2014.02.05. 21:23
Vörösboros szarvasragu petrezselymes nokedlivel
![](http://3.bp.blogspot.com/-ibBZLwSsrKI/UDh21Qd71iI/AAAAAAAAKeY/dXVdstxwspw/s400/P1550870b.jpg)
Hozzávalók 4-5 személyre:
1 kg szarvashús, 3 evőkanál vörösborecet, 3 evőkanál balzsamecet, zsiradék, 1 nagy hagyma, 1 piros húsú paprika,
1 petrezselyemgyökér, só, bors, csípős paprika vagy csilipor, 2 babérlevél, 1 teáskanál borókabogyó, 1 üveg (7,5 dl) félszáraz vörösbor, 1,5 evőkanál liszt vagy keményítő; a nokedlihez: 2 tojás, 30-35 dkg liszt, só, víz, petrezselyemzöld, olaj.
Elkészítése:
A szarvashúst falatnyi kockákra vágjuk, rálocsoljuk a kétféle ecetet, összekavarjuk, és 1-2-3 napra a hűtőbe helyezzük. Néha átforgatjuk.
Elkészítés előtt a húst szűrőbe tesszük, és jól lecsepegtetjük, majd kb. féldecinyi felforrósított zsiradékon, erős lángon hirtelen átpirítjuk.
Ezután rádobjuk a félbe, majd szeletekre vágott hagymát, a négybe hasított, majd vékonyra szelt petrezselyemgyökeret, illetve a kisebb kockákra vágott paprikát.
Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint csípős paprikával ízesítjük (de nem kötelező), beledobjuk a babérlevelet meg a mozsárban kissé szétnyomott borókabogyót, majd felöntjük a borral.
Fedő alatt, nagyon lassú tűzön (jó ha van az edény alatt alátét is), 2-2,5 órán át főzzük, vagy amíg a hús teljesen meg nem puhul, illetve a zöldségek szét nem főnek.
Sokat nem kell emelgetni a fedőt, kavarni is csak néha kell, inkább érdemes kicsit megrázogatni.
Kuktában lerövidül a főzési idő, és azt hiszem, nem is szükséges az összes bort egyből ráönteni.
Amikor a hús elkészült, a lisztet (bár a keméynítő azt hiszem, jobb lenne, csak nekem nem volt) elkeverjük kevés vízzel, és ráöntjük a húsra.
További vízzel hígítjuk tetszés szerint, majd jól kiforraljuk.
A nokedlihez a tojást simára keverjük a liszttel, sóval és annyi vízzel, amennyitől a tésztánk amolyan szottyanós lesz, majd nokedliszaggatóval fővő vízbe szaggatjuk.
Amikor feljöttek a víz felszínére, szűrőkanállal kiszedjük, és felforrósított olajon vagy vajon átforgatjuk. Megszórjuk aprított petrezselyemzölddel és kevés sóval, majd a raguval tálaljuk.
Erdélyi Konyha
Köszönöm a finom recepteket.