A lélekember egészsége katasztrofális. Kiválasztottként szinte mindent meg-, és át kell élnie, amivel élete folyamán találkozik. Empataként, minden tünetet megél a betegséggel kapcsolatban. Mindenkit maga elé helyez gondoskodó szeretetével szinte rátelepszik szeretteire, minden idejét, pénzét az egészségük megőrzésére költi, magára nem figyel. Fáradhatatlannak tűnik, amikor szolgálni kell, cselekvő szeretet gyakorol. Általában boldogtalan, furcsa fintora a sorsnak, hogy pont azokból kerülnek ki ezek a lelkek, akik nem ismerik az igazi boldogságot. Nem paradox ez a helyzet, még akkor sem, ha annak tűnik.
A lélekemberré válás feltétele, a hit megtalálása, aminek következménye az önvizsgálat, ezt a bűntudat követi, majd sorspoggyászukba gyümöszölve bűnbánatként magukkal hordozzák. Elindul bennük a jóvátételi vágy, a cselekvő szeretet gyakorlása, és a feltételnélküli szolgálat. Ugye így most már érthető az előbbi meghatározás. A lélekembernek először bűnbe kell esni, szenvedni, a poklot megjárni, hogy alkalmas legyen az előbb felsorolt pontok „vezeklésére”. A lélekember alázata az imahídra vezet, ekképp halad előre Isten felé a majdani végleges elszámolásra. A Szentlélek mind a 7 ajándékát megkapja, így el tudja különíteni a meglévő kapcsolatait jó szolgálati cselekvő szeretettel. Ezt bizonyítja az a tény, hogy képes szeretni azokat is, akikről tudja, hogy nem szeretik. Hogyan lehetséges, kérdezhetné bárki? A válasz, úgy, hogy a “szükségnek”, “nincsnek”, nincs érzése, így gyűlölete sem lehet, azonban, segítségkérésre nyújtott kezet ellökni, egy érző-lélek soha nem képes. A cselekvő szeretet az egyetlen terápia, ami minden gyűlöletet, haragot, bosszút képes gyógyítani, oly módon, hogy példát mutatva inspirálhat másokat is, mutatva a helyes utat.
A lélekember szemtelenül őszínte. Soha nem csap be senkit, ígéretét mindenkor betartja. Rá mindig lehet számítani! Amikor segíteni kell, félretesz minden sérelmet, haragot, a megtagadó megaláztatást, csak az a fontos számára, hogy segíthessen!
Ez a legnagyobb, legszentebb ajándék, amit Istentől kapott a szolgálatához!
A lélekemberek egészségét sok minden veszélyezteti, befolyásolja. A pszichoszomatikus betegségek tárháza szinte cunamiként söpör végig rajtuk. Rettentő makacsok, mindenkin segíteni szeretnének, figyelmen kívül hagyva az egyén valós igényét. Annak ellenére, hogy tisztában vannak vele, csak azoknak szabad (na) segítséget ajánlani, akik kérik. Ezzel szemben elsőként ugranak, ahol bajt érzékelnek. A lélekember másik nagy problémája az öntörvényűség. Mint említettem, ők szinte a társadalom minden rétegét megismerik, több, kevesebb ideig éltek benne, így a fejlődésük során kialakult egy „tapasztalati” öntörvényűség. Ebből egy fikarcnyit sem engednek. Isten őrizzen meg mindenkit attól, hogy a lélekembert bármire kényszeríteni vagy befolyásolni akarja, akadályozza, vagy irányítani próbálja. A lélekembernek két fegyvere van, az egyik a szeretete, a másik az önvédelme. Védőbástyát épít fel maga köré, mindent bevetve, amennyiben ezt bárki meg akarja bontani, dominóként borul rája, s temeti maga alá.
A lélekembert a pénz soha nem motiválja, papírnak tekinti, általában munkájának gyümölcseként, gyakran kínálja fel azoknak, akik nem jutnak másként hozzá. Szociális érzékenységük beléjük van kódolva, a toleranciával együtt. Sokszor, sokan félreértik őket, főleg az ateisták, materialisták.
A lélekember értékrendje teljesen máshogy épül fel, mint az átlagemberé. Mikor találkozik egy emberrel, nem az alkatára vetül a tekintete, hanem a szemére. A szemébe nézve ismeri meg a másikat. A szem a lélek tükre, egész élete, múltja, jelene benne van, de Akasha krónikaként is tud belőle olvasni, előző életeket kutatva. Biztos mindenki találkozott már olyan kisgyerekkel, akinek a szemében egy öreg bölcs ember tekintetét vélte felfedezni, vagy olyan ezüstkorúval, akinek szemében egy gyermeki kíváncsiság csillaga ragyogott. A lélekember a szemével olvas. Esetükben a LÉLEK-MAG az elsődleges, az ANYAG-TEST ruha, amely elhasználódik, rongyolódik, majd szertefoszlik, jelentősége a fizikumra korlátozódik. Számukra az érintés is más. Képesek az ujjaikban érezni, letérképezni bárkit, akit életükben egyszer megérintettek, vagy láttak. Meg tudják simogatni azt, az arcot, amit nem érinthetnek. Ölelni tudnak lélekből. Tudom, most sokan hiteltelennek, hihetetlennek tartják a leírtakat, de gondoljunk bele, tudományosan bizonyított a fantomfájdalom. Szinte kivétel nélkül minden amputált életében megjelenik az eltávolított testrész fájdalomérzése. Ez is lélek lenyomatának tükröződése.
A lélekember, földöntúlian őszinte, igaz szeretettel képes kötődni egy másik lélekhez, ezért minden elengedés, egy kis halál számára. El is odázza, ameddig csak lehet, utána nyúl, visszahúzza, míg el nem szakad az láthatatlan szál. Amikor az a bizonyos szál elbomlik, emlékkép marad utána. Ebben benne van, nem csak a hiány fájdalma, hanem az aggodalom, „mi lesz vele, ha nem leszek mellette”. Eszébe sem jut, hogy ez a másikat már rég nem izgatja.
A lélekember lassan távolodik, százszor becsapható, százszor megbocsájtó. Százegyedikre tesz pontot oda, ahova azelőtt vesszőt tett. Amikor viszont lezár valamit, az végleges. Nem pazarol rá több energiát, nem konvertálja át a megbántást, megalázást, megtagadást, gyűlöletet soha többé szeretetté.
A lélekember antennaként működik, a hozzá közelállók érzéseit pontosan érzékeli, átrezegnek rajta.
A szemében kamera van, parányi csillagként elrejtve. Lehunyt pillák mögött is érzékel. Nézz csak egyszer bele egy lélekember szemébe, lehet, hogy a csillagot nem találod meg, azonban érzed a fókuszát, soha többé nem felejted el azt a tekintetet.
Egy lélekember sokkal többet tud, mint azt róla feltételezik, vagy amit közvetít, kommunikál. Azonban soha nem használja fel senki ellen, csak az érdekében. Kivéve, ha a szeretteit-, vagy a saját életét érinti, veszélyezteti, akkor azonban semmitől sem riad vissza. Ez a rejtett erő tartalékból fakad.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
