"A gravitáció, más néven tömegvonzás egy távoli kölcsönhatás, amely bármilyen két, tömeggel bíró test között jön létre, és a testek tömegközéppontjainak egymás felé gyorsulását okozza. A gravitációs erő az az erő, amelyet az egyik test a másikra a gravitáció jelenségének megfelelően kifejt."

A Parlamenti évzáró

Képviselő úr boldog volt és elégedett, sikeres évet tudhatott maga mögött. A bankszámlája gyarapodott, a családtagjai is jó helyekre kerültek, nem is igazán értette a híreket, amik valami válságról szóltak. Többen odamentek hozzá gratulálni, hogy idén csak háromszor nyomott más gombot, mint amit kellett volna, ez is jó érzéssel töltötte el. A Parlament éttermében üldögélve, pezsgőt iszogatva, olyan szépnek látszott a világ! Ivott egy kis whisky-t is, és körülnézett, áldozatra vadászva, mert az italtól úgy érezte, mindent tud az Univerzum összes titka ott volt a fejében, és ezt meg akarta osztani valakivel.

- Helló! – integetett az egyik ellenzéki képviselő úrnak, de az riadt tekintettel visszaintegetett, majd sietve elindult a másik irányba. Képviselő úr elszomorodott, mert bölcsességeit nem tudta megosztani senkivel, mintha kerülték volna a többiek, pedig ő ilyenkor nagyon szeretett beszélgetni, és bölcsességeit megosztotta bárkivel, aki meghallgatta.

Így hát tovább ivott, egyedül, és nézte a nyüzsgést, a sok képviselőt, akik örültek, hogy vége az idei parlamenti évnek, és jön a jól megérdemelt pihenés, lehetőleg valami síparadicsomban.
Nagyon fárasztó volt az idei év! Volt, hogy hetente kétszer is bementek a parlamentbe, és bizony előfordult az is, hogy nem tudta kiolvasni az összes újságot, amit ingyen osztogattak nekik. Bizony! Még az is megtörtént, hogy a levelezését se tudta megnézni, mert annyiszor kellett gombot nyomogatni! Kész csoda, hogy csak háromszor nyúlt mellé!

Ivott még egy whisky-t, és hirtelen tudatára ébredt, hogy ő mindenkit szeretne meghívni egy italra, csak az volt a baj, hogy itt mindent ingyen osztogattak. Erre ivott még egyet, és beléhasított a felismerés, hogy ő milyen gazdag! Szép karácsonyuk lesz, az már biztos! Azért jövőre majd jobban igyekszik pénzt keresni, mert abból soha nem elég! Ránézett órájára, és rájött, hamarosan indulnia kell, mert a vonat nem vár! Azért nincs rajta bástya! Ezen jót röhögött magában, és imbolyogva elindult a kijárat felé, sorban elköszönve ünneplő képviselőtársaitól, akik már szintén jól álltak.

Kiment a Parlament parkolójába, amikor megcsapta a hideg levegő, majdnem kijózanodott, de eszébe jutott a vonaton lévő büfé kocsi, na, majd ott bepótolja a bepótolni valót! Még egyszer visszanézett a méltóságteljes épületre, és az jutott eszébe, lehet, hogy már csak tavaszig fog ide járni. Kicsit elszomorodott, de azért nem annyira, hisz vannak kapcsolatai, majd lesz valahogy! Irány a vasútállomás!

A vonat végén

Nagyon hideg volt! A kalauz egy pénztáros kollégával beszélgetett a vonat végén, sűrűn toporogva, és ujjaikat fújkálva. A közelgő karácsony volt a téma, és a pénztelenség.
- Majd berakjuk a karácsonyfa alá a befizetett csekkeket, és azt nézegetjük! – mondta a pénztáros.
- Ja! Ennyi pénzből, amit kaptunk, másra nem is nagyon futja! Szégyen! Itt vagyok már húsz éve, és kaptam kilencvenezer forintot! Ebből megélni se lehet, nemhogy ajándékot venni! – válaszolt a kalauz.
Mindketten fáradtak voltak már, így a nap végén. A kalauz alig várta már, hogy hazaérjen. Az utolsó IC vonaton mindig sokan voltak, percenként kérdeztek valamit a kalauztól, aki kedvesen válaszolt. Az emberek többsége munkából ment hazafelé, arcuk fáradt volt, és gyűrött. A mindennapi hajsza nyomai ott voltak minden ember hangulatán.
A pénztáros egyszer csak így szólt a kalauzhoz: - Nézd már azt az arcot! Ő biztos jól érzi már magát! – ezzel egy imbolygó alakra mutatott, aki a vonat felé közelített.
- A Képviselő úr! – kiáltott fel a kalauz – Egyszer hoztam neki egy pénztárcát, és nagyon bunkó volt velem!
Elmesélte a pénztárosnak, és együttesen megállapították, a neki biztos nem lesz anyagi gondja karácsonykor. Közben érdeklődéssel figyelték, Képviselő úr küzdelmét a lépcsőkkel.

