Apáti Kovács Béla

 

Időmolnár

 

 

Valamikor nagyon régen egy sebes sodrású folyó partján állt egy öreg malom. Talán ebben még nem is lenne semmi különös, hiszen ekkortájt a vizek környékén gyakori látvány volt az ilyen épület.

A környékbeli földművelők ezekben a malmokban őröltették meg a búzát, hogy hófehér liszt legyen belőle.

Ez a malom egészen más volt, mint a többi. Itt a molnár az időt őrölte, ha rendesen megfizették. Öregekből egy – kettőre fiatal lett. Csak bele kellett ülni a garatba, és a malom lapátkereke néhányat fordult a folyóban és az öregemberből fiatal dalia lett. Öregasszony meg olyan fiatal lánnyá változott, hogy aki meglátta, annak azonnal megakadt rajta a szeme.

Szünet nélkül dolgozott a malom. Szinte nem volt egy perc megállása sem. A fiatalodni vágyók nem sajnálták a pénzt, és szívesen kifizették a három aranyat, amiért a fiatalítás került.

Egyszer aztán egy öreg koldus vetődött a malomba. Annyira öreg volt, hogy már szinte a fél lába a sírban lógott.

Szeretett volna ő is megfiatalodni, és újból erős daliává válni, mint egykor volt. Akkor még csak hírből sem ismerte a szegénységet. Volt szép háza, nagy földje, és az aranytallérok is vidáman csilingeltek a zsebében.

Azt hitte, hogy ez mindig így lesz, de egy nap találkozott egy vele, egykorú ifjúval.

Összebarátkoztak. Az ifjú addig – addig beszélt, hogy segít megduplázni a vagyonát egy kis varázslattal. Csupán annyit kell tennie, hogy mindenét a házáról, földjéről szóló passzusokat holdtöltekor, pontosan éjfélkor vigye ki a falu határában lévő hegyre, és mindent tegyen le az ottani bazaltkőre! Amikor ezzel meglesz, menjen tőle messzire. Várjon reggelig elbújva egy bokorban, és amikor a nap első sugarai megcsillannak, a hegycsúcson a vagyona megduplázódik.

    Nagyon örült, hogy ilyen jó barátja van. Elhitte neki minden szavát, és mindent úgy tett, ahogyan mondta az ifjú.

Alig várta, hogy a napsugarak megcsillanjanak a hegyen. Rohant oda, hogy lássa a csodát.

Volt is nagy csoda, de nem úgy, ahogyan gondolta és remélte.

Minden eltűnt a bazaltkőről. Se pénz, se passzus a birtokról, amivel bizonyíthatta volna tulajdonát. Mire haza ment, akkor már a házában idegen emberek voltak. Hiába bizonygatta, hogy ez az ő hajléka, senki sem hitt neki. A bíró is a passzusokat kérte, amit természetesen nem tudott felmutatni. Erre a bíró azt javasolta fogadjon fel ügyvédet, hátha egy paragrafusokat ismerő, tanult ember tud segíteni, visszaszerezni a vagyonát.

Mivelhogy egyetlen fillér sem maradt a zsebében, nem tudott ügyvédet fogadni. Senki sem volt hajlandó, hogy fizetség nélkül szolgálja védencét.

Mindenét elvesztette. Egyik napról a másikra földönfutóvá lett. Nem volt semmije a fiatalságán kívül. De ez sem tartott sokáig. Évek madárszárnyon szálltak és megöregedett. Már nem is a vagyonát sajnálta, hanem a fiatalságát. Mindent megadott volna érte, hogy újból ifjúként rója az utakat. Erre egyre kevesebb volt a remény, amikor egyszer csak a malomhoz érkezett.

Először azt hitte, hogy ez is egy közönséges épület, mint a többi. Nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy az egyik ajtón agg férfiak és nők lépnek be rajta, és a másikon fiatalon jönnek ki.

A malom felkeltette az érdeklődését és megkérdezte a molnárt:

–Mesteruram, milyen malom ez?

–Megfiatalítok minden öregembert és asszonyt, aki ad három aranytallért. Öregapám, ha van három aranytallérja, akkor malmom önből is fiatal legényt varázsol.

–Milyen jó is lenne! – sóhajtott fel az öreg. – Szegény vagyok, mint a templom egere. Nincs nekem három aranytallérom.

