Antológiába h.

Úgy indulunk

Úgy indulunk
minden szilveszter éjjelén,
éltető, örök reménnyel,
úgy indulunk,
mint minden évben.
Tervekkel, látott álmokkal:
remélünk a jelenben,
reményünk az életben,
keressük az utat,
mit apánk nem talált.

Hinni a szakadozó jelenben,
hinni a bizonytalan jövőben,
hinni abban, ami emberi.
Ami jogos, abban!
Mutatható alkotásban,
figyelmeztető betűkbe vésni
a túlhevült jelen kiáltását!

Egymáshoz érni,
kezet fogni
a hajnali fénnyel,
emberek szemében élni,
emberi kézzel, ésszel
felmutatni, elmenteni
mindent, ami szép!

Hópihés tél,
virágzó tavasz
násztáncát nézni—
 átütődni sejtbe, testbe, életbe,
szavak, ütemek varázsát
érezni
reggel, délben és este.
Úgy élni, tervezni, mint ember
tervez, ha élni s alkotni vágy.

Beszélni indulunk, verseket írni,
forrongó, beszélő betűk ólmába vésni
szívet, szeretőt, hazát!
A futó percek között
úgy szaladni át,
mint fák között a szél:
mindent érintve, érezve,
hajlékonnyá válva,
de szilárd tudatban
mindég új életre kelve,
hol zsörtölődve, hol tombolva,
vagy oldódva, énekelve,
de menni, menni,
mert kötelesség!

Bizonyította már
évszázadnyi szenvedés—
hát, úgy indulunk
mint minden évben:
társakat várunk,
gyermekeket várunk
és szeretetet a neveléshez.
Embereket a géphez,
embereket a földhöz,
egy hazához kötődve
esélyt a léthez.

Úgy indulunk,
mint minden év elején:
tervekkel, álmokkal,
 reményekkel,
tele múltból maradt
 fekélyes sebekkel,
de indulunk s majd
így indulunk jövőre is.
Célzó parittyánkban emberi
sorsunk, életünk a kavics!

      Acton, 2011. December 31.


Kép: admin fotó