Azt olvasom: "A mai orvoslás nem a gyógyítás, hanem tüneti kezelés.."

Meg olvasok mást, még szigorúbbakat. Például. "márpedig a sürgősségiről nem nagyon lehet bekerülni a kórházi osztályokra..."

Ha ez így volna, akkor csekélységem után már  régen kihűlhetett volna a krematórium!

Háziorvosom tavaly július egyik hétfőjén tért vissza szabadságáról.

Meglátott sárgán-zöldesen ücsörögni a rendelő előtti padon, 07 óra 45 perckor.

Nyolc óra húsz perckor otthonomban voltam, és kilenc órakor a sürgősségi osztályon. Az igaz, hogy az ottani vizsgálatok hosszasak voltak, és ott tanulmányoztam a sürgősségi ügymenetet délután négy óráig, de azalatt teremtettek egy ágyat a II. Belosztályon, ahonnan több mint két hét koplalás, napi többszöri vérvétel, és infúziós kezelések után szabadultam.

Ebbe az időszakba három rendbeli UH, röntgenek stb fért bele. Nekem sem az orvosokra, ápolókra, még a takarítókra se volt panaszom.

Ketten haltak meg a közelemben...

Egyikük többszörös áttételű rákban. Másikuknyolcanhat évesen, gyomor nélkül vegetált már évek óta, és már a vastagbele is leállt.

Az soha nem szidja a piti  bérezésért itthon gürcölő eü. dolgozókat, takarítónőktől professzorokig bezáróan, akik hozzám hasonlóan voltak már halál közeli helyzetben, és odaadó módon segítettek rajtuk.

Akikre panaszolkodni lehet, azok a magas törvényhozásban teszik rosszul a dolgukat.

Egyértelműen a ballibsi politika vitte mélybe a magyar egészségügyet. No, meg a szektások sem üldögéltek, megtettek mindent, hogy nekik megfelelő embereikkel elérjék céljukat. Én nem az orvosokat ítélném el, mert agyon vannak hajtva, nincs eszközük, nincs pénz, és tőlük senki sem kérdezi meg, hogy bírják-e. Naponta hallani, hogy mentősöket, orvosokat vernek meg a "kedves" betegek, GPS-t lopnak ki mentőkkocsikból és hadd ne soroljam, hiszen aki naponta olvas újságot (és nemcsak közösségi oldalokon pletykál) az tudhatja, mi zajlik ezen a téren is.

Kedves Miklós!

A körzeti orvosunk beutalta Anyukámat a körzeti kórházba, K.-ra, amely kb. 30 kilométerre van innen. Pontosabban a kórház sürgősségi osztályára, azzal, hogy beviszi a mentő és onnan majd felküldik a belgyógyászatra kivizsgálásra néhány napra.

Jött a mentő, két órán belül, a kórházban szükséges holmikat mi vittük utánuk kocsival.

Ebbe a kórházba vagy mentővel, vagy betegszállító kocsival viszik a körzetből a betegeket. Akit nem tartanak benn - márpedig a sürgősségiről nem nagyon lehet bekerülni a kórházi osztályokra, szerintem, ez a napiparancsuk - és beszállították, azt a kezelés után rendre hazaszállítják. Vagy nem.

Miután Anyukám fekvő beteg, nem bíztuk a véletlenre, hogy benntartják avagy hazaengedik - megvártuk a kezelések és vizsgálatok végét és mi hoztuk haza kocsival. Röntgen, vérvétel, hasi ultrahang, két infúzió, EKG, és belgyógyászati hagyományos vizsgálatokon esett át Anyukám, hozták-vitték a hordágyon, vagy a görgős széken, mi pedig ott várakoztunk a többi hozzátartozóval együtt. Gasztroenterológiai vizsgálatra is szükség lenne, de arra külön kell beutaló, azzal néhány napra befektetnék a kórházba.

Csodákat tapasztaltunk délelőtt tizenegy óra és este hét között, annyi időt töltöttünk ott.

Betört orrú betegnek a hozzátartozók várakozó helyén, a közlekedő folyosón adta be egyik nővér a tetanusz injekciót. Ez a beteg ott volt, mikor odaértünk és amikor eljöttünk, még ott maradt.

Jöttek-mentek a betegszállítók, hozták-vitték a betegeket.

Egy fiatalasszonyt a szomszéd faluból hozták be, és ő maga is arra készült, hogy benntartják a kórházban. Gyomortükrözésre lenne szüksége, majd menjen vissza február közepén. Nem tartották benn, sőt, közölték vele, hogy ép a keze lába, menjen haza ahogyan tud, nem lesz betegszállító, amely hazavinné. Otthon a három hónapos és a kétéves gyerekére a férje vigyáz.
Kiderült, hogy pénze sincs busszal hazamenni, de még egy szendvicsre sem telik neki. Mi vettünk neki egy szendvicset, kristályvizet és felajánlottam, hogy hazaviszem.

Este hétkor indultunk haza, és akkora köd volt, hogy ötvennel-hatvannal lehetett közlekedni.

Szóval az, hogy többször megjáratjuk a kórházat a betegekkel, mert amivel beutalták, amiatt nem kell befeküdnie, de amit a vizsgálatok kimutattak új betegséget, azzal igen, nem számít. Majd utalja be ismét a körzeti orvos,mondja nekem a harminc körüli orvosnő, miközben lazán zsebre teszi a paraszolvenciát.

Azt hiszem, az egész magyar egészségügyi garnitúrát, paraszolvenciástul, el kellene cserélni egy nyugatira. Mondjuk a németre.

Csak beteg ne legyen az ember!

Kedves Miki! Én teljesen egyet értek Veled. A mai orvoslás nem a gyógyítás, hanem tüneti kezelés, a lényeg a gyógyszer felírása. Én is ezt tapasztalom. Vicának mondom, van kevés kivétel. Ha valaki kórházba kerül, nem biztos, hogy élve jön ki onnan. Ami a fiatalokat illeti, az a szomorú, hogy az anyák átadják a sok méreganyagot a magzatnak, és már az újszülöttek vérében is kimutatható mennyi méreg van bennük. Épp ezért kellene harcolni a sok méreg, védőoltás ellen. De ezt kevesen látják be. Engem Antal Vali oldala világosított fel, azóta próbálom a mérgeket elkerülni.  Ha így halad, alig lesz életképes, erős utód. Ez pedig szomorú jövő a nemzetnek.

Kedves Miki! Sajnos nem figyelünk eléggé másokra, sokszor azért, mert félünk szembenézni mások problémájával. Gondolom megtanultad a leckét, és legközelebb nem fordul elő hasonló eset. A lelkiismeret nagy mester, kíméletlen tanító...

Továbbmenve. Az orvosképzés ma nem a gyógyításról, az önálló döntésekről, felelősségről  szól. Jogszabályokat, gyógyszerlobbit kiszolgáló köztisztviselői munkává süllyedt. Évtizedek óta egyre inkább a világhatalom kezében van a betegember sorsa. Nem a betegembert a tünetet kezeli. Kódokra beállított hatóanyagokkal. Tudatosan nem gyógyszereket írtam, mert a kettő között óriási a különbség. Elmondom neked a hetvenes években nálunk az intenzív osztályon egy vitrin nagyságú gyógyszerszekrény volt polcokkal. Csak egyetlen polcon volt gyógyszer, és gyógyultak a betegek. Nem egy kód szerint kapták az előírt adható medicinát, hanem a beteg aktuális állapotához viszonyítva, figyelembe véve a más betegségre szedett gyógyszerek kölcsönhatását. Nem volt minden sarkon gyógyszertár és bankautomata mellé kihelyezve. A Szcientológia korunk rákfenéje, Lenkei doktornak mégis igaza van, mérgeznek bennünket a sok hatóanyaggal. Igaz a Lenkei vitamok is a szcientológia pénztárát növelik, és egyes vitaminok dózisából túladagolás keletkezhet, tehát azt sem ajánlanám. Marad a józan paraszti ész, segítsünk magunkon, és ragaszkodjunk a gyógyszerhez, generikumok helyett, akkor is, ha ezt a háziorvosunk nehezményezi. Írjuk alá, hogy saját kérésre... Nem lesz drágább a végén, higgyétek el...

Kedves Miklós! Legelöször is van egy üzeneted a chatan.  Ami a cikkedet illeti, én vitatkoznék.. Nem abban, hogy nem lehetne lelkiismeretesen gyógyítani,és nem is abban, hogy túlságosan pénzközpontú lett az egész folyamat. Sajnos ez igaz. Mint ahogy az is igaz, hogy egyre fiatalabb életkorban ér utol bennünket a halál. Sőt! Tudod mire jöttem rá? Hogy egyre inkább  azok a korosztályok a legesendőbbek ,amelyik már ebben a mérgező, tudatosan önromboló életben élték le eddigi életüket is. A régebbi, 70-80 éves idősebbek érdekes módon erősebbek, teherbíróbbak a mostani 50-60 éveseknél. Miért? sok oka van, de szerintem a legnagyobb az életvitelünkben keresendő. Te is tudod, benne élsz velem együtt. Mindezekkel együtt szeretném azért a gyógyítókat megvédeni, nem csak azért ,mert közéjük tartozom, hanem mert ismerem a belső életét annak, hogy mikor megy a beteg orvoshoz..sajnos már a tünetek megjelenése sok esetben a betegség elhatalmasodását jelenti. Mondom ezt én, aki szintén nem nagy orvoshoz járó, tehát  én negatív példa vagyok.Most nézem, hogy Gizus is írt elég hosszan és evvel is teljesen egyetértek. A gyógyszeripar telhetetlen zsák, sosem lesz nekik elég a pénz amit a betegek zsebéből kivesznek..