mese

Egyszer volt, hol nem volt volt valahol egy fekete macska. Na, minden reggel, mikor a részeges ment a
kocsmába, átszaladt a az úton. Hej, szidta a részeges a fekete macskát, hogy mi a bánat van azzal a
macskával, hiszen már egy hete nem ivott semmit.

Máskor csak bélépett a kocsmaajtón, bicskáját a gerendába szúrta, leült és máris jött egy ivócimbora. Fizetett,  mint a katonatiszt.Á, de mostanában,amióta az a macska mindig előtte szalad át, ennek vége. Bément a bicskát felbökte a gerendába.Leült, mire a pincér, odaküldte a csapos lányt.
 

- Mi kéne, ha volna?
- Egy icce bor, nem egyéb.                                    
- Hitelbe nem adunk. - mondta a csapos. Előbb lássak néhány piculát is, addig ne rendeljen uraságod.
 

Mérgelődött a jó borivó, akit Gyuszinak hínának, ha rendes ember volna, de mert szerette ám
felöntögetni a garatra a hegy levét, csak Potyás Gyurinak becézgették.
Hát így járt Potyás. Bajba került a fekete macska miatt. Na, de megállj macska, - gondolta, mert
utána járok ám, miért mind szaladgálsz előttem.
 

Hát úgy is lett. Béállt a büröklapik mögé és leste a macskát. Arra jött egy szekér. Az öreg éppen
früstökölt a sarogján, s a hagyma héját odavette Potyásnak a fejére és ment tovább a szekér.
Mire a szemetet lepakolta magáról, a macska már ott lopakodott az út másik felén.
Hamar lépett utána, de a  macska előtt megnyílt a föld, és egy lépcsőn leosont.
 

- Megállj macska, megyek én utánad. Ördögadta macska, kifürkészem, hova- merre?
Hát amikor bélépett, a lappancs a háta mögött levágódott és ő ott maradt a sötétben.
Ment volna visszafelé, de nem találta a kijáratot. Kénytelen volt arra menni amerre lehetett.
Ment, de nem látott semmit, egyszer csak, jaj, valami mélység lehetett, mert a lába nem talált már
lépcsőt.Ott reszketett, hogy most itt eszi meg a fene, minek jött ide?  
 

Akkor meglátott egy gyertyafényt. Ahogy arra nézett, látta, hogy ott lógott egy hosszú kötél.  
Rákapaszkodott és ereszkedett lefelé. Mind lejjebb ment, mire egyszer csak leért. Hű ez  valami más
világ lehet, csudálkozott és azt mondogatta:            
- Hát én lejöttem,. de innen feljutni nem tudom hogyan lehet. Akkor legalább nézzek körül.  
 

Lépegetett a fény felé, hát ott egy tündérerdő. Réz fákat látott, úgy csillogtak mint a  majálison
a trombiták.
- Az árgyélusát, mennyi trombitafa. Nahát, ha ennyi rezem volna otthon, vagy ha legalább egy ilyen
trombitafát hazavihetnék, bizony sok trombitát eladhatnék én ebből.Ekkor megszólította valaki.                                      
- Ki emlegeti a nevemet?
-Álljon ide, elém!- Megfordult Potyás Gyuszi,és hát ott állt előtte egy rézruhás erdőkerülő féle.
- Kihez van szerencsém, Potyás Gyuszi volnék, Nárittyenből.                                
- Az jó. - bólogatott a rézruhás.
- Én meg  a rézerdő kerülője vagyok, rézerdei Árgyélus.  
- Isten hozta mifelénk, mi keresnivalója akadt ebben az erdőben?
- Nekem nem sok. - tárta szét kezét Potyás Gyuszi. - Egy fekete macska keresztezte utamat,   
osztán gondoltam, megnézem hol lakik, eképpen vetődtem erre a vidékre. Látom szépen   
megőrizte az erdőt, a fák közt nem látok egy tönköt sem. Talán nem is járnak erre  fatolvajok?
- De bizony járnak. - mondta Árgyélus. Tövestől csavarják ki és lopják el a rézfákat.
- Jaj, az nem ember lehet, mert embernek akkora ereje honnan lehetne?
 

