A kontempláció életet élő ember előtt mindenkor Jézus életformája a példaképként. Furcsának és paradoxnak tűnhet azoknak, akik a lélekembert életének egy szakaszával, múltjával azonosítják. Mint azt az első részekben említettem, senki nem születik lélekembernek, azzá érik egyéni tragédiája, szenvedése, tévelygése, pokoljárása során. Isten kiválasztottjai ők. Életük legnehezebb, legsötétebb szakaszában küld hozzájuk egy „mentort” ez lehet családtag, barát, pap, vagy bárki, aki felméri lélekben elég fejlettek -e, hogy az Úr szolgálatába lépjenek. Az alkalmasságot lélekben mérik. Amennyiben igen, a lélek önként megadja magát a tanulásnak, formálódásnak, átalakulásnak, változásnak. Sokszor a felelőtlen léha életet élőből lesz a cselekvő szeretet tanítója, az alkohol-, drog-, játékgép-, és egyéb függőből a legjobb terapeuta, aki lámpásként mutat utat a kijárathoz a sötét labirintusból. Óriási előnye a lélekembernek, hogy ismeri védence gondolkodásmódját, empataként átérzi problémáját, és mindig tudják, mi lesz a következő lépés. Lélekember közelében sokkal kevesebb a bűnismétlő, el tudja, magyarázni, miért nincs tökéletes –feltáratlan- bűntény. Amennyiben lenne, nem kellene az államnak milliárdos kártérítést fizetni a túlzsúfoltságból eredő „kifogásolható” fogva-tartás „diszkomfort” érzése miatt. Maga a lélekember karitatív munkája során, szociális érzékenységével tökéletes elfogadóvá válik. Soha senkit meg nem ítél, ez egyedül Isten dolgának és igazságának tartja. Nem ismeri a bosszút, gyűlölni nem tud, elfogad és szeret. Jézusi szeretettel. A kontemplatív –szemlélődő- életet élő lélekembernek az ad létalapot, hogy a pártfogoltjait figyelmeztesse Jézus szeretetére, halálára, melyet a mi bűneink megváltásáért szenvedett el. Senkit ne tévesszen meg ez a feladat, egy lélekember soha nem téríteni akar, hanem kivezető utat a szükségből, szenvedésből a hit erejével.

Egyébként minden ember, szemlélődő, aki az értelem előtt, felett létező valóságot elfogadja, és azt a Szentlélekben ragadja meg. A lélekember mindenkor az élet szolgálatáért van.

A kontemplatív élet a látomás által éltetett és mozgatott élet. Ezért szabad ember, az olyan, akinek cselekedetei „belülről” indulnak útjujra. Nekik soha nem diktálhat a világ szelleme. Krisztusinak lenni, annyi, mint cselekvő szeretetében élni. A szemlélődő élet misszióra indító élet. Ennek igazsága abban rejlik, hogy nem lesz hangos, magamutogató segítő, hanem csendes adakozó. Magától, magából, ad lehetősége szerint. A lélekember lelkesedése Isten ajándékaként érkezik. Minden szemlélődő élet egy eszményképet képvisel. Soha nem az ideológia ragadja meg, nem is vallásban jelenik meg, hanem személyben, - vagyis Jézus Krisztusban az Ő követésében láthatjuk Győrben Appor Vilmos vértanú püspököt, ferenceseknél Szent Ferencet, akik szemlélődő életükkel, cselekedetükkel mutatták meg a Krisztus-i arcot.

A szemlélődőélet megingathatatlan bölcsességen nyugszik. ami a dualitáson felülemelkedő élet. Hogy mit is jelent ez? A lélekember a kellemes és kellemetlen érzések fölé tudja helyezni a lényeget, a szemléltető éltetet. Példa erre a segítsége, melyet soha nem kapcsolati- vagy kölcsönösségi alapokra helyez, nem mérlegel, hogy megérdemli e a szükséget szenvedő a segítséget, a feléje fordulást. Jézus Krisztus húsvéti misztériuma vezérli, cselekvésében. A szemlélődő élet szegény, ez nem azt jelenti, hogy a lélekember nincstelen, hanem azt, hogy önmegtagadó. A belső csendben meghallja, kinek van nagyobb szüksége arra, ami neki megadatik. Képes magától megvonni, lemondani arról, amire neki is szüksége lenne, hogy másoknak adni tudjon. Munkájának gyümölcsét mindenkor szétosztja. Ez az életforma ad számára mély értelmet, nevezhetjük akár boldogságnak. Mert van e annál nagyobb öröm, ha megosztom azt, amit kétkezi munkámmal megteremtettem. A lélekembereket sokan bolondoknak tartják azok, akik nem ismerik Jézus. szemlélődő életének értékét. A szemlélődő élet egy jelenlét tudatosítása, tükröződése az áldozatvállalással járó cselekvő szeretetben. Mindenkor csendben folyó élet az, ahol nem csak a szavaknak van értelmük, hanem a csendnek. A szemlélődő azért ismeri, mert Krisztusi gondolatokból táplálkozik. Ezeket kívülálló nem hallja meg, csak az, akit a szemlélődő lélekember szívvel-lélekkel szeret, ki olvashatta már tőle a Jézusi intelmeket, jóra való biztatását, óvását-, féltését, intését, hogy gondolatait, szavait, cselekedeteit mindenkor jó szándék vezérelje. Kerülje a rosszat, az ártót, hitében legyen megdönthetetlen, útján Jézus áldása legyen kísérője. A lélekember felismerte, mit jelent az uralkodási vágy elutasítása, a legnagyobb kincs, ez maga az alázat, a szolgálat alappillére kell, hogy legyen. Nem csak a papoknak kell ismerni és gyakorolni az alázatot szemlélődő életükben, a lélekemberből sem hiányozhat ez a kincs, mely bennük lakik.

Folyt, köv:

A LÉLEKEMBER 10. RÉSZ

Szeretetkapcsolata szemlélődő életében (Kontemplációja)