kép:admin fotó

Már akkor elkezdtem idegeskedni, amikor a karácsonyfatalpat megláttam: olyan volt, mint egy korcsolya...

Az ember nagy nehezen összerakta, aztán belegyömöszölte a lábamat...

Amikor megpróbáltam egyensúlyozva megállni, jött a következő riadalom: egy üvegasztalra állítottak. Nagyon megijedtem, hogy mi fog következni, a lábamon korcsolya, alatta a "jég" én meg nem tudok korcsolyázni...

Kicsit megnyugodtam, amikor elkezdték ágaimat feldíszíteni aranyszínű szaloncukrokkal, csillogó-villogó díszekkel. Elmúlt a Karácsony baj nélkül. Éppen kezdtem volna fellélegezni, amikor a Karácsony utáni első napon felborultam, méghozzá egymás után kétszer, mert megcsúsztam az üvegasztalon. Biztos vagyok benne, hogy én nem követtem el hibát, de valamelyik ágam beleakadt az ember ruhájába, és nem volt megállás...

A gyönyörű díszek potyogtak lefelé, sok el is törött, én pedig szomorú lettem. Valahogy mégiscsak talpra állítottak, és rakosgatták vissza a megmaradt díszeket. Egy békés éjszaka után ismét drámai esemény történt, ezúttal az asszony ért hozzá az ágamhoz és én ismét borúltam. Csúsztam az üvegasztalon és hiába próbáltam elkapni az illatos dobozkát, ő sem tudott megtartani, sőt velem együtt zuhant a padlóra. A teteje össze is törött, ezért bizonyára rám haragszik...

Ekkor már tudtam, hogy nagy a baj, és hallottam is az ítéletet: "Most van elegem ebből a karácsonyfából!"- mondta dühösen az asszony és éreztem, hogy komolyan gondolja. Hamarosan nekilátott leszedni rólam a díszeket, szaloncukrokat és egy-kettőre ott álltam pőrén a padlón. Rövid volt a "dicsőségem" és nem nagyon figyeltek rám, amikor sóhajtozva apelláltam jogaimra, miszerint Vízkeresztig a helyemen kell(ene) maradnom.

Mielőtt végleg elsírtam volna magam, még hallottam, hogy jövőre semmiképpen nem az üvegasztalon lesz a karácsonyfa... Ez már engem nem vígasztal, de irigylem azt a testvéremet, aki a következő Karácsonyon már nem fog találkozni az üvegasztallal...