Így beszélgettek, miközben Árgyélus megkedvelte a Potyás legényt. Mindjárt fel akarta  
fogadni segédnek, és azt mondta:
- Három nap a szolgálat, annyit kibír a pokolban is.
- Jó, nem bánom, ha lesz napjára két icce bor, belevágok a tenyeredbe.  - és azzal bele is   
vágott nevetve, mert hozta ám a bort árgyélus. Akkora iccével mérte, hogy a cinkotai bújjon  
el mellette.
Na, felhörpentette Potyás és elkezdte becsülettel kerülni az erdőt. Hát akkor látta, hogy   
kijönnek a szőlőművelő tündérek és tövestül csavargatják ki a fákat és viszik, mint a  cukrot.
- Ho-hó, megállni, megállni, hova viszitek a fát? A rézangyalát neki!
- Visszük szőlőkarónak.  Miért, mi a baj?
- Kié a fa és miért nem kértek fát tőlem, én lettem három napig az erdőkerülő, úgyhogy tőlem kérjétek.
- Te vagy erdőkerülő? Hát akkor igazad van,  és mit kérsz a fáért?                      
- Én bizony szőlőbort, mert hallom, szőlőt műveltek, hát akkor bornak is lenni kell ott.  
- Adunk bort, amennyit kérsz. - nevettek a tündérek és ott helybe leitatták.
 

Este jött   árgyélus. Mindenhol fahiányt látott és az erdőkerülőt leitatva találta. Olyan részeg volt,
hogy mindenkit rézangyalnak nézett.
- Jaj te! - mondta neki árgyélus. - Hát te így ügyeled az erdőt? Hagyod magad leitatni?
Potyás Gyuszi nemsokára kijózanodott és sűrűn kérte az elnézést. Ígérte, hogy holnap  
éberebb lesz ám, és többet nem iszik bort, akármi is lesz. Igen, de másnap megint jöttek a  
tündérek és tépték a fát, vitték megint szőlőkarónak.
Odament Potyás.
- Hát ez így nem lesz jó, több fát nem vihettek!
- Mi van? Kaptál bort, mi kell még?                       
- Akarom látni a borospincéteket. - felelte Potyás kíváncsian.                             
Rendben van, gondolták, elviszik a pincébe.
- Na itt a kulcs, nézzél körül. - mondták neki.
 

Több se kellett a részegesnek, béfeküdt egy hordó alá és hagyta, hogy csörgedezzen szájába
a bor. Le is részegedett jó hamar. Megint jött Árgyélus, hát mi történt? A tündérek csak
vitték a fát. Előkerítette a Potyást, megint kijózanította. Az csak fogadkozott, hogy
holnap nem iszik, de bizony harmadnap is a pohár fenekére nézett. Akkor megfogta árgyélus,
 kikergette azt erőből, és odatett erdőkerülőnek egy rézangyalt.Nem volt mit tenni, a tündérekhez
ment Potyás, hogy fogadják fel szőlőmunkásnak.
- Várjál, mert te erdőkerülő voltál, és tudjuk, hogy rosszul végezted a dolgodat.
- Rosszul, - ismerte el Potyás Gyuszi, - de ki miatt lettem én ilyen rossz erdőkerülő? Ti vagytok a
hibásak, mert innom adtatok.                 
- Igazad van, felveszünk de többet inni nem kapsz, csak enni.
- Hej aki bánja, az biztosan megbánja. - mondta Potyás és  úgy is lett.
- Reggeltől estig  hegyezgette egy acélszekercével a rézkarókat, s alig adtak neki enni. Inni sem mást,
 mint forrásvizet.
 

Hej csak nézte, nézte, hogy a tündérek isszák azt a jó édes bort. Megpróbált besurranni a
pincébe, de nem lehetett. Egyszer csak jött egy fekete felhő, elragadta onnan.
Vitte a fekete macska elé. Hát ott pöffeszkedett a macska  és nevetgélt Potyásra.
- Hát te, utánam merészkedtél ide a másik világba? - mondta neki a macska.
- Utánad, mert keresztezted utamat, így hát kénytelen voltam, hisz elvetted a szerencsémet.
- Jaj, az igaz lehet. - kapott észbe a macska. - Na jó, itt  van egy zsák papírpénz.
Aranyat nem adok, azt csak az kaphatja,akinél minden rendben.
- Vigyed ezt a papírpénzt, egyébként nincs sok értéke, ez csak papír, de a nép nagy becsben   
tartja. Már rég bevette azt a mesét, hogy ez aranyat ér. Fenéket ér aranyat, hej ha lenne  
egy éhség, mindenki eldobná, mert senki nem lenne olyan bolond, hogy papírért kenyeret  adjon.
- Sok a beszéd, nem kell nekem ennyi hegyi beszéd. Inkább megyek, viszem a papírpénzt. -   
szólt közbe Potyás Gyuszi, de a macska mérges lett rá és azt mondta:
- Vigyed, de ne tudd másra felhasználni, csakis a kocsmában herdálhatod el.
Nemsokára Potyást csak a kocsma asztal mellett látták. Zsebéből potyogott a sok papír pénz,   
itatott boldog-boldogtalant. Tán még ma is ott iszik a sok kocsmatöltelékkel, ha meg nem halt.