonába került. Õ a hitélet gyakorolhatósága érdekében egy fa kápolnát építtetett a mai templom helyén, melyet 1702. szeptember 8-án szenteltek fel. E kápolna gondozását gróf Volkra-Ottó János veszprémi püspök a kanizsai kolostor ferences szerzeteseire bízta. A meghalt várkapitány özvegye minden újhold vasárnapra Kanizsáról kocsival Homokkomáromba szállíttatta az oltári és a misszionárius papot, hogy õ magyar nyelven hirdesse az evangéliumot.
Schenkendorf özvegyétõl 1717-ben Esch Ferenc megvásárolta az egész birtokot. Õ német családokkal telepítette azt be, és 1722-ben elkezdte a mai templom építését. Kérésére Acsádi Ádám veszprémi püspök intézkedett, hogy a kanizsai ferences kolostorból állandóan itt lakó pap érkezett, aki adminisztrálta a plébániát. Lakásául a völgyben levõ régi romos kolostort tették lakhatóvá.
 Érdekes, ezért fontosnak tartom idézni a krónikás szerzetest: "...melyrõl a nép teljes nyugalommal szól: Az új fakápolna építésekor egy fában találtatott a Szûz Mária képe, ott azon a helyen, melyen jelenleg a nagy oltár nyugszik. Az itt talált képet többször levitték az alsó kápolnába, de éjszakánként mindig visszajött elõbbi helyére." Ezt a Mária-képet tették a templom elkészültekor, talán 1744-ben a fõ oltárra, és azóta is ott van.
A belsõ építészet legfontosabb feladata a fõ- és a két mellékoltár, valamint a szószék elkészítése volt. A ma is eredeti formájában álló és használatban levõ alkotások mutatják a tervszerûen felépített formai és tartalmi egységet. A teljesen fából faragott nagy mû stílusában egyöntetû, az igényes, szép mûvészi faragások nagyon értékessé teszik. A különös körülmények között megtalált, és itt elhelyezendõ Mária-kép adta a tartalmi lényeget, melyhez jól választották meg a formát.
A templom fõ építtetõje a báró Esch család volt, de annak teljes befejezésében, ill. felszerelésében gróf Batthyány Lajos, Magyarország nádora és Kanizsa ura is jelentõs szerepet vállalt. Õ 1744-ben királyi adományként kapta meg Homokkomáromot és környékét.
 

"...hogy a hívek áhítatát növelje, Szent Félix vértanú gyermek ereklyéit Rómából megszerezvén 1751-ben, elõbb ugyan Kanizsára hozatta, és onnan pünkösd harmadnapján, június 2-án lehetõ nagy ünnepéllyel: 32 egyházi személy, számos tisztviselõk, nemesek és mintegy 16 ezer ember kíséretében, 30 zászló alatt, tarackok durrogása, áhítatos énekek közben Homokkomáromba hozatta..., a nagy oltárra helyezte, oda, hol máig a nép ezreitõl meglátogattatik, a Boldogságos Szûz Mária képe alatt." A hitélet élénkülése 3-4 pap állandó szolgálatát tette szükségessé. Lakásuk, a szükségbõl használatba vett régi kolostor nem volt megfelelõ, melyet gróf Batthyány is konstatált. Ezért az új templom melletti kolostorra készíttetett terveket, ezer forintot, elegendõ anyagot és fát a téglaégetéshez ígért. A nagy építés kezdetét 1772 tavaszára lehet tenni, befejezését 1775-76-ra, használatba 1778-ban vették. Batthyány gróf intézkedett, hogy szükség szerint három nyelven - magyar, német és horvát - hirdessék az evangéliumot, és végezzék a szertartásokat.
1778. szeptember 6-7-8-án a nagy tömeg gyóntatását hatvan pap végezte. Midõn az elmúlt zivatar élénk emléke következtében a vallásosság volt fõ minden kebelben; midõn a szív buzgalmát, s áhítatát égi áldás harmatozta, és a nép hiedelmét csudák követték..." Bot Jakab magyar adminisztrátor feljegyzéseibõl tudható, hogy 1751 és 1783 között több mint 50 csodás gyógyulás történt Homokkomáromban. Ezeket a történéseket sem akkor, sem azóta nem vizsgálta és igazolta orvos. A ma embere hogyan viszonyul ezekhez a kérdésekhez, az nagyon változó. De bárhogy gondolja is ezt valaki, azt mindenkinek látni kell, hogy õk akkor, és nemcsak a bajban, hittek valamiben, Istenben, a hit pedig csodákra képes!
A bucsuszentlászlói Szent Ferenc-rendi rezidencián az atyák száma annyira megfogyatkozott, hogy a hozzájuk tartozó Homokkomáromban az adminisztrációt nem tudták ellátni. Ezért fõtisztelendõ báró Hornig Károly bíbornok, veszprémi püspök és a kegyúr, fõméltóságú Batthyány-Stratmann Ödön herceg beleegyezésével a homokkomáromi plébániát önálló világi plébániává tette. Elsõ plébánosa, mint világi pap, Ambrus Jenõ lett. Õ a plébániát 1911. július 1-jén foglalta el.
 A templom külsõ és belsõ felújítására 1938-ban került sor Batthyány-Stratmann László kegyúr költségén. A díszítést és 14 kép - köztük 10 valódi freskó - festését Kristóf Lajos tervei alapján Medvecki Jenõ készítette. Az aranyozás Liska Lajos, az asztalos javító munka Horváth József érdeme.
Segítik a kegyhely pasztorációját, többek között a 13.-i engesztelõ napok megszervezésében. A sok száz vagy ezer ember fogadását, hitbeli kiszolgálását a papság mellett õk is segítik.


 HOMOKKOMÁROM napjainkban a Dunántúl egyik legjelentõsebb engesztelõ központja. A kegyhelyet dr. Szendy József veszprémi püspök 1988. április 13-án felajánlotta a Szûzanyának. E naptól kezdve a magyarok Nagyasszonyának engesztelõ temploma. Nagy örömünkre szolgál, hogy az itt nyerhetõ kegyelem kiteljesedett még azzal is, hogy a 2003. március 23-án boldoggá avatott Batthyány-Stratmann László ereklyecsontjának egy kis darabját 2003. június 13-án Tibola Imre nagyprépost elhozta Homokkomáromba, melyet elhelyeztek a kegytemplom oltárán. Jelenleg Közösségünk Batthyány Stratmann Lászlóról nevezett kápolnájában õrizzük.


Szertartás- és eseményrend:
Minden hónap 13-a a kegyhely engesztelõ napja. Délutáni órákban gyülekezik a hívõk serege a rózsafüzér imádkozása közben. A szentmise elõtt (és közben) lehetõség van gyónásra. 17 órakor papi vezetéssel Keresztút-járás indul a templom körüli hegyoldalon. Ezt a 18.30-kor kezdõdõ szentmise követi. A szentmise után gyertyás körmenetben hódolnak az Oltáriszentség elõtt, és vállra emelve körülhordozzák a virágoktól körülölelt Rosa Misticát. A hívek kéréseinek megfelelõen a kegytárgyak megáldására kerül sor. 21 órakor egy órás szentségimádással folytatódik az engesztelés a Közösség kápolnájában.
A zarándokoknak a régi hagyomány szerint lehetõségük van arra, hogy a régi kolostorépületben virrasztással, imádsággal töltsék reggelig az idõt, amikor továbbindulnak; illetve elõzetes bejelentkezés után szívesen fogadjuk azokat, akik vendégszobában szeretnének megszállni.

forrás:

http://nyolcboldogsag.hu/homokkomarom2.php