A büfében

Teli volt a büfé kocsi. Miklós a pincér asztaltól asztalig haladva vette fel a rendeléseket. Ilyenkor, este sokan ettek is, volt dolog elég, de ennek csak örültek Ernővel, a szakáccsal, mert ez azt jelentette, ki tudják fizetni a bérleti díjat a vasútnak, és még marad is.
Éppen két hölgy rendelését vette fel, amikor megjelent Képviselő úr, kétségbeesetten nézve körül, látva mennyien vannak. Örömmel vette észre, ahol Miklós a rendelést veszi fel, van még egy szabad hely.

Odatörtettet, és meg se kérdezve szabad e , lehuppant a két hölggyel szemben, akik csodálkozó tekintettel néztek rá.
- Jó estét! – köszönt az egyik.
- Stét! – mormolta elharapva a szót Képviselő úr, nagyon szomjas volt már. Miklós felvette a rendelést mindenkitől, majd elment a dolgára. Képviselő úr megkapta italát, előrelátóan kettőt is rendelt, és mikor megitta, új erőre kapott, és a hölgyekkel beszélgetést kezdeményezett. Elbűvölőnek érezte magát, és jóképűnek. Szellemesnek szánt megjegyzésekkel próbálta szórakoztatni asztaltársait, akik már nagyon várták vacsorájukat, és szívük szerint szabadultak volna Képviselő úrtól, aki már szexuális célzásokkal traktálta őket, miközben szeme fénye megtört, a nyelve, pedig akadozott.

Ekkor a kalauz lépett be, hangosan köszönt, és a menetjegyeket kérte. Az egyik hölgy felállt, és odasétált a kalauzhoz, súgott valamit a fülébe, az asztaluk felé pislantva közben.
Képviselő úr szemei ekkor már igencsak keresztben álltak, csuklott, és nagyon romantikus hangulatba került. Felajánlotta az asztalnál maradt hölgynek szexuális szolgálatait, aki erre lebunkózta. Ekkor ért oda a kalauz, és odahajolt Képviselő úr füléhez, és ezt súgta bele -Képviselő úr! Én tudom kicsoda maga! Ha nem megy vissza a helyére, akkor ebből újságcikk lesz!
Képviselő úr belenézett a kalauz szemébe, és egyből kijózanodott. Felállt, és bizonytalanul bár, de elment az első osztályú kocsiba, ott, pedig leült az egyik üres ülésre, és már hortyogott is.

Végállomás

Képviselő úr arra riadt fel, hogy mindenki elkezdett készülődni a leszálláshoz. Fájt a feje, és hányingere volt. Hirtelen eszébe jutott a büfé kocsiban történt megaláztatása, és rettentő dühös lett. Összeszedelőzködött, a vonat megállt, az emberek elkezdtek leszállni, de ő inkább bement a WC-be, és hányt egy egészségeset, még mindig részeg volt.
Utolsónak hagyta el a kocsit, akadozó lábakkal elkezdett leszállni ő is, mikor meglátta a kalauzt, aki egy fémtárcsát lóbált a kezében, és fütyörészve sétált a vonat mellett. Képviselő úr agyát elöntötte a méreg! Ez a kis senki alázta meg! Most jól megmondja neki! A lépcsőn állva megszólította, és elkezdte szentbeszédét.
- Idefigyeljen! Nem tudja maga, kit alázott így meg! Én Képviselő úr vagyok! Tudja meg, ennek még lesz következménye!
A kalauz megállt, és érdeklődő arccal bámult Képviselő úrra, aki egyre jobban belemelegedett.
- Mi hozzuk a törvényeket, amiket maguknak be kell tartaniuk! Hukk! Mi képviseljük a mindent, akarom mondani a törvényeket! Hukk! Sőt! A törvények felett állunk!
Mikor ehhez a részhez ért beszédében, egy heves mozdulatot tett, lába megcsúszott a síkos lépcsőn, és egy kecses mozdulattal a levegőbe repült. Testének tömege elért egy szintre, mikor szinte teljesen súlytalan volt, majd a föld tömegvonzása hatni kezdett rá, és a kalauz ámuló szemei előtt arccal a betonnak csapódott. Hatalmasat csattant!

A kalauz odaugrott hozzá, és a hátára fordította. Képviselő úr nagyon csúnya látványt nyújtott, orra belapult, legalább két foga letört, és homlokán hatalmas duzzanat keletkezett.
Egy kocsivizsgáló rohant oda segíteni, miközben a kalauz a mentőket hívta. Képviselő úr, pedig hortyogott.
Mire a mentők kiérkeztek, már magához tért, és a vasutasokkal vitázott, szidva őket, minek hívtak hozzá mentőt, ő teljesen jól van, ne korlátozzák az ő szabadságjogát!
Összeveszett a mentősökkel is egy perc alatt.
- Nem tudják én, ki vagyok! – kezdte szokásos mondókáját nagy hangon, vért fröcskölve közben a közelében állókra.
- Egy részeg, aki egy hatalmasat bukott! – válaszolta meg az egyik mentős Képviselő úr kérdését – És aki most szépen beszáll a mentőkocsiba! Ha meg nem, akkor meg segítünk!
Ennek a szép invitálásnak Képviselő úr se tudott ellenállni, hagyta magát odavezetni a kocsihoz, és közben arra gondolt, ezek nem tudják, ki vagyok én! Majd én megmutatom nekik! Meg én!

Képviselő úr sokáig nem utazik vonattal ezek után, de még sok kaland vár rá!