Hála és memória
A lélekember –empataként- az utolsó falatját megosztja másokkal, de csak abból a gyümölcsös tálból kínál, adakozik, ami saját munkájával, saját "kertjében" teren meg. Kevés dolog van, amit utál, ezek mégis a hálához kötődnek. A hangos adakozás Júdás ezüstjének csörgését juttatja eszébe. A csendesben pedig, a cselekvő szeretet öröme ismerhető fel. A lélekember adományai soha nem köteleznek hálára. Valamit adni, valamiért kufárkodásnak tartja, jót tenni háláért, pedig érzelmi zsarolásnak.
Gondoljunk bele milyen lelketlen lekötelezni bárkit azért, mert szükséget szenvedett, és segítségre szorúlt, egyenesen undorító.
Sajnos a való világunkban ez máshogy működik, ugye ismerős az „emlékszel még?” kérdés, viszonzásra váró elhangzása, sunyin –emlékeztetve az egykori kéznyújtásra, adakozásra, vagy segítségre utalva, - örök hálára kötelezve meglopva az egyén szabad-akaratát, befolyásolni, érzelmi zsarolással saját akaratukat érvényesíteni, majd hálára kötelezve, átveszik az életünk felett az irányítást, megalkuvásra kényszerítve, törik meg önállóságunkat. Diktálnak, mit kell tenniük, mit nem szabad, kivel tarthatunk kapcsolatot, kit kell megtagadni, szenvtelenül, látványosan megalázni, bizonyítékot is kérnek a teljesítésről, hálájuk zálogaként. Ennél aljasabb, súlyosabb rabszolga bilincset ember nem ismer.
Gondoljunk bele hányan élünk meg hasonló helyzetet kapcsolatokban, házasságban, munkahelyen. A lélekember sem kivétel, egész életét feláldozhatja, benne ragadhat, hozzá méltatlan helyzetben és szolgálatával képes fizetni egykori „jótevőjének”.
Az ő esete annyiban más, hogy szándékát, akaratát, nem befolyásolhatják, önként dönt, háláját cselekvő szeretetté konvertálja. amiben lelki-, és anyagi szabadságát megtartja.
A lélekember adni szeret, mindenét megosztja másokkal, olykor felajánlja az életét, vagyonát egy arra érdemes embernek, akiben megbízik, akit megszeret. Számára a pénz nem érték, saját maga és szeretettei megélhetésének-, egészségmegőrzésének, gondoskodó, óvó szeretetének eszköze. A harács távol áll tőle. Az ő ajándéka, ha ajándékozhat.
A lélekember, olyan szolgalélek, aki saját maga írja „munkaköri kötelességét, leírását” és lelke szabadságának határait ő rajzolja meg.
Ezt kapta teremtőjétől, hiszen másokról gondoskodni a legszebb feladat. A lélekember nem kér köszönetet, segítségét nem köti feltétekhez, hálára nem kötelez, távol áll tőle mindenfajta érzelmi zsarolás, manipuláció. Egyetlen, amit elvár, a tiszteletet, ami minden embernek kijár.
Ha már mindent oda adott, mégis figyelmével, jóságával visszaélnek, - hazudnak, kijátsszák, felhasználják, másoknak koncként oda dobják-, csak akkor tagadja meg örökre a szolgálatát, szeretetét. Nem lesz bosszúálló, gyűlölni képtelen, csak szép lassan eltávolodik azoktól. akik szeretetére érdemtelenek, kiírja az életéből, segítségére azonban továbbra is számíthatnak.
A lélekember sokat tűr, szokták mondani a “hátából is szíjat lehet hasítani”, megalázhatják százszor, ezerszer, sérthetik, kódolt üzenetekkel ostorozhatják, de egyet nem tehetnek vele, meg nem zsarolhatják, ez paradox hatást vált ki belőle. Az érzelmi zsarolást a lélek nem tűri.
A lélekember emlékezete kiváló, jegyzetfüzetként működik, ezüstkorában is visszaolvas a múltban, ugyanakkor rendelkezik olyan képességgel, hogy egyes részleket tudatosan kitöröl, azonban ezeket a részleteket is bármikor elő tudja hívni. Ilyen lehet egy helyszín vagy munkagép hangja, egy nyári zápor illata a híd alatt, vagy egy tárgyra festett lepkeszárgy, vagy virágszirom.
Akit egyszer látott, megérintett, anatómiai pontossággal -szellemi kezeivel- képes le követni. Amennyiben magzatát elvesztett nő az illető, sejtjeiben tovább él megfogant -meg nem született utódja lenyomatai. A lélekember végtelen szeretete talán innen adódik. Ragaszkodása, őszinte, akkor is, ha kifelé –védekezése gyanánt- ridegnek, hidegnek, elérhetetlennek tűnik. Így palástolja igazi érzelmeit, pergament-vékony védőburka alatt, és a megélt sérülések hegeit eltakarva.
A lélekember sokkal többet tud, mint, azt bárki feltételezi róla, azonban soha nem él vissza vele, nem bánt másokat, nem ítél, nem fecseg. Benne mindig megbízhatunk, hűsége, diszkréciója az egyetlen gazdagsága, A lélekember "lélekpárjához" örök hűséggel kötődik, akkor is ha soha nem találkoztak, antennájukkal érzikelik egymáshoz küldött jeleiket. Ezért érzi úgy a lélember, hogy soha nem magányos. Szerencsések azok akik életajándékként rátalálnak egymásra.
A lélekember szolgálatával, szeretetével nem ajánlatos visszaélni, mert örökre elveszíthetjük nem csak a bizalmát, hanem őt is.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
