.

„Kérdés: Téged mi zavar jobban, a tudatlanság vagy a közöny?
Válasz: Nem tudom és nem is érdekel!”

A LÁMPÁS VILÁGÍTOTT, CSAK A FÉNYE VOLT KEVÉS...

A legnagyobb közösségi oldal szerkesztőségében lázas munka folyik, mi mindannyian itt dolgozunk. Vannak közöttünk szerkesztők, újságírók, tördelők, csak kevés a korrektorunk.
Íme, a tér, amely teret ad az ostobák okoskodásának! Számolatlan butaság és megalapozatlan elméletek a villogó monitorokon. Ezerszám ontott tudományos igényűnek mondott kitaláció, amelyek gondosan kerülik a logika szigorúságát és az igazság minden kitételét. Itt mondhatsz bármit, egyfajta virtuális Hyde Park Speakers' Corner-e. Belekiabálni a semmibe, a demokrácia és a szólásszabadság talmi valóságában.
Ezt jól kitalálták…ezt nagyon jól kitalálták nekünk! Öt év kellett, hogy rájöjjek: a hardverem- nem kompatibilis a Facebook szoftverjeivel.

Az idővonal gyorsan halad, és néhány órás címlapon Zuckerberg visítva röhög.

A virtuális világtól a Face-tevékenységem összefoglalásával, egy vidám ünnepre írott szomorú fércművemmel búcsúzom. Nem akarok én itt magas fogalmakat írni, inkább le akarok szállni a magas gondolatok világából, hogy mindenki megértsen mindenkit. Lassan mondom és alázattal feléd:

Találkozzunk a való világban! Köszönj Rám! Egy kávéra, egy üdítőre, vagy egy sörre mindig jó vagy nálam, és néhány percem mindig lesz reád! Köszönöm, hogy itt a közösségi portálon a barátom, az ismerősöm voltál! Minden jót kívánok neked!

„Sötétből jöttem, foggal s görbe kisujjal születtem,
Kígyó szájába zablát, sárkányéba zöld-sárga kantárt vetettem.”

SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTŐM ELÉ
-Resquiescat in pace-

Rongyos köpenyben, kezemben könyvvel fogok majd bekopogni hozzád, akkor, amikor nem is gondolnád. Egyetlen csupor öreg tejet készíts csak elém, mert engem nem vendégül látni, vagy félni, hanem érteni kell csupán. Ne riadj, tejed nem válik vérré, ha tőlem megvonod! Nem hozok vihart rád, nem vetek jégverést, ahogyan rólam ellenségeim beszélték. Ha minden rossznak a fele igaz lenne rám, úgy én még magamat is utálatosnak venném, és te sem szerethetnél tovább.

Nekem olyan vagy, mint atyám, testvérem, s mint szerető édesanyám. Semmikor sem nagyzoltam veled. Nem magamért, érted jártam ki tizenhárom oskolát. Nem ültem soha sárkány háton, nem lovagoltam én kígyón, s ha vihar kerekedett, a mezőkön dolgozó parasztokat figyelmeztettem róla, nem a cifra királyokat, holott magam is nemes voltam.

Foltozd meg fekete köpönyegemet s a kezembe lévő botom az égig nő! Felmászok rajta a felhőkbe és minden ragyogó csillagot lehozok elibéd. Szelíden szeretlek, ha engeded; házaddal és népével jót teszek. Könyvemből bűvös betűt olvasok, szerencsét hozok rád, ha hagyod! Régről ismersz, csak nem tudod…

Erdély havasain újszülött gyermekednek énekeltem, megidéztem előtted a csordásbojtárt, eléd hoztam a számadó juhászt s mindenkoron a magyar paraszt becsületét hirdettem. Tordasról, a székely öreglegényről meséltem, de nem bírtam soha elfeledni a derék Kadán vitézt. Kotogu gyönyörű barna kun orcáját és a magyar leányok szépségét dicsértem, míg Horthy Miklós, Széchenyi és Rákóczi érzéseivel voltam rokon.

Vadászpilótákat éltettem, miközben magam is repültem. Szavaimban Herczeg Ferenc, Jókai, vagy Wass Albert, mindig velem volt. Kabarokat szólítottam, besenyőknek regét mondtam, jászoknak hirdettem az avarok s Baján kagán méltóságos tiszteletét. Atilla nagykirály becses hírét vittem Belső-Mongóliába, s Ordosz-ban Árpád vezér ezüst-piros zászlaját lobogtathattam.

Székelyeket méltattam a sírig, miközben magam is székely voltam. Állítottam emléktáblákat és szobrokat, hősöknek fontam koszorút, s miközben a könyveket írtam, érted akartam csak élni vagy halni, senki másért sem…

Délvidéken a szívem nagyot dobbant, hogy Őrvidéken is meghallották a mieink. Kárpátalján a lelkemet adtam, nemcsak mázsálható könyvadományt. Felvidéken lázasan boldog voltam, csak maradék-honban lettem idegen…

Ott voltam veled a pozsonyi síkon, vad tatárt kergettem s gaz töröknek Kenyérmezőn. érted vettem fejét. Talpas kuruc voltam, amikor kurucnak kellett lennem, büszke magyar nemes, ha úgy kellett legyen. Világosnál veled sírtam, mint már annyiszor. S nekünk egyformán fájt Trianon! Én a doni télben érted haltam meg. S a harang mégsem értem, hanem ellenem szólt soká…
Íme, az ember!

Kinek kicsi híján mindenét elvették, kitelepítették, elüldözték, kivéreztették. Talán el sem hiszed, hogy én mégis jobban szeretlek téged magamnál….

Téged, kit úgy hívnak: Magyarország...

FAFEJ FEJFA
-Sírversem-

Eszme és ember.
Érdekes, szép gondolatok. Mondja ő!
Hazudik. Csak egy önnön kiválasztottságát hirdető bohóc!
Magyarság és nemzettudat… és valami homályos máz.
Valami dervis féle bölcselkedő, aki makacsul hiszi vélt igazát.

Ferdén hasított mély, sötétbarna szemek, őszes halánték, letisztult, de ritkás mosoly.
A tükörből ismerős nekem.

Okos és művelt, kijárt sok oskolát. Ejha, derék férfiú!
Így mesélhettek volna róla, azok kik őt egyszer is hallgatták.
Más volt, mint más.
Más.

Mindig, mindennel dacolt.
Egy fajankó, aki vélte igazát!
Vajon mit akarhatott? Mi végre papolt?
Talán a végzetét kergette…
Oh, nem, azt nem hiszem!
Arra nem volt kapható.

Nem megfogalmazható szándék és nem péppé gyúrható a bigott mondanivaló.

*

Megjött…

Nesz nélkül csendesen, ahogyan csak ő tudott.
Megáll az ajtóban, lekabátol, gyertyát gyújt, és csak hallgat.
Hallgat cudarul… majd belekacag a képembe, s azt üvölti:

„Ezek vagytok ti, ennyit értek, elvesztetek! Akkor fogjátok észrevenni, amikor már késő lesz!”- és csak nevet vadul.

Szánom. Óh, szegény bolond!
A hite teszi sírba, a gazdátlan gondolatai és a fene nagy nemzettudata.
Ismerem az ilyet. Bolond. Százszor is bolond!
Nincs bennem szánalom.

A láza magáért beszél.
Csendesen nyugtatom.

„Haza és nemzet? Így elveszik!” - már csak halkan, kérdéssel válaszol:
„Nem értitek? Mert, nem értetek. Alig tudunk már beszélni és fogalmazni a szót- saját magyarul!”- rikoltja és zokogva tartja a feszületet felém.

Elaludt végre, nem beszél.
Nem mondd ki több szót.

Már nem tőle félek, hanem magamtól.

Isten legyen hozzánk irgalmas, ha meghal a Garabonciás!

Zetényi-Csukás Ferenc