Már éppen indulni akart tovább, amikor a molnár megkönyörült rajta.

–Öregapám, nézze kivel dolga! Kivételt teszek, most az egyszer ingyen megfiatalítom magát. Menjen be azon az ajtón és jöjjön ki a másikon. Csak meg ne bánja! Visszacsinálni nem lehet.

Örült az öregember és szinte rohant az ajtó felé. Alig várta, hogy újból fiatal legyen.

Igazából senki sem tudta, hogy, mi történt odabent. Erre még, aki bent volt az sem emlékezett. Amint kijöttek a malomból mindent elfelejtettek. Valójában ez senkit nem is érdekelt. A résztvevők örültek, hogy újból fiatalok lettek. Az öregember örömében egy olyan nagyot ugrott, hogy a fejét majdnem beleverte a fölötte lévő felhőbe. Elégedetten nézegette kezét, lábát, amelyek erőtől duzzadtak. Nem győzött hálálkodni a molnárnak.

–Köszönöm, mesteruram! Életem végéig hálás vagyok önnek.

–Csak meg ne bánd, fiam! – mondta a molnár búcsúzóul.

Az öregemberből lett ifjú elindult a nagyvilágba és álmokat szövögetett jövőjéről. Ekkor eszébe jutott, igaz megfiatalodott, de ugyanolyan szegény ágrólszakadt maradt, mint régen volt. Mit fog kezdeni fiatalon? Hiába is akarna megnősülni, lányok messze elkerülik a koldusokat, legfeljebb csak szánakoznak rajta. Milyen jó lenne, ha meglenne vagyona, háza, és mindene. Ragadnának rá a lányok és asszonyok. Szegényen még fiatalon sem jó lenni. – Sopánkodott, amint rótta az hosszú, poros utat.

Amint ment, váratlanul egy másik malomhoz ért. Itt is furcsa dolgok történtek az emberekkel. Ez sem búzát őrölt.

A közelben bámészkodó embertől megkérdezte, mire szolgál ez a malom?

–Ez egy olyan csodamalom, amely teljesíti a vágyakat, aki belép rajta, annak egy vágya ingyen teljesül…

Meg sem hallgatta a mondat végét, pedig nem ártott volna, futott szélsebesen a malomba, ahol azt kívánta, hogy visszakapja vagyonát, házát, és mindenét, amit a barátnak hitt fiatalember kicsalt tőle.

Teljesült is a kívánsága. Kilépve a malom ajtaján, minden passzus, dokumentum a kezébe volt. A vagyona, a háza, és mindene visszakerült hozzá. Újból gazdag ember volt.

Jaj, de amikor a kezére és lábára nézett, azt tapasztalta, mintha egy öregember bőrébe bújt volna. Ezt akarta volna még elmondani a megkérdezett, de nem hallgatta végig az embert. Aki kíván valamit és kívánsága teljesül, az megöregszik.

Ez egyáltalán nem kedvetlenítette el. Most már volt rengeteg pénze és könnyen kifizeti a fiatalítást az előző malomban.

Elindult vissza azon az úton, amelyen idáig jött.

Ment, ment bandukolva, de valahogy sehogy sem ért vissza. Közben ereje egyre fogyott. Lépésről lépésre érezte, hogy nagyon nehezen emelgeti a lábait. Mindene fájt és alig kapott levegőt. Hiába volt a gazdagság, nem tudta élvezni. Már kezdte sajnálni, mennyivel jobb volt, amikor üresek voltak a zsebei és fiatal szív dobogott mellkasában. Csak legalább visszaérne a malomhoz. Odaadná minden pénzét a molnárnak, hogy fiatalítsa meg. Már az sem érdekelte, ha egy fillérje sem marad.

Végül egy kis erdei tisztáznál holtan rogyott össze. Zsebei tele voltak ezüsttel, arannyal. Tarisznyájában ott lapult a passzus a vagyonáról és házáról, de ezek már számára mind érdektelenek voltak. Meghalt öregen, de gazdagon. Igaz ezt senki sem tudta, mert testét a hulló őszi falevelek vastagon betakarták, és ott aludta örök álmát ítéletnapig.

Talán így volt, talán nem. Egy nap mindenki rájön, a fiatalságnál nincs nagyobb kincs az egész földkerekségen.

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.