Szlth internetről

Egyszer volt, hol nem volt, volt régen egy ügyes székely asszony. Egy napon az országot ellenséges katonaság kezdte elárasztani. Ment bé, az asszony reggel és költögette a fiait, közben azt mondta:
- Keljetek én neveltjeim, én vasgyúróim, mert bizony nagy veszély szakadt reánk.
Hamar kiugráltak a jó izmos és munkában edzett ifjak. Voltak éppen heten, és azt mondták az anyjuknak.
- Igen édesanyám, hallottuk édesanyám, megyünk édesanyám!
- Na, jó, látom jó katonásak lettetek, hát akkor kössetek kardot és mehettek.
Azok mentek is, de mikor estére megérkeztek, látta az anyjuk, hogy az egyik emitt véres, a másik meg amott. Egy sem jött meg épen, halva sem maradt ott, de ő mégsem volt elégedett.
- Ejha, - mondta kezét összecsapva - hát ti kikkel körmölődtetek össze? Ej látom, hogy ez nem lesz jó így. Na, üljetek ám ide és amíg kötözgetem, kimosom sebeiteket, mondjatok csak el nekem mindent, majd meglátom, mit találok ki.
Hát úgy is lett. A fiúk elmesélték, hogy az ellenségnél gyakran két kard is van, meg egy elrejtett tőr és szögek a cipőn, sarkantyújuk is éles, nem csoda, ha véresek mindannyian.
- Tudjátok mi jutott eszembe? Varrok én nektek drótinget. Egykettőre megkötöm és meg is varrom. Na, abban sértetlenek maradtok.
Már aznap éjjel elővette híres kötőtűit és nekilátott. Egy sima, egy fordított és nem kellett hét nap, a hét fiúra olyan szép és erős drótinget adott, hogy a falu csak nézett rá, hogy mennyire ügyes az asszony.
Akkor a többi édesanya is nekilátott. Nemsokára maga a király is észrevette, hogy van egy csapat, amelyik bátrabb, mint a többi. Fogta a királyi botját és elment, hogy megnézze, kik ezek a fiatal katonák és milyen inget viselnek.
Nézte közelebbről, akkor ő is csapkodta térdeit, hogy ez mekkora előny a fiúknak. Hamar elkezdte kérlelni az egész országot, hogy minden anya, ha lehet, tanulja meg a drótinges kötést.
Hamarosan a magyarok drótinges katonái szinte nevetgélve tértek vissza a csatákból. Akkor azt mondta a király ennek az asszonynak.
- Gyere és maradj a királyi udvarban.
Hát így védekeztek a magyarok a betolakodók ellen. Kötögették a drótingeket a vitézeknek, ahogyan látták a drótinget feltaláló asszonytól.
De hogy szavamat ne feledjem, volt annak hét fia. Na, az egyik elkezdte csapni a szelet a király lányának. észrevette ezt mindjárt, az egyik nagygazda lány és bosszankodott. Mi dolog ez, hogy annak a szegény fiúnak mindjárt a király lánya kellene, őt meg észre sem akarja venni?
Forrt benne a düh.  
- Na megállj te, ilyen-olyan, majd meglátod mibe vágtál bele! - fenyegetőzött és nekiállt tüstént. Levelet írt a legénynek a királylány nevében, hogy itt meg itt, ebben meg ebben az erdőben várja, jöjjön el, hozzá.
Hát a legény bizony nem volt ostoba, meg mutatta a levelet az anyjának.
- Nézd édesanyám miféle levelet kaptam a király lányától. Mondd meg nékem igazi levél ez, vagy valaki csúfot űz belőlem?
Na, ha megmutatta, jól is tette, mert  az anyja mindenhez értett. Meg is nézte a levelet és mindjárt sejtette, hogy az tényleg hamis lehet, de hogy mégis utánajárjon az igazságnak és semmit se bízzon a véletlenre, máris felment a király lányához és megkérte, hogy írjon le neki, néhány fontos dolgot. Jólelkű lány volt a király leánya, máris leírta, és akkor látta a legény anyja, hogy nem egyezik az írás.
- Na fiam, - mondta este, holnap elmenj arra a találkára, de jól figyelj, valaki tőrbe akar csalni. Vedd fel ruhád alá a drótinged és légy óvatos.
Végre valahára este lett. Felült lovára a fiú és ment az erdőre, hogy lássa, ki az a titokzatos levélíró. Hát amint ment, egyszer csak a lova megbotlott. Nézte, hogy mi lehet az a valami, ami kiállt a földből. Kihúzta és látta, hogy egy kard. Ment tovább, megint megbotlott a ló. Leszáll ismét, de most meg egy pajzs került elő. Ahogy vágtatott tovább megint csak megbotlott a ló, hát akkor meg egy ló kantárra bukkant.
Eltette azt is, de nem fordult vissza, hanem folytatta útját. Egyszer csak elejébe állt a lány. A fiú köszöntötte, mintha királyleány lenne, de máris észrevette, hogy nem az. Szólni sem tudott, mert a háta mögött előjöttek a nagygazda katonái, lekötözték és elvitték a portájukra. Kikötötték egy fához, majd nemsokára jött az apja, hogy beszéljen vele.
A fiú nem érezte magát hibásnak, nyugodtan várta, de amikor megjelent, bizony az nem volt eszénél, mert elkezdte verni a fiút.
- Hé, uram mi dolog, hogy kend egy lekötözött embert megütni merészel lovag létére?
- Az fiam, hogy fülembe jutott, hogy szemet vettél a lányomra. A családi kardom eltűnt és a lányomat is hírbe hozták már miattad.
- Ott a kard a nyergem mellett, - mondta a legény - de nem loptam a földbe ásva találtam rá.
- Jó elhiszem, de a kantárom is eltűnt, azt csak nem ásta senki a földbe?
- De igen, én arra is rábukkantam.
- Ennek nagyon örülök, de sajnos a lovad és mindened el kell, hogy vegyem. - mondta az irigy lány apja és ott hagyta a fiút egy szál pajzzsal a kezében, mert a pajzsot nem látta, azt meghagyta neki.
Mit gondolt a legény magában, mit nem, felmászott egy nagy fára. Kapta a pajzsát a feje alá és el is aludt azon nyomban. Hát egyszer arra riadt, hogy a fa alatt nagy beszéd folyik. Hallgatta, hallgatta, végül rájött, hogy a haramiák a király lányát ellopták és ott beszélték meg, hogy mennyi pénzt követeljenek érte a királytól.
Na, mindjárt lelökte a nagy nehéz pajzsot. Az egyiket főbe is kólintotta alaposan, mire az eldőlt, mint a kivágott fa. Ezt látva a többiek szétszaladtak, mert azt hitték a király emberei már meg is jelentek. Hamar leugrott a legény és elvette a pajzsát meg a lekötözött lányt. Beleült a pajzsba és lecsúszott vele, mint egy szánnal, a nagy magas hegyről, így mindketten megmenekültek. Amikor látták, hogy senki nincs a nyomukban, noha lőttek még utánuk. A legénynek itt is szerencséje volt, mert a drótinge megvédte mindentől.
Akkor elvitte haza a király lányát és a király örömében neki adta feleségül. El is vette azon nyomban és csaptak egy nagy lagzit. Még ma is járják, ha van még pálinka az asztalon. Mese volt vége lett, aki nem hiszi, járjon utána.