2015.09.25. 17:35, Apáti Kovács Béla
Apáti Kovács Béla
Veszekedő galambok
Faluszélén egy kicsi háznak udvarán két galambgyerek összeveszett egy szalmaszálon. Egyik sem akarta elengedni a szalmaszál végét.
– Én láttam meg először – mondta az a galambgyerek, amelynek a fején egy sötét pötty díszelgett.
– Nem igaz, a szalmaszál az enyém. Hozzám volt közelebb, ezért engem illet a szalmaszál.
Hiába volt minden magyarázkodás, egyik sem engedett. Makacsul ragaszkodtak a szalmaszálhoz.
Elhatározták, hogy elmennek a bíróhoz, és megkérik, mondja meg kinek, van igaza. Addig a szalmaszálat letétbe helyezték a tyúkanyónál.
– Kedves tyúkanyó, amíg a bírónál leszünk, légy szíves vigyázz a szalmaszálunkra!
– Természetesen, aranyoskáim vigyázok rá. Menjetek csak nyugodtan.
A két verekedő galambgyerek elment a bíróhoz, és előadták panaszukat.
A bíró eleinte tanácstalan volt, mert bírói pályafutása alatt még nem találkozott hasonló esettel. Hosszasan nézte a vastag törvénykönyvet, kereste a megfelelő jogszabályt, ami ide vonatkozhat. Bármennyire is szerette volna nem talált ide illő regulát..
A törvény nem szólt arról, ha két galambgyerek összeveszik egy szalmaszálon, akkor mi a teendő, hogy kell megoldani az esetet.
Bíróuram kénytelen volt maga kitalálni valamit. De mit?
Egyiket sem akarta megrövidíteni. Ha ennek ad igazat, akkor a másikkal jár el igazságtalanul.
Mi tegyen?
A bírói pálya nem is olyan könnyű, mint sokan gondolják. Sokszor napokig kell tépelődni egy ügyön, míg az ember meghozza a döntést. Most is tanácstalan volt. Nem tudta kinek ítélje oda a szalmaszálat. Szeretett volna igazságos lenni, hogy senki ne haragudjon meg rá.
Hosszú gondolkodás után ezt mondta:
– Sokkal összetettebb az ügy, mint gondoltam. Most nem tudok ítéletet hozni. Jertek vissza holnap, addig talán kisütök valamit. Hogy időtök ne vesszen kárba, menjetek a kertembe, és ott van egy nagy szalmakazal. Hordjátok át a kert másik végébe. A munkadíjat majd leszámítjuk a honoráriumból. No, induljatok!
A galambgyerekek kénytelenek voltak a kertbe menni, és csőrükkel egyenként elhordani a rengeteg szalmaszálat. Egész nap ide-oda röpködtek a kertben. Végül egyik meg is jegyezte:
– Ha most kiválasztanánk egy szép szalmaszálat, nem kellene veszekednünk.
– Jól beszélsz barátom – helyeselt a másik galambgyerek – Itt annyi szalmaszál van, ha kettőt elveszünk belőle észre sem veszik.
– Akkor meg mire várunk? Válasszunk egyet – egyet magunknak, és menjünk haza!
A két galambgyerek lázasan nekilátott szalmaszálat keresni. Annyi szép szalmaszál volt a kazalban, hogy alig tudtak választani. Végül nagy nehezen megtalálták azt a szalmaszálat, amelyet majd hazavisznek.
– De mit mondjunk majd a bírónak? – kérdezték egymást – Lehet, hogy bíróuram megharagszik, ha meghallja, már nem tartunk igényt a szolgáltatására.
Addig tanakodtak, míg az egyik rászánta magát, és a bíró ablakához repült. Illően bekopogott rajta.
– Ki az? – hallatszott bentről a bíró hangja.
– Mi vagyunk a két galambgyerek.
– Mondtam, hogy holnap gyertek vissza! Még ma nem hoztam ítéletet. Majd éjjel megálmodom, hogyan osszuk el igazságosan a szalmaszálat. Végeztetek a munkával, amire megkértelek bennetek?
– Bíróuram, éppen ez miatt merészkedtünk zavarni kendet, mert a szalmaszálak hordása közben rájöttünk, hogy a világon annyi más szalmaszál van. Nem éri meg azért az egyetlen szalmaszálért veszekedni. Jobbam tesszük, ha most kibékülünk és hazamegyünk.
– Okos gondolat – pödörte meg a bajszát a bíró –menjetek Isten hírével!
– Tartozunk-e valamivel? – kérdezték a galambgyerekek.
– Tartozni? Ugyan mivel? Hiszen ti találtátok meg bajotokra a megoldást. Igazságtalan lenne, ha most ezért pénzt kérnék el.
A galambgyerekek megköszönték a bíró segítségét, és hazarepültek a kiválasztott szalmaszálukkal.
A bíró meg az ablakban állva álmosan dörmögte:
– Ha valaki nagyon akarja, akkor megtalálja maga is a bajára a megoldást. Nem kell ezért bíróhoz menni.
Nagy örömmel olvastam tan-mesédet! Köszönöm!