Egy feszültséggel teli délután...

- Nincs igazság!- kiáltotta lányom mérgesen, mielőtt bevágta az orrom előtt az ajtaját. Nagyot néztem, és elgondolkodtam. Vajon tényleg nincs igazság, és ha tegyük fel, van, akkor az milyen?

Elhatároztam, másnap utánajárok a dolognak. Természetesen az egy hét mesenézési tilalom marad!
Reggel nekiindultam igazságot keresni.

Elsőnek egy utcasarkon posztoló rendőrrel találkoztam. Unatkozó arccal ütögette tenyerét gumibotjával, miközben szemei fürkészték a műveleti területet. Odaléptem hozzá, és megkérdeztem:- Elnézést, biztos úr! Ön szerint mi az igazság?
Szúrós tekintettel végigmért, majd megkérdezte:- Most komolyan?
- Igen!- válaszoltam- Komolyan!
- Hát, szerintem az igazság a kitaposott bél, a széttört állkapocs, a vérző orr, beledöngölve a földbe! Van még kérdés? Nincs? Akkor húzzon el innen gyorsan! Ne zaklasson munka közben! Értve?!!
Elhúztam onnan, én hallgatok a „szép” szóra.

Egy sarokkal odébb egy raszta frizurás fiatalember kínálgatott valamit kis zacskókban, ügyet sem vetve a nem messze tőle nézelődő rendőrre.
Odaértem mellé. Megszólított.
- Kell egy kis cucc, testvér?
- Köszi! Mindenem megvan, amire szükségem van! Viszont kérdeznék valamit! Szerinted mi az igazság?
- Hm! Testvér! Zavarba hozol! Az igazság? Egy igazság van csak! Tudod mit! Szart se ér az élet, tesó! Vágod? Át kell gázolni másokon, hogy te légy a király! Ez az igazság, meg a baseballütő! Le kell nyomni a másikat, különben téged nyomnak le! Na! Ennyit az igazságról! Kell anyag? Ha nem kell, akkor menj! Ne tartsd fel a dolgozó embert!

Kábultan fordultam be egy sikátorba. Egy öregember integetett felém, egy kukában üldögélve, kiflivéget majszolva.
- Keres valamit, fiatalember?
- Igen! Az igazságot!
- Haha! Jó helyen keresi! De mégse! Itt nem találja! Odaát van!- mondta huncut mosollyal.
Átnéztem a túloldalra, és nem láttam semmit. Legyintettem egyet és továbbindultam utamon.

Mentem, csak mentem, míg el nem értem a legsokkolóbb helyre, ahol életemben eddig jártam, a Hivatalba!
Sorszámot kértem, és csak vártam, csak vártam. Szólítottak.
Kérdeztem, mi az igazság? A hölgy, a pult mögött valami papírokat kért tőlem, és számokat írt egy nagy könyvbe. Én csak néztem! Ez lenne az a válasz? Rákérdeztem! Biztos ez? Na ne már!
Végül kidobtak. Az utca pora gyűlt nadrágomon, és fájt minden tagom.
Hazaindultam. Sajgott mindenem, és szomorú voltam, mert nem találtam meg az igazságot.
Mit mondok majd a lányomnak?
Beléptem az ajtón, és a lányom sikítva rohant felém!

- Apa!

Megöleltük egymást, és szomorúan elmondtam neki, hogy nem találtam meg amit kerestem. Lányom csak mosolygott, és odahívott az ablakhoz, kimutatva a külvilágra.
Kinéztem. Madarak csiripeltek, és láttam a világot, ami tudomást sem vett rólam. Hirtelen mintha burok alá kerültem volna.

Óh! Elmosolyodtam. Mekkora a csend, miközben zajlik az